Írországi zárda és gyermekotthon sötét titkai

Közel 800 újszülött és gyermek csontvázára bukkantak a nyugat-írországi Tuam település egy régi katolikus zárdája közelében. A zárda 1925 és 1961 között azokat a fiatal hajadonokat és gyermekeiket  fogadta be, akik házasságon kívül estek teherbe.

A múlt század elején  Írországban a fiatalon megesett leányanyákat a társadalom kiközösítette magából. Hatalmas szégyen és egy életre szóló megbélyegzés volt a sorsa a házzasságon kívüli szülő anyáknak.
Aki ilyen helyzetbe került, terhességét igyekezett eltitkolni és a szülés idejére eltűnni az emberek szeme elől. Erre tűnt kiváló lehetőségnek ez az intézmény. Ezzel ennek a zárdaként nyílvántartott gyermekotthon vezetői is tisztában voltak és igencsak visszaéltek helyzetükkel. Mivel a legtöbb megesett lány a szegények közül került ki, egy éves germekotthonbeli munkájukkal tudták kifizetni a zárda "karitatív" tevékenységét. Ez alatt az idő alatt kemény munkában és állandó megszégyenítésben volt részük, hogy állandóan emlékeztessék őket "bűnükre".

Catherine Corless történész járt utána a helyi szóbeszédnek, miszerint 1957-ben két gyerek játszás közben felfedezett egy csontvázakkal teli beton ciszternát.  Catherine ezek alapján kezdett el kutatni, és így bukkant rá a 796 csontvázra. Az újszülöttektől nyolc éves korig terjedő halott gyerekeket koporsó vagy sírkő nélkül temették el. Gyakran csak belehányták őket a használaton kívüli beton víztározóba
Catherina, miután megtalálta a csontvázakat, hivatalos helyeken is keresni kezdte az intézet régi iratait, nyilvántartásait. Ezekből álapította meg a számot: 796 gyermek halt meg tisztázatlan körülmények között.

1950-ben Haliday Sutherland író, akinek az ilyen intézményekben tett látogatásairól írt beszémolói sokszor befolyásolták az intézmény jövőjét, ebben a gyermekotthonban tett látogatásakor mindent rendben talált. Valószínüleg az otthon személyzete előre felkészült a fontos vendég fogadására, ugyanis a történész által felkeresett, egykor az otthonban élt gyerekek egészen más körülményekről beszéltek, mint ami az iró jelentésében szerepelt. 
A mindennapokban koszos ruhák, kevés és rossz minőségű ételek, betegségek,  elhanyagolt környezet, kevés gondozó, fürdéskor hideg víz, fűtetlen szobák, hideg kőfalak volt a jellemzőek. Ilyen idilli reggelizésre nem emlékeztek.
Az iratok átvizsgálásakor kiderült, az otthonban maradt gyermekeket előzetes környezet tanulmány nélkül adták át az otthonnak dotációt befizető, árva gyerekek nevelését vállaló családoknak. Időközben kiderült ezen családok legtöbbjét nem a gyermekszeretet motiválta, hanem a családba kerülő új cseléd lehetősége, akit a háztartásban, vagy a mezőgazdaságban 16 éves korukig fizetés nélkül lehetett dolgoztatni. (Az ilyet hívják rabszolgakereskedelemnek. /szerk. megjegyzése/.)
John Cunningham a gyermekotthon egykori lakója beszélt arról, milyen kegyetlen rendszer volt az, ahol a tiszta erköcs védelmének ürügye alatt a lányanyákat akaratuk ellenére elválaszthatták gyermekeiktől. Írországban óriási felháborodást váltott ki az ügy és az is, hogy a katolikus egyház jó hírének védelmében igyekezett eltussolni a zárda szégyenteljes működését.


Készült a dailymail.co.uk cikkében írt adatok feldolgozásával