Magányos ház



Eredetileg megjelent 2013-05-06, frissítve 2017-07-01

Igaz történet egy régi időket idéző házról, amely skanzen helyett hamarosan lebontásra kerül. Az írásban szereplő nevek nem valósak, de a történet alapja valós.

A múlt század elején már állt ez a magányos ház. Ahol a meredek hegyoldal kicsit kisimult, és lehetőséget adott egy otthon megépítésére, oda került ez az épület. A Gomez család élt benne úgy, ahogy szüleik is éltek.


Magányos ház a hegy alatt

A közeli forrásra jártak vízért, olajlámpával és gyertyával világítottak, állatokat tenyésztettek kertészkedtek, el voltak foglalva a mindennapokhoz szükséges dolgok előteremtésével. A zöldség, gyümölcs, megtermett a ház körül. Néhanapján hús is jutott az asztalra, ha levágták valamelyik csirkét, vagy az egyik bárányt abból a kevésből, ami a vagyonukat képezte.

Vízvezeték, villany abban az időben csak a városokban volt és még ott sem mindenütt.

A közeli városban, Mijason, havonta, kéthavonta tartottak állat és kirakodó vásárokat. Mikor eljött a vásár ideje, már előző nap mindent összekészítettek.  Hajnalban indultak, hogy az állatokkal időben odaérjenek. Terelték a kecskét, juhot, az apró jószágot meg kétkerekű kordén vitték. A vásár midig esemény volt a család életében. Ilyenkor szerezték be azokat a dolgokat, amelyeket nem tudtak a háznál előállítani.  Szerszámok, edények, gyufa, liszt, só, méz és még ki tudja mennyi mindent, ami a mindennapokhoz kell.


A még mai is csordogáló forrás

A ház békés helyen állt, ide nem ért el a polgárháború zaja. Rádió és újság híján, Francisco Gomez csak akkor hallott a nagy felfordulásról, mikor bement a városba.  Izgatottan hallgatta a híreket, és rettegett, nehogy elérje őket is a polgárháború.

 

A háború végeztével született meg a kis Jose. Orvos nem volt, csak bába jött a szüléshez.

  • Baj van! Nem a baba feje van elől!, Így megfullad! - Fakadt ki a bába
  • Ide orvos kell. Ha nem fordul meg, beszorul a szülőcsatornába, és még az anya életét is veszélyezteti.

A legközelebbi orvos 4 kilométerre. Francisco nagy bajban volt. Ha elmegy és az orvost is otthon találja, akkor sem ér vissza másfél óránál hamarabb, akárhogy sietnek. És ha pont akkor kell a segítség mikor nincs itt, sosem bocsájtja meg magának. Viszont, ha marad, és azért történik baj, mert nem hozott orvost, Az is élete végéig nyomja.

  • Már késő! Ne menjen! Megmozdult a baba! Segítek neki megfordulni és kihúzom.
  • Nem lesz baj?
  • Baj akkor lesz, ha nem csinálok semmit. Hozzon langyos vizet törölközőt. – vette át az irányítást a bába.

Néhány perc, fájdalmas sikoly, majd baba sírás az új élet jeleként. Megszületet a kis Jose

  • Hála a Jó Istennek megvan.  Él és egészséges. A jobb keze kicsit furcsán áll, de majd helyrejön. – összegezte a helyzetet a szülész asszony.

 

Teltek múltak az évek, a kis Jose felcseperedett, de a keze csak nem jött rendbe. Segített apjának a ház körül, az ép kezével vizet hordott a forrásról, terelgette az állatokat és mindent csinált, amit kacska keze engedett.


A veranda ahol esténként beszélgettek

Legjobban azt szerette, mikor kellemes nyári estéken kiültek a verandára. Előttük tenger a ház mögött hegy, és a hold bevilágítja az egész tájat. Apja régi történeteket mesélt, amiket még ő is az apjától hallott. Édesanyja szelíd mosollyal hallgatta a történetek jól ismert fordulatait. Néha köhintett, mikor egy-egy hűvösebb fuvallat átsuhant a verandán.

  • Itt olyan jó, olyan szép! – érezte Jose. Boldog megnyugvás töltötte el ezeken az estéken.

Azt szerette volna, ha megáll az idő és örökké részesévé válik ez a megnyugtató boldog érzés. Az idő azonban nem állt meg, rohamosan műltak az évek.


Kilátás a ház melleti forrástól

Édesanyja egyre idősebb és egyre betegebb lett. Köhögése kozben, alig kapott levegőt. Az orvos költséges kezelést ajánlott, de erre nem volt pénz.

Közben a környéken is beindultak az építkezések. Az azelőtti csendes környezet építési területté vált. Por, zaj, építőanyagot hordó teherautók változtatták meg a környék nyugalmát.  A régi, magányos ház feletti hegyoldalon új városrész épült, az út túloldalán, ahol a kecskéket legeltették, sorházak nőttek ki a földből és a szemben lévő dombtetőre épült házak alatt újabb építkezésbe kezdek.


Építkezés a házzal szemben

Már csak Gomezék háza állt az erdő alatt, mutatva, milyen idilli környezet volt itt egykor. A port a zajt  egyre nehezebben viselte Maria, Jose édesanyja.

Az egyik este öltönyös, fehér inges ember jelent meg a ház bejáratánál.

  • jó estét kívánok. A ház tulajdonosával szeretnék beszélni.
  • Tessék! – állt elő Franisco
  • Nézze nem kertelek. Megvenném ezt a házat. Nagy terveim vannak. Ide egy bevásárló központot terveznek, oda uszodát, ennek a háznak a helyére pedig éttermet ír elő a rendezési terv. Ha nekem nem adja el, az önkormányzat fogja kisajátítani.  Most én jó pénzt fizetek érte. Az Önkormányzat ennyit nem fog érte adni. Holnap visszajövök, addig döntsék el!

Francisconak jeges hideg kúszott a szíve felé. Maria sírva fakadt. A sírás köhögő rohammá vált és nem akart abba maradni.  Kis idő múlva véreset köhögött. Eddig ilyen tünete nem volt.

Francisconak eszébe jutott, amit az orvos mondott. A gyógyulásra van esély, de sok pénz kell hozzá.

  • Nekem  sokat jelent ez a ház, de anya élete még többet – egyezett bele Jose az eladásba.

Másnap ahogy ígérte, megjelent az öltönyös ember. Kiderült ügyvéd. Mindent el tud intézni, Gomezéknek ezzel sem kell bajlódni. Megállapodtak az árban.

  • Mikor akarják bontani?
  • Abba még beletelik néhány év. Mire megcsinálják a terveket, megkapjuk az engedélyt……, Nem tudok pontos időt mondani. Az idén biztosan nem.
  • Egy feltétellel adom csak el. Ha a fiam itt maradhat, amíg a bontás el nem kezdődik.  Ha ezt nem lehet, akkor bizony már fordulhat is vissza.
  • Rendben! – csaptak egymás markába és az ősi családi ház az építési vállalkozó ügyvéd tulajdonába került.

A ház árából Mariát az egyik legjobb klinikára vitték.

  • Túl későn került hozzánk – mondta a főorvos. – mi már csak a hátralévő idejét tudjuk megszépíteni.

Francisco nem hitte el, hogy az orvostudomány tehetetlen. Klinikáról klinikára, egyik orvostól a másikhoz ment, de segíteni senki nem tudott. Közben szépen fogyott a ház ára.

Egyik reggel megcsörrent zsebében a telefon.

  • Tessék, - szólt bele.
  • Dr. Javier vagyok. Szomorú hírt kell közölnöm. Minden segítségünk és igyekezetünk ellenére felesége meghalt.

Jose állt, mint akit letaglóztak. Az a bizonyos hidegség egyre kúszott a szíve felé. Egyre jobban érezte a szorítást, majd elsötétült előtte a világ.

  • Halló, halló ott van? – hallatszott a telefonból, de válasz már nem érkezett.

A készülék csak egy tompa puffanás hangját közvetítette, ahogy Francisco élettelenül elterült a földön.

Jose szíve is majd megszakadt, mikor értesült szülei haláláról.  Még annyi pénz maradt, hogy tisztességes temetéssel tudja elbúcsúztatni őket.

 

Ott maradt egyedül, hibás kézzel, minimális rokkant segéllyel az eladott házban. Teljesen összetört. Egy év alatt, tízet öregedett. Egyetlen vigasza egy keverék fekete kutya volt, ami néhány éve csapódott hozzá. A kutyus, hálás volt a gondoskodásért, nem tágított Jose mellől. Már ismerték egymás gondolatát is. Szinte összenőttek.

Sokszor kiült vele a verandára.  Együtt nézték a tengert, a hegyeket, de a régi boldog érzés soha nem tért vissza, pedig még az apjától hallott történeteket is elmesélte neki.

Eltelt egy év és az egyik nap megjelent Javier az ügyvéd.

  • Hola Jose! Lejárt az ingyen lakás ideje! Jövő hónapban jönnek a gépek.  Intéztem magának egy bentlakásos helyet, ahol a rokkant járadékáért cserébe lakhat és még enni is adnak. Holnap jönnek magáért és odaviszik.

És másnap valóban megjelent a jelzett kocsi. Két fehérköpenyes ápoló szállt ki belőle.

  • Tata, készen van? – kérdezték az alig ötvenes éveiben járó Josét.

Jose nem szólt semmit csak bólintott

  • Ide üljön! mutatták neki a helyet
  • És a kutyám? Ő hova ül?
  • Ó, arra ne legyen gondja! Őt a kutya menhelyre visszük, mert ebbe az öregek otthonába nem lehet kutyát vinni!

A kocsi elindult. José könnyes szemmel nézett vissza a házra, eddigi életére. Ahogy a kocsi távolodott otthonától, egyre jobban érezte a hideg jeges érzést, ahogy a szíve felé közelít. 


A ház az olvasótól is búcsúzik. Hamarosan csak a helye marad.
 

Azóta eltelt négy év, de a bontásból nem lett semmi. A magányos ház ajtaját befalazták, nehogy hajléktalanok vegyék birtokba. Az önkormányzat rendezési tervében valamilyen szolgáltató létesítmény megépítéséhez várják a befektetőt, aki azonban eddig nem jelentkezett. Jose pedig egy időseknek épített bentlakásos épület emeleti szobájában néz ki az ablakon és mereng korábbi munkával és gondokkal telt, de mégis boldog életén.

Címkék: 
 

 

 




Nyaraljon Costa del Solon!
 



Vár a Costa del Sol

 


Álmaid útján: Czibere Csilla blogja