Nikolett Corley



Valamelyik napon a Facebookon egy portréra lettem figyelmes. Valami megfogott mikor megláttam. Többször is megnéztem a képet, mégis úgy éreztem, újból látni szeretném. Utolsó megtekintésnél a lájkolók száma már 250 felett járt. Ebből rögtön levontam a következtetést: Ez a rajz nem csak nekem tetszik.

Megkerestem a rajz alkotóját, Nikolett Corleyt, mondjon néhány szót magáról és rajzairól.

Nikolett története a 80-as évek Magyarországáig nyúlik vissza.  Ebben az időben járt a Hajdúböszörményben a Bocskai István gimnáziumba.
- Rajztanáromra, Gajdan Zsuzsára, most is szívesen gondolok vissza.  Jó ember és igazi művésztanár, aki absztrak képeivel vált ismertté. A rajzon kívül megszeretette velem a szőnyegszövést és a batikolást is. - kezde történetét Nikolett.
- Talán személyisége hatott rám, mert én is rajztanár akartam lenni. Háromszor is nekifutottam a főiskolának, de nem vettek fel. Ez eléggé lelombozott és elvette a kedvem a további rajzolgatástól.

Az élet azonban itt nem ért végett. A nagy művészi álmok elszálltak, és jöttek helyette a hétköznapok. Munkahely, férj, gyerekek. Ebben az időben csak néha rajzolgatott a gyerekeinek, kis házat, felette napocskát vagy lapulevél alatt pihenő csigabigát.
17 év alatt Nikolettet bedarálták a hétköznapok. Ennek bizony válás lett a vége.
Négy éve lehetősége nyílt új életet kezdeni Amerikában. Nem habozott, belevágott. Elköltözött New Yorkba. Új világ, új lehetőségek, új ismeretségek.
- Tavaly férjhez mentem Kevinhez, aki csodálatos ember,- folytatta elbeszélését - de mégis úgy éreztem életem nem teljes. Valami hiányzott.
- Anya! Rajzolj megint valamit! Mikor régen nekünk rajzoltál, nem csak mi, hanem te is úgy örültél. Próbáld meg! - adott ötletet édesanyjának a kisebbik fiú, aki jól emlékezett anyukája hangulatos gyerek rajzaira.

Miért ne, Villant át Nikolett agyán. Vásárolt rajzfüzetet, filctollat, ceruzát. Aztán az interneten raakadt valamire, amiről egyből tudta: neki talalták ki!  Ez egy olyan dolog, ami azoknak való, akik nem tudnak rajzolni, de nagyon akarnak valami szemet gyönyörködtetőt alkotni. Ezt a valamit ugy hivjak : Zentangle.

Ez a stílus gyakorlatilag a firkáláson alapul. Egymásssal szorosan kapcsolatban álló mintázatok, amiben nincsenek szabályok. A cél valamilyen érdekes forma minta kialakítrása, ami leköti a nézőt. Itt bárki, bármit kitalálhat, használhatja a mások által előrajzolt ötleteket. Elkezdett rajzolgatni. Barátai, ismerősei teljesen oda voltak, pedifg ezeket Nikolett csak firkálásnak tartotta. Azonnal látni akarták, amit rajzolt.
Ahogy kezdett belelendülni a rajzolásba, eszébe jutottak a gimnáziumi rajzórák. Ezeken portékat is rajzoltak, amit nagyon szeretett.
- Vajon tudok e még? - tette fel magának a kérdést. Barátai segítségével jutott el náhány online rajz csoportba, ahol kedve támadt megmérettetni magát.

Tavaly, augusztus elején rajzolta meg az első arcképet. Innen kezdve szinte elvonási tünetei lettek, ha nem rajzolhatott. Lerajzolta családját, képeket keresett ismert személyiségekről, ismeretlen de valamiért érdekes arcokról és rajzolt, rajzolt, rajzolt.


Kevin Corley

- Főként portrékat rajzolok. Mindig keresek valami különlegességet az arcokon. Szomorúság, öröm, fájdalom, valamilyen érzés, ami túlmutat egy szimpla arcképen. Úgy érzem a képen látszódnia kell milyen hangulata volt a modellnek a kép készítésekor.  

Ennek a maminak nem csak a szája, hanem a szeme is mosolyog.

-Tervem, realisztikus ceruza portré és Zentagle készítése, rám jellemző egyéni stílusban. Szeretnék egy kis stúdiót magamnak, nagy ablakokkal, sok fénnyel, ahol a rajzasztalon szabadon hagyhatom a vázlatokat, ceruzáimat, ahol halk zene mellett tudom átadni magam az alkotás örömének. Úgy érzem a rajzolásban megtaláltam azt, ami eddig a teljes boldogságomhoz hiányzott.

A magam és a Facebookon lákolók nevében sok nagyszerű rajzot, sok sikert kívánok Nikolett Corleynek
Nikolet Facebook oldalán további képek is találhatók:  https://www.facebook.com/nikolett.corley

Rajnoha Péter
 

Néhány kép műveiből:


Whitney Houston


Arckép


Zentagle

 

 

 

 

 




Nyaraljon Costa del Solon!
 



Vár a Costa del Sol

 


Álmaid útján: Czibere Csilla blogja