.

Spanyol csillagászok szerint még két felfedezetlen bolygó van a Naprendszerben



 

Egy friss tanulmány szerint még legalább két, akár a Földdel megegyező mérető bolygó is keringhet a Naprendszer szélén, a Plútó törpebolygó pályáján túl.


Az analízis a Neptunusz pályáján kívül található Kuiper-övben, illetve az ezen túl lévő, úgynevezett szórt korong nevű területen, illetve az Oort-felhőben található objektumok mozgását vizsgálta. A csillagászoknak az tűnt fel, hogy a vizsgált égitestek nem véletlenszerűen mozogtak, hanem egy bizonyos rendszerben, vagyis elképzelhető, hogy egy olyan bolygó gravitációja befolyásolja őket, amelyet még nem fedeztünk fel.
 

Carlos de la Fuente Marcos, a madridi Complutense Egyetem csillagásza biztos a számítások helyességében, és tisztában van azzal, hogy ő és csoportja komoly változásokat hozhat a csillagászat életébe, ha kiderül, hogy igazuk van.

Más csillagászok kétkednek az eredményekben. Egyrészt azért, mert a Naprendszer kialakulását leíró, jelenleg elfogadott elmélet nem teszi lehetővé, hogy bolygók képződjenek a Neptunusz pályáján túl, másrészt pedig azért, mert sokak szerint a madridi csoport egyszerűen túl kevés, összesen 13 darab, úgynevezett Neptunuszon túli objektum megfigyelésére alapozza a számításait. Ez utóbbi kétséget feloldhatja, hogy a madridiak további ETNO-k megfigyelési adatait ígérik a közeljövőben.

index.hu

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol