.

Nem örülnek a spanyol orvosok a hazahozott ebolás misszionáriusnak



Megérkezett Spanyolországba az első ebolával fertőzött beteg.

Megérkezett Spanyolországba csütörtökön egy katonai gép fedélzetén az a 75 éves misszionárius, aki Libériában fertőződött meg a halálos ebolavírussal.

Miguel Pajares Martint, az első megfertőződött és hazatelepített európait a spanyol fővároshoz közeli Torrejón de Ardoz katonai repülőteréről a madridi III. Károly kórház fertőző osztályára szállították.

A tervek szerint itt alakítanák ki az ebolával fertőzöttek kezelésére alkalmas részleget. Az orvosok nem örülnek, mivel ez a politikai döntés számos egészségügyi kockázatot rejt magában.

A Pajarest vivő gépen utazott egy másik spanyol állampolgárságú misszionárius, Juliana Bohi is, aki ugyanabban a libériai kórházban dolgozott, mint Miguel Pajares Martín. Az ő esetében azonban még nem igazolódott, hogy megfertőzte-e a vérzéses láz vírusa.

Korábban mindkettőjüket - másokkal együtt - a libériai Monrovia Szent József kórházában helyezték el, amelynek az igazgatója szombaton halt meg Ebola-vírus okozta fertőzésben – közölte az intézményt működtető, Istenes Szent Jánosról elnevezett irgalmasrend.  

Afrikán kívül eddig csak az Egyesült Államokba szállítottak ebolás betegeket.

Kapcsolódó cikk: Érdekes egybeesések az ebola járványnál

Források:
http://www.20minutos.es/noticia/2211016/0/sanidad-seguridad/ebola-pajares/medicos-riesgos/
http://vs.hu/megerkezett-europaban-az-elso-ebolas-0807?utm_source=hrkrs&utm_medium=rss
http://www.blikk.hu/blikk_aktualis/ebola-fertozottet-hoztak-europaba-2275061

 
 
Címkék: 

 

 




Nyaraljon Costa del Solon!
 



Vár a Costa del Sol

 


Álmaid útján: Czibere Csilla blogja