.

Középkori város Almeriában, amit egy földrengés pusztított el



Bayra egy virágzó középkori város volt Almeriában, amire már csak néhány írás emlékeztet. 


Bayrát még az arabok alapították a jól védhető dombon a 9. században.  A város több mint 500 éven át központi szerepet töltött be  a tengerparti muszlim területen. 1488-ban, a reconquista (visszahódítás) idején foglalták el a katolikus királyok, Ferdinánd és Izabella csapatai.
Az itt élő mórok elűzése után Bayra jelentősége csökkent, de a domboldalra épült város továbbra is prosperált. 
30 békés év következett amikor egy földrengés következtében eljött a vég.
1518. november 9-én, késő délután a vár és a város alatt megmozdult a föld. Több hullámban jöttek a rengések, ahol az összeomló épületek alatt legalább 150 lakos veszítette életét, ami a helyi lakosság 10%-át jelentette.
 

Íñigo de Gevara, az akkori  polgármestere így írt az eseményről:

"A városban lévő összes ház leomlott, és közülük soknak még az alapjai is megrongálódtak. Nem maradt más más emlék a házakról, csak a kő, a föld és a fa, amelyeket az épületekbe építettek. A domboldalon minden megsüllyedt, semmi sem építhető a régi alapokra.". 


Csak egy kápolnává alakított ciszterna maradt épen a földrengés után.


A ciszternából kialakított kápolna alapja.  Újabb kép a helyszínen végzett ásatásokról / UGR

Jelenleg Bayra őt helyszínén folyik feltárás.  Muszlim és keresztény időszakokból származó kerámia tárgyakat találtak, valamint több téglalap alapú torony nyomai is előkerültek.  A nagy régészeti értékkel rendelkező helyet 2006-ban kulturális jelentőségű helyszínné nyilvánították.
 

Így nézhetett ki Bayra fénykorában (Illusztráció)


Jelenleg ez a szobor található a fellegvár helyén

 
Címkék: 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol