.

Kilátásban egy kisebb és olcsóbb Tesla




A Tesla 2016-ban mutatja be és 2017-ben kezdi meg a jelenlegi Model S-nél kisebb, felső-középkategóriás elektromos autója, a Model III értékesítését – jelentette be a Tesla vezérigazgatója, Elon Musk a brit Auto Express lapnak adott exkluzív interjúban.


Tesla Model S

A Tesla jelenleg a felsőkategóriás Model S elektromos személygépkocsit gyártja – miután a Lotus karosszériára épülő roadster gyártását befejezték. Az idén mutatja be és viszi piacra a Tesla a Model X szabadidő autót (balra lent), ami kategóriájában nagyjából az Audi Q7 modellnek felel meg. A harmadik elektromos hajtású Tesla gépkocsi egy „elérhető árú” felső-középkategóriás személyautó lesz és eredetileg a Model E nevet viselte volna, de végül – a Ford perrel fenyegetőzött – Model Háromnak fogják nevezni és három vonással jelölik.

A Model III egy teljesen új platformra épül majd, nem a Model S és a Model X módosított verziója. Az új technológiát a Tesla brit fejlesztési igazgatója, az Aston Martintól átigazolt Chris Porritt irányításával fejlesztik. A Tesla egy kutató-fejlesztő központot is létesít Nagy-Britanniában, ami fontos szerepet játszik majd a Model III projektben is.

A Model III mintegy 20%-kal lesz kisebb a Model S-nél és nagyjából a BMW 3-as szériájának felel majd meg. Az új autót Nagy-Britanniában várhatóan mintegy 30 ezer fontért árulják majd. Akkumulátora a Tesla épülő Gigafactory gyárában készül majd. Az autó hatótávolsága ennek köszönhetően több mint 320 kilométer lesz.

A Tesla az idén mintegy 35 ezer gépkocsit tervez értékesíteni világszerte. A Model III megjelenésével az évtized végére a Tesla eladási adatai a vezérigazgató várakozásai szerint már hatjegyűek lesznek.


Model III vázlat

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol