.

Néhány szó a fluoridról



Legyen vagy ne legyen?

 

Nagyjából a huszadik század közepe óta számos állam, önkormányzat és egészségügyi hatóság szorgalmazza az ivóvíz fluoridizációját. Az egyik visszatérő érvük az, hogy az emberi szervezetbe ily módon bejuttatott fluor megelőzi a fogszuvasodást. A velük szemben állók viszont azt állítják, hogy az említett vegyi anyag káros a csontokra, az agyműködésre, vagyis magára az emberi (fizikai és szellemi) egészségre. Akárhogyan is van, a statisztikai adatok szerint pillanatnyilag az USA lakosságának mintegy 62-65 százaléka ellenzi a fluoridizációt, s az amerikai településeknek csak az 55-58 százaléka döntött úgy, hogy fluorral dúsított ivóvizet szolgáltat az embereknek.

Előrebocsájtva, hogy orvosi szakvéleményt nem tudok (és nem is akarok) kinyilvánítani, s mindössze megosztom veletek az innen-onnan összeszedett pro és kontra érveket.

Kezdjünk egy laza bemutatással és definícióval:

A fluor (a nyelvújításkor a folyany nevet adták neki) a periódusos rendszer kilencedik eleme, s mint ilyen, a halogének csoportjába tartozik (vagyis alapból gáznemű). A fluoridizáció (avagy fluorizáció, netán fluoridálás) a negatív fluorionok vízbe (vagy más hordozóanyagba) történő keverése azzal a szándékkal, hogy az az emberi szervezetbe kerüljön, majd ott különböző hatásokat váltson ki. A vízhez általában nátrium-fluorid (NaF) formájában keverik; senkinek ne legyenek előítéletei csak azért, mert ez a szer egyike a leghatékonyabb patkányirtóknak

                                                                                               
 

A kezdetek

A fluorpara nem új. Stanley Kubrick 1964-es filmjében (Dr. Strangelove) az egyik főszereplő, bizonyos Jack Ripper légierős

dandártábornok így kiált fel: "A fluoridizáció az egyik legszörnyűbb és legalaposabb kommunista összeesküvés, amit valaha is átáléltünk!"
Negyven évvel később a San Diego-i önkormányzat népszavazást írt ki a témában, s (mivel a lakosság az eljárás ellen szavazott), kizárólag azért döntött az eljárás mellett, mert Arnold Schwarzenegger kormányzó komoly retorziót helyezett kilátásba, ha nem teszik meg. Az indianai Connersville 1999-es helyhatósági választásán a fő kampánytéma a fluorid volt, de olyan intenzitással, hogy a CNN is kiszállt tudósítani, s a videóanyagnak ezt a címet adták: a fluorid-konspiráció…

A fogászok

Ha átnézzük a vonatkozó irodalmat, észrevehető, hogy a fluorid legnagyobb jenki támogatójának az Amerikai Fogászok Egyesülete (American Dental Association) tűnik, amely – évtizedek szívós munkájával és elképesztő menyiségű, ilyenolyan zsebekbe tömködött pénzzel – megnyerte az ügynek az Amerikai Környezetvédelmi Ügynökséget, az Amerikai Orvosok Egyesületét és az ugyancsak amerikai Nemzeti Tudományos Akadémiát. Ezek közösen készítettek egy tanulmány (Health Effects of Ingested Fluoride, vagyis A lenyelt fluorid egészségügyi hatásai), amelyből fehéren-feketén kiderül, hogy a fluorid maga a tökéletes és biztonságos megoldás nemcsak a fogszuvasodás ellen, hanem számtalan más nyavalyára is. Már-már olyan, mint a Bölcsek Köve, csak egészségügyi területen.     

Egy érdekesség: tudtátok, hogy az USA-ban van egy olyan felsőoktatási intézmény, hogy Colgate University? Igen, az a Colgate – a világ legnagyobb, fluorid-tartalmú fogkrémgyártójáról van szó. Ennek a magánegyetemnek – természetesen – van pszichológiai tanszéke is, melynek vezetője hosszú éveken keresztül egy dr. George Estabrooks nevű fazon volt. És ha utánanézünk Estabrooks doktor szakmai pályaívének, rájövünk, hogy ő volt a második világháború alatt az amerikai titkosszolgálatok első számú hipnózis-szakértője, aki – többek között – azzal dicsekedett, hogy „kémiailag megfelelően előkészített” hipnózissal olyan befolyásolhatóvá tud bárkit tenni, mint egy jól irányított zombit.

Már csak az a kérdés: vajon milyen az a „kémiailag megfelelően előkészített” hipnózis?

forrás: blogrepublik.eu

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol