Magyar szemorvos Kongóban

Egy európai átlagember csak annyit tud Afrika szivében kétező, 67 milliós népességű Kongói Demokratijus Köztársaságról, (amit előzőleg Zairének, még régebben Belga Kongónak neveztek), hogy nagyon szegény ország.

HIvatástudatától és segíteni akarásától vezérelve 1995-ben ide ment dolgozni  Dr. Hardi Richárd misszionárius szemész orvos.

Iskoláit Budapesten végezte, majd 1990-ben szemész szakorvosként szerzett diplomát a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen. A 90-es évek elején érdeklődése a vallás felé megerősödött és 1993-ban belépett a Nyolc Boldogság katolikus közösségbe.
 

Magyarországon 1988-ben jött létre ez az apostoli közösség, amely a római katolikus egyház tanítását vallva céljának tekinti az evangelizációt, a szegények megsegítését és az egység keresését más keresztény egyházakkal és Izrael népével.

A közösség címere

Hamarosan kiderült, hogy a közösségnek van a Kongói DK-ban (akkor még Zairéban) egy kórháza, ahová nagyon kerestek  orvost. Ide jelentkezett.
Hiába készítették fel, mi várja Kongóban, odaérve mellbevágó volt, amit látott. A kórházban mindenhol emberek ültek, feküdtek a földön, az apró gyerekek szinte élő csontvázak voltak nagy pókhassal, a gyermekosztályon 300 százalékos volt a kihasználtság. Bár a rendelés lett volna a legfontosabb feladata, egy szemtükrön meg egy réslámpán kívül semmilyen eszközt nem kapott.
Két évvel a megérkezése után Richárdot megválasztották a kórházat fenntartó helyi katolikus közösség vezetőjének. Vezetése alatt szerencsésen vészelték át a szomszédos Ruandában véghezvitt népirtás begyűrűző hullámait, a városon átvonuló menekültek és fegyveresek jelentette életveszélyt.  

„Elképesztő pszichés feszültség volt rajtunk az ostrom másfél éve alatt, ráadásul én voltam a közösség vezetője” – emlékezik vissza Richárd, aki összesen harminc emberért felelt.  A városból az összes nemzetközi szervezet elmenekült, csak ők maradtak, sőt, a 20-25 fős közösségükből is többen elmentek. 

Mint később kiderült Kabinda lakossága őket figyelte. Abban bíztak, ha ők maradnak még van remény a háborús helyzet átvészelésére. A korülmények csak 2001 után a harcok elcsendesedével javultak.

Most Kabindából, látja el szakorvosi feladatait a hozzá tartozó két Magyarországnyi területen, ahol  nagyjából nyolc millióan élnek, és Richárd az egyetlen szemorvos a régióban. Évente több száz beteget operál szürkehályoggal, az elmúlt 20 év alatt eddig több mint 8000 embernek adta vissza a látását. Elképesztő körülmények között dolgozik nap mint nap a világ egyik legszegényebb országában, ahol esélytelennek tűnik az egészségügyi fejlesztés. Az áramellátás problémái miatt kevés a fény, sokszor zseblámpával kell a betegek szemét vizsgálni

Mivel sok beteg panaszkodott amiatt, hogy drága eljutni hozzájuk, elkezdett benne megfogalmazódni, hogy terjeszkedjenek. Végül 2006-ban Mbuji-Mayiban egy belga civil szervezet támogatásával nyitottak egy szemészeti központot két ház kibérlésével. Évente 15 ezer embert vizsgál meg, és mintegy 1200 szürkehályogot operál. Azonban így is csak az összes beteg töredéke jut el hozzá, becslések szerint a tartományban 40 ezer szürkehályogos lehet.

Mivel nincs más szemész, állandóan hívják őket különböző helyekre, évente négy-hat, többnyire két-három hetes misszióra tud időt szakítani, de így is csak a meghívások elenyésző részének képes eleget tenni. Ilyenkor mindent felpakolnak a terepjárójukra, az áramforrástól a hosszabbítóig, mindenre gondolniuk kell.
A missziók során napi 20 embert tud megoperálni, Mbuji-Mayiban 30-at is a jobb felszereltség miatt. A szegény falvakban sokszor csak jelképes fizetséget kapnak. „Az őserdő közepén, egy primer erdőben lakó pigmeus telepen volt egyszer missziónk. Özönlöttek az emberek, a 120 megműtött beteg közül 50 volt teljesen vak szürkehályog miatt”. A misszió végére azonban teljesen kifogytak a szükséges szerekből, és hiába jöttek még, nem tudták őket megoperálni. „Rengeteg ilyen helyzet van, ilyenkor adunk nekik egy cetlit, hogy jövőre találkozunk”, magyarázza az elképzelhetetlenül drámai esetekről.

Amikor a harmadik évben is visszatértek a faluba, azzal köszöntötték, hogy van itt egy bácsi, aki már egy éve rá vár. A férfi kétoldali szürkehályogja miatt teljesen vak volt, fiával és lányával öt-hatszáz kilométert gyalogoltak az őserdőn keresztül az előző évben, hogy Richárd testvér visszaadja a látását. Késtek két hetet, de a bácsi azt mondta, hogy ő meg fogja várni a doktort, és letelepedtek az egyik faluban. „A szemükben én voltam az úristen. Én meg reszkettem, hogy műthető-e egyáltalán. Szerencsére az egyik szeme az volt”

Idős korára vissza kíván térni Magyarországra, de előtte szeretné befejezettnek látni élete nagy célját, a szemklinika felépítését.