.

Az USA által elképzelt szíriai demokratikus átmenet megvalósítói



Oroszország “olajat önt a tűzre” azzal, hogy bekapcsolódott a harcokba Szíriában, ahol az Aszad-rendszer nem tud tovább fennmaradni, az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet legyőzése pedig demokratikus átmenet révén történhet meg – jelentette ki Ashton Carter amerikai védelmi miniszter kétnapos madridi látogatásán  (MTI)

 
 
Szíriában a "demokratikus átmenetért" jelenleg 41 felfegyverzett csoport küzd. A jövőre vonatkozó elképzeléseik csak egy ponton, Bassár el-Aszad eltávolításában egyeznek. Küzdenek egymás ellen, az Iszlám Állam ellen, de legfőképp Bassár el-Aszad hadserege ellen. Az IÁ elleni harc számukra másodlagos fontosságú, sőt van olyan szélsőséges csoport amelyik kollaborál az IÁ-al és van amelyik az al-Kaida helyi szárnyát képezi. A washingtoni politikusok ezek közül választották ki azt a néhányat, amelyekről úgy gondolják hogy megfelelő politikai és pénzügyi támogatással képesek megdönteni Asszad hatalmát. Ezen csoportok  emberei azok a "civilek", akik hivatalosan nem tartoznak sehová és mostanában az orosz bombázások civil áldzataiként szerepelnek a hírekben.
 

A szíriai demokratikus ellenzék "civil" tagjai fegyverrel érvelnek a "demokrácia" mellett

Független biztonságpolitiaki szakértők felteszik a kérdést: ezen csoportok győzelmük esetén milyen demokráciát valósíthatnak meg, ha az IÁ megjelenése és térnyerése sem tudja az egymással is harcoló ellenzéki csoportok közti egyetértést megvalósítani.

Azért van amiben megérett az egyetértés:  Oroszország Asszadot támogatja, tehát az oroszokat is ellenségnek kell tekinteni.
 

Az orosz Védelmi Minisztéruim szerint nem találják az USA Iszlám Államra mért légicspásainak nyomait.

Putyin: az amerikaik meglátják a vizet a Marson, de nem veszik észre a terjeszkedő Iszlám Állam csapatmozgásait, fegyverraktárait.


Csak néhány a média címoldalon hozott híreiből. 

Oroszország- és Irán-ellenes koalíció létrehozását sürgetik a szíriai felkelők (Híradó, 2015.10.05 17:51) Valamint a Szíriában állomásozó orosz "megszálló" erőkkel szembeni ellentámadásokat ígért hétfőn kiadott közös közleményében több tucatnyi szíriai felkelőcsoport.

A NATO a civilek elleni támadások beszüntetését követeli Moszkvától (MagyarHírlap, 2015.10.05 19:59) A NATO arra szólította fel hétfőn Oroszországot, hogy azonnal szüntesse be a szíriai ellenzékiek és civilek elleni támadásait, és az Iszlám Állam dzsihadista szervezet elleni harcra összpontosítsa erőfeszítéseit.

A NATO felszólította az oroszokat, hogy hagyják abba a civilek bombázását (444.hu, 2015.10.05 20:11) A tagállamokat egyre jobban idegesíti, amit az orosz légierő Szíriában művel.

Huszonöt orosz bevetés egy nap alatt Szíriában (MNO, 2015.10.05 15:40) Az orosz légierő gépei huszonöt bevetést hajtottak végre az elmúlt 24 órában Szíriában, és az Iszlám Állam dzsihadista szervezet kilenc létesítményére mértek csapást mondta el szokásos, a szíriai orosz légi hadjáratról szóló napi tájékozta..

Titkosszolgálati szakértő: nagyhatalmi játszma zajlik Szíriában (Híradó, 2015.10.05 22:03) Moszkva a múlt héten indította meg az elmúlt évtizedek eddigi legnagyobb orosz fegyveres beavatkozását a Közel-Keleten. Ennek nem mindenki örült. Vagy mégis?

Miközben
Barbárság: 2200 éves diadalívet robbantott fel az Iszlám Állam (TV2, 2015.10.05 20:21) A világ egyik legrégibb műemlékét, egy 2200 éves római kori diadalívet robbantott fel az Iszlám Állam terrorszervezet Szíriában. A díadalív a Világörökség részének tartott Palmüra város kapuja volt.

Az iszlám állam szíriai és iraki terjeszkedése


Szíriának közel a felét már az Iszlám Állam felügyeli





 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol