Hajóbérlés anno (III.rész)



Másnap már kora hajnalban elindultunk Alsóörs felé. Ott volt helyismeretünk. Csak jussunk el oda, majd aztán majd kitalálunk valamit.
Elindultunk. Szél alig, motor nincs, csak a tartozékként kapott pádli. (evezõ). Szélcsendben eveztünk, az idõnkénti fuvallattal vitorláztunk, de fõként meregettük az egyre jobban szivárgó vizet.

Alsóörsön a Csatornázási Mûvek Üdülõje elõtt van egy sólya. Itt tették vízre és emelték ki a CSMSK vitorlásklub hajóit. Az üdülõ gondnoka vigyázott a rendre és az ottani hajókra. Oda tartottunk. Arra gondoltunk, az ott lévõ hajódaruval kiemeljük a vitorlást a vízbõl és meglátjuk mi a baj. Kikötöttünk a sólya sarkán lévő kikötőbakhoz.  A gondnok látta, idegen vagyunk, odajött hozzánk.
„Fiuk, ne itt kössetek ki. Odébb, a hajómóló oldalán van hely, oda menjetek! – akart átirányítani az üdülõ területén kívülre. A gondok két méter magas, legalább százhúsz kilós, csupa izom, ember volt. Nem nagyon akartunk vitatkozni vele. Elindultunk a hajónk felé, de azért elmeséltük kis balesetünket a tihanyi kikötésnél. Jót nevetett rajta.
„Akkor ne menjetek sehová. Hozzátok ide a hajót a sólyához. Nézzük meg, mit lehet tenni.”
Odaúsztattuk a hajót a sólya széléhez, kiléptünk belõle és mielõtt megmukkanhattunk volna a gondnok kirántotta a hajót a vízbõl. Elkapta az elején a kikötõkötelet, megszívta magát levegõvel és felhúzta a ferde betonra a több száz kilót.
„Na… Tibi! Itt szólj be valamit, ha mersz” gondoltam magamban. De Tibinek is megvolt a magához való esze. Nagyon illemtudóan viselkedett.
Miután oldalra fordítottuk, láthatóvá vált a hajó sérülése. Úgy tíz centi repedés keletkezett a svert szekrény és a fenéklemez találkozásában. Igen ám, de ez a hajó alumíniumból volt. Az alumíniumot nem lehet a hagyományos módon hegeszteni. Ehhez külön szakember, meg felszerelés szükséges. Az meg nem volt. Vakartuk a fejünket, most mi legyen.
„Ne izguljatok fiúk. Van egy ötletem” - mondta a gondnok és elviharzott. Mi csak álltunk ott tanácstalanul és vártuk a fejleményeket. Nem tellett el sok idõ, széles mosollyal a száján tért vissza.
„Az üdülõben dolgoznak üvegesek. Kértem tõlük egy kis gittet” – azzal fogta és jól betapasztotta a repedést kívül, belül. Visszatoltuk a vízre a hajót és csodák csodája: megszûnt a szivárgás. Nem hittünk a szemünknek. Ilyet még nem láttunk. Már csak abban kellett bízni, ez a javítás kitart a hajó leadásáig.
Egy üveg borral és nagy hálálkodással köszöntük meg a segítségét. Aztán átkötöttünk a gondok által mutatott helyre, a hajómóló oldalába.

A következõ napon nem csináltunk semmit. Élveztük a henyélést, a tétlenséget. Ülhettünk a hajón, nem kellett a fenékvizet mericskélni, csak élvezni az ottlétet. Úgy éreztük, kiváltságos helyzetbõl nézhetjük a mólón korzózókat. Az emberek meg minket néztek, mint látványosság, mert több hajó nem volt kikötve.
Alsóörsön több SZOT üdülõ volt, és ebben az idõben mindegyik zsúfolásig tele. Olyan sok látnivaló nincs egy ilyen kis faluban, ezért az itt nyaralók szinte minden nap végigsétáltak a kikötõ mólóján. Fiatalok, öregek, városiak, falusiak, jöttek mentek. Mi csak ültünk a hajó farában és néztük a színes felvonulást, mintha a színházban lennénk. Egyszer csak feltûnt két fiatal, korunkbeli lány. Az egyik vékony, a másik dundi kerekarcú. Ott sétáltak nevetgélve a móló felénk esõ részén. Tibi szemléletében leginkább a csípõ és térd közti rész jelentette a lányokat. Semmit sem akart kihagyni, örökké próbálkozott.
Dagi! Nem akartok vitorlázni?” – szólt be szokásos közvetlen stílusában. A lányok megdöbbentek, megálltak, majd a kövérkés csodálkozva megszólalt:
„Honnan tudod a nevemet?”
Én sem értettem, hogyan tudott így ráhibázni. De ha már szóba elegyedtek velünk, folytattuk a beszélgetést. Tibi visszafogta magát és egészen emberi módon térsalgott velük. A név titkára akkor derült fény, mikor a vékonyabb lány kövér barátnõjéhez szólt:
„Babi, Most már mennünk kell” – Tisztán hallottam. Nem dagit, Babit mondott. Úgy látszik nem az a lényeg kinek mit mondanak, hanem az, hogy mit akar hallani.
Gyorsan eltelt néhány nap. A hajót vissza kellett vinni Boglárra.

A nagy vízi túrából ennyi lett. Nem mentünk el máshová. Nem akartuk, hogy idõ elõtt tönkremenjen a „gondos”javítás. Nagy kõ esett le szívünkrõl, amikor a kölcsönzõben hiba nélkül átvették tõlünk a hajót.
Azóta is furdal a lelkiismeret, hogy nem tájékoztattam errõl a kölcsönzõst. Remélem, senkinek nem okoztam kellemetlenséget.


Alsóörs, hajómóló

 

 

 




Nyaraljon Costa del Solon!
 



Vár a Costa del Sol

 


Álmaid útján: Czibere Csilla blogja