.

A klímaváltozás dogmája



Lennart Bengtsson a Reading Egyetem  79 éves meteorológus professzora kutatásait összegző tanulmányában nem ért egyet a globális felmelegedéssel, amely lassanként dogmává válik a politikusok, és a klíma kutatók befolyásos részénél


Lennart Bengtsson klímakutató
 

A dogma tágabb, köznyelvi értelemben: bármely tudományos, politikai, társadalmi vagy más tétel, vélemény, elv, amelyet túlzott tekintély véd; amelyet vizsgálni, vitatni vagy kétségbe vonni nem szabad. (Wikipedia)

A neves klíma kutató esete mutatja, mire számíthatnak azok a tudósok, akik valamely témában nem értenek egyet az akadémikus tudományban dogmává vált konszenzussal.

Bengsston professzor azután szólalt meg, hogy néhány kutatását, amellyben a légkörbe kibocsájtott széndioxid hatását nem a klíma kutatók jelenleg elfogadott álláspontja szerint értelmezete,  egy vezető tudományos folyóirat nem volt hajlandó közölni azzal az indokkal, hogy a tanulmány nem ad új és megfelelő információkat.
Tanulmányát nem közölte a Környezetvédelmi Kutató Folyóirat sem (Environmental Research Letters) mert szerintük a tanulmány hibákat tartalmazott.
Egy meg nem nevezett tudós, akit felkértek, hogy segítsen eldönteni, hogy a tanulmány kiadható-e, azt "károsnak" ítélte. Az értékelő arra is figyelmeztetett, hogy rossz reklámot jelentene, és "erősen negatív" hatással lenne a tudományra az éghajlatváltozás terén.
Bengsston meglátása szerint "teljességgel elfogadhatatlan" egy tudóstól, hogy egy tanulmány ellen tegyen javaslatot azon az alapon, hogy az talán megerősítené az éghajlat változás szkeptikusainak véleményét.


"Kis jégkorszak" az 1500-as években

Bengsston professzor mostanáig tagja volt a Globális Felmelegedés Politikai Alapítvány (Global Warming Policy Foundation) tanácsadó testületének, de eltérő kutatási eredményei következtében rá nehezedő nyomás miatt lemondott tagságáról. A professzor elmondta, a nyomás "szinte elviselhetetlenné" vált számára, féltette  egészségét és biztonságát.

"Az általánosan elfogadott nézet szerint az emberiség széndioxid kibocsátása okozza a globális felmelegedést. Ezt halljuk egész nap a hírekből. De vannak akiknek más a véleményük erről a témáról, de ezek a vélemények nem kapnak nyílvánosságot, pedig a valóság nem tart lépést a klímaváltozást prognosztizáló (számítógépes) modellekkel." -állítja a professzor.

A Times-nak azt mondta:

"Ez annak a jele, hogy a tudományt fokozatosan egyre inkább befolyásolják a politikai nézetek. A probléma most már az éghajlati közösségben van, hogy egyes tudósok összekeverik tudományos és éghajlati aktivista szerepüket."

"A jelentős tudományos folyóiratok legtöbb szerkeszője ahelyett, hogy nyitott módon szolgálná az éghajlati tudomány vitatott területeit, egy dogmatikus álláspontot képvisel, amely nem teszi lehetővé a nyílt kutatást."

David Gee, a svédországi Uppsala Egyetem nyugalmazott professzora azt mondta, hogy a Bengsston professzorra nehezedő nyomás "csak megerősíti az átpolitizált tudomány legrosszabb aspektusait."

Bengsston professzor kicsit körülményesen, de arra hívja fel a figyelmet, hogy a tudomány is a politika befolyása alá került. Most már az élet minden területén érvényesülnek bizonyos érdekek, amelyek lehetetlenné teszik a témában másként gondolgodóknak nézeteinek kifejtését.
Ő a klímaváltozás dogmáját kérdőjelezte meg.

újvilágtudat cikke alapján
 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol