.

Az élő kövület



 
 
2000 decemberében a dél-afrikai Sodwana-öböl mélységeinek feltérképezése közben Pieter Venter búvár és társa, olyan élőlénnyel kerültek szembe a víz felszíne alatt 100 méterrel, amit korábban még soha nem láttak. 

A két búvár egy közel két méteres bojtosúszójú  hallal találkozott.

 
 
A paleontológusok évtizedeken keresztül csupán fosszíliák révén ismerték az ember méretű bojtosúszós maradványhalat. Azt hitték, hogy a nagy hal 65 millió évvel ezelőtt kihalt ugyanazon esemény során, amely véget vetett a dinoszauruszok létezésének. 1938. december 23-án Hendrik Goosen halászhajó-kapitány a vonóhálójában találta a különleges halat. A halat tartósították, majd levelezésbe kezdtek J.L.B. Smith professzorral, de a karácsony miatt elhúzódott a kapcsolatfelvétel, ezért a halat végül kitömték.
Az 1938-as példányt a mai napig a dél-afrikai East-London Múzeumban őrzik.

A későbbi vzsgálat során derült ki, hogy egy élő bojtosúszós halat fedeztek fel. A teremtmény tudományos szenzáció volt, mivel úgy gondolták, hogy a már 400 millió éve is élt élőlény nem élhet válzozatlan formában napjainkban. Úgy tűnik, ezt a halat elkerülte az evolúció.
 
 
A búvárcsapat három halat regisztrált a merülés során.  és egy későbbi expedíció alatt megerősítették, hogy ezeknek az úgynevezett "élő fosszíliáknak" egy kolóniája él az öbölben lévő mélyvízi völgyekben. A mintegy harminc halból álló kolónia többé-kevésbé érintetlenül élt itt az elmúlt időszakban..

Az élő kövületből ma már több populációt fedeztek fel. Az egyik ezek közül az Indiai-óceánban, másik a Csendes-óceán nyugati részén él. Egyenlőre nem tudni, van e kapcsolat a két halcsoport között.

Hans Fricke berlini biológus és munkatársai ezért tüzetesebben vizsgálni kezdték az állatcsoportok tagjait, hogy felmérjék, mennyien lehetnek, mennyi idősek, s merre kóborolnak az óceán mélyén.
A 21 évig tartó kutatást a Seychelle-szigetek és a Madagaszkár között elterülő Comore-szigeteknél végeztek. Kiderült, a halak 160-200 méteres mélységben élnek, tengeralattjáróval sikerült videóra venni őket, 140 példányt azonosítottak több száz merülés alkalmával.

A bojtosúszós halak szaporodása a mai napig rejtély, mivel a nőstények a mélységbe buknak alá a szülés idejére. Évente csak három-négy hal pusztul el, s ezen halak helyét ugyanennyi új kifejlett egyed veszi át, akik a látszólag a semmiből tűnnek fel. A hal-csoportnak évente csak 4,4 százaléka pusztul el, ami nem veszélyezteti fenmaradásukat.


Egy-egy példányról lehetetlen megállapítani mennyi idős, mert pikkelyeik az idő előrehaladtával semmit sem változnak. Ha 1938-ban nem tömik ki a legelső 300 méteres mélységből kifogott bojtosúszós halat, hanem sikerül életben tartani, valószínűleg többet tudnának a tudósok a különös halak öregedéséről.
 
Források:  24.huujvilágtudat

 
Címkék: 

 

 




Nyaraljon Costa del Solon!
 



Vár a Costa del Sol

 


Álmaid útján: Czibere Csilla blogja