.

Magyar Duna-tengerjáró hajózás a két háború közt



 

Magyarország az első világháború előtt tengeri kikötővel rendelkező ország volt, tengeren túli szállításait az adriai kikötőkből tudta indítani. Az első világháború után a helyzet gyökeresen megváltozott.


1914-ben Magyarország a monarchia részeként több mint 500 kereskedelmi hajóval rendelkezett, aminek nagyobb része az Adrián állomásozott. A háború lezárásával a trianoni békeszerződés ezek többségét az utódállamoknak juttatta.
 

Fiume
 
Fiume elvesztésével Magyarországnak nem maradt tengeri kikötője. A tengerhajózás az 1920-as években ugyan korlátozott méretekben újraindult, de a számba jöhető idegen kikötők bérleti díja olyan magas volt, hogy új megoldást kellett találni.  Budapest a Fekete-tengertől 1647 km-re fekszik, de a Duna a Vaskapú szabályozása óta nagyobb hajóval is végig hajózhatóvá vált, így adta magát a lehetőség, hogy Budapesten alakítsanak ki kikötőt a kissebb méretű tengerjáró hajóknak.

1928-ban megvásároltak egy átalakított német aknaszedő hajót, a Liselotte motorost, mellyel sikeres próbákat folytattak az éppen ekkor megnyitott csepeli kőolaj és petróleum kikötő és a Fekete-tenger között. Az első igazi teherszállító próbákat 1933-tól a Hollandiától bérelt Apollinaris III. nevű motoros hajóval bonyolították le Budapest és Alexandria között. Ez a kis hajó a háború előtt a Rajnán és a tengeren keresztül szállított ásványvizet Angliába. A sikeres próbák eredményeképpen az országgyűlés 500 000 pengő összeget szavazott meg az első hazai gyártású Duna-tengerjáró hajó építésére. Már csak hajók szükségeltettek a folyam-tengerhajózáshoz.
 

 
 Az első hajót, a BUDAPEST-et 1934-ben építették meg. A hajó megtervezését Scharbert Gyula vállalta el, aki egyébként részt vett a valaha vízre bocsátott legnagyobb magyar hadihajó, a SZENT ISTVÁN csatahajó építési munkálataiban is. A próbautak sikeressége után további öt hajó épült meg 1941-ig.
 
1936-ban készült el a SZEGED, 1937-ben a TISZA,
 
1939-ben a KASSA,
 
1941-ben az UNGVÁR és a KOLOZSVÁR

A kereskedelmi hajók a Fekete-tengeren és a Földközi-tengeren szolgáltak, a kiviteli cikkek között elsősorban mezőgazdasági áruk, őrlemények, gépek, hídszerkezetek szerepeltek. Az importáruk között az egyiptomi gyapot játszott fontos szerepet, emellett port said-i átrakással madagaszkári rafiát és nagy mennyiségű görög és török déligyümölcsöt szállítottak a hajók. Magyarország két világháború közötti tengeri forgalma 16 európai tengeri kikötőn át bonyolódott le.
1936. március 9-én megalakult a Magyar Királyi Duna-Tengerhajózási Részvénytársaság, a híressé vált DTRT (közkeletű nevén DETERT).
 
A folyam-tengerhajózás nyereséges vállalkozás volt (minden hajó egy év alatt megkereste egy testvérhajója árát), és a DTRT egyre nagyobb terveket szövögetett (hajózási útvonalak kibővítése északon egészen Helsinki és Leningrád irányába, délen pedig a Perzsa-öböl felé, valamint Brazíliába is terveztek kereskedelmi útvonalat), azonban az 1939-ben kitörő háború ezeket a terveket megsemmisítette.

MS Szeged a viharos tengeren
 
  Az 1939. szeptember 1-én kitört második világégéskor a Duna-tengerjáró hajók és személyzetük a legnagyobb békességben hajóztak szerte a világ tengerein. A háború kitörése után azonban a semleges államok tengerészeire szinte ugyanazok a veszélyek leselkedtek, mint a hadviselő felek hajóira.  
(folytatás hamarosan)

 


A cikk fontosabb adatai a http://www.kriegsmarine.hu/hk/ha01102.html   oldalról származnak
 

 

 




Nyaraljon Costa del Solon!
 



Vár a Costa del Sol

 


Álmaid útján: Czibere Csilla blogja