.

Több mint száznyolcvan migráns jutott át Marokkóból Ceutába



Idén eddig körülbelül ötezren próbáltak bejutni Ceuta területére

MTI – 2017.08.07. 14:46

Több mint 180 határsértő jutott be Marokkóból a Spanyolországhoz tartozó észak-afrikai Ceuta autonóm város területére hétfőn - közölte a spanyol vöröskereszt.

A két ország határán működő, Tarajal nevű átkelőhelyet kora reggel mintegy háromszázan rohamozták meg, és 186-an jutottak át - közölte a segélyszervezet, amelynek munkatársai négy határsértőt és egy spanyol rendőrt szállítottak kórházba különböző sérülések miatt.

A spanyol sajtóban megjelent beszámolók szerint a határállomáson megjelenő tömeg meglepte a marokkói és spanyol hatóságokat is, ugyanis az állandó rendőri jelenlét miatt az illegális határátlépők nem itt szoktak próbálkozni, hanem a hat méter magas, pengés dróttal felszerelt, dupla kerítésen próbálnak átmászni, ahogy ez ebben az évben már háromszor is megtörtént.

A Ceutába bejutott határsértők a helyi ideiglenes befogadóközpontba kerülnek, ahol megpróbálják azonosítani őket és elindítják ügyükben a menekültügyi eljárást. Az általában hosszas eljárás ideje alatt spanyol területen maradhatnak.

Az észak-afrikai exklávékba, Ceutába és Melillába idén eddig összesen több mint ötezren próbáltak meg bejutni Marokkóból.

Címkék: 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol