.

Üvegpatkó kilátó nyílik az Adria mellett



Lélegzetelállító üvegpatkót nyílik meg a látogatók előtt Makarska felett

 
A Július közepén nyílik meg az Adria menti Makarska riviéra felett ez az üvegpadlós kilátó, amely 1228 méter magasan épült a Biokovo hegy oldalában – írja cikkében a Croatia Week.
 
 
Biokovo Nemzeti Parkba épültt kilátó a dalmát régió egyik legjobban várt idegenforgalmi beruházása. Az Alpok hasonló építményei után a Skywalk-ra keresztelt, patkó alakú építmény a sziklából lóg ki, alatta pedig mintegy 100 méteres mélység tátong. A kilátó járdája gyakorlatilag egy összefüggő üvegpadló, amelyen keresztül tisztán lehet lelátni ebbe a mélységbe. A félkör legtávolabbi pontja 12 méterre nyúlik el a sziklától.
A kilátó építkezését tavaly tavasszal kezdték el, és bár úgy volt, hogy idén márciusban már megnyílhat a látogatók előtt, a koronavírus-járvány miatt az átadása csúszott. Mostanra azonban a legutolsó elem is a helyére került,  A hivatalos átadót követően  július 7-től  már a turisták is látogathatják ezt a különlegességet.
 

Az üvegsétány csak egy része a környéket megújító projeknek. Hamarosan ugyanis játszótereket építenek a kilátó közelébe, az odavezető ösvényt pedig interaktív információs táblákkal szerelik fel, amelyeken a környék természeti kincseiről lehet olvasni. De lehet majd bérelni elektromos és hagyományos kerékpárokat, így kerekezve is be lehet majd járni ezt a gyönyörű természetvédelmi övezetet. Mindemellett szelektív hulladéktárolókat helyeznek ki, elektromos buszjáratokat szerveznek, és a könnyebb feljutás érdekében új utakat is építenek.

Címkék: 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol