Amiről kiderült, mégis igaz (1)




A  CIA szívrohamot okozó méreg pisztolya


A hetvenes évek elején elterjedtek a pletykák, miszerint a CIA az USA vezetése számára kényelmetlen embereket méreginjekcióval gyilkolja meg. Több gyanús eset után a szenátus foglalkozott az üggyel.

A 70-es években még sokan úgy gondolták, hogy egy olyan intézmény, mint a CIA szigorúan betartja a törvényeket. A közvéleményt hideg zuhanyként érte a hír, miszerint CIA állam az államban, és a törvényeket olyan gátaknak tekinti, amelyek nem neki készültek.

Kiszivárogtatott bizonyítékok alapján a szenátus 1975-ben vizsgálatot indított a CIA illegális tevékenységeivel kapcsolatban, amely során kiderült, hogy az ügynökség egy olyan speciális lövedéket kilövő pisztolyt fejlesztett ki, ami kígyómérget tartalmazó lövedékével képes szívrohamot előidézni. „Az első televízió által is közvetített meghallgatás során Frank Church szenátor, a vizsgálóbizottság elnöke, drámai körülmények között mutatta be a CIA méregpisztolyát, ezzel is kiemelve a bizottság felfedezését, ami szerint a CIA, az elnök utasítása ellenére, több ezer ember megölésére alkalmas mennyiségű kagylómérget tartott készleten,” áll a szenátus weboldalán.
„A halálos méreg rendkívül gyorsan bejut a véráramba és szívrohamot idéz elő. A kívánt reakció elérését követően a méreg nagyon gyorsan felszívódik, így a boncolás nem sok eséllyel képes megállapítani, hogy a szívroham nem természetes okból állt elő. Igazi James Bond fegyvernek hangzik, nem igaz? Pedig az információ egy kongresszusi bizottsági meghallgatásból származik,” írja Fred Burks.

„A CIA fegyveréből kilőtt lövedék áthatol a ruházaton és egy apró piros pöttytől eltekintve semmilyen nyomot nem hagy a testen. A halálos lövedék behatolásakor az áldozat nem érez többet egy szúnyogcsípésnél. Esetenként még azt sem. Behatolás után az egész lövedék lebomlik.”

Burk azt feltételezi, hogy Mark Pittman, az a riporter, aki előre jelezte a pénzügyi válságot és leleplezte a Federal Reserve visszaéléseit, pert eredményezve a bankkartell ellen, egy ilyen CIA fegyver áldozata lehetett.

Forrásanyag: Idők jelei

 

 

 




Nyaraljon Costa del Solon!
 



Vár a Costa del Sol

 


Álmaid útján: Czibere Csilla blogja