Fogel Frigyes észrevételei a modern igehirdetőkről



Az utolsó szó jogán, avagy miért, kiért szégyelljem magam? (Lehet, hogy ez lesz az utolsó írásom a KK-felületen?)

 

Fogel FrigyesÚjra kísértet járja be a jó öreg Európát, a háború kísértete?

Háború lesz, mondta a maga higgadt stílusában egy német újságíró, (lásd legutóbbi videómegosztásom) aki korábban titkosügynök volt.

A beszélgetés végén még elárulta, nincs vesztenivalója: több infarktuson túl, gyerek nélkül nincs is joga tovább hallgatni. A szóbanforgó tizenhárom perces videót – a KK-oldalak admin-adatai szerint – nagyon kevesen látták.
Ugyanakkor a legutóbbi hat nap nézettsége – bizonyos megosztások esetében – kiugróan magas. (Erről nemrégiben egy kis statisztikát is közzétettem.) Mindezek tükrében néhány dolog világosan látszik:
az igazán FONTOS, a lét lényegét érintő kérdésekkel a többség NEM foglalkozik, nem keresi az összefüggéseket, nem megy a felszín alá, vagyis ki-ki a maga értékrendjén belül marad, és onnan osztja (vagy nem) az észt. Most lehet mondani, írni, hogy én sem teszek mást. De ez így nem lenne igaz.

Miért?
Nevezzük nevükön a dolgokat. Egzisztenciálisan VALÓBAN független emberként nem KELL igazat adnom semmilyen érdekcsoportnak. Viszont több éve – munkámból adódóan – kitartóan kísérek figyelemmel oldalakat, embereket, így óhatatlanul szemembe ötlenek bizonyos ellentmondások. A legkirívóbbak nyilván a magukat szellemi/értelmiségi körhöz tartozónak vallókkal kapcsolatosak: akik a leghangosabban hergelnek és rombolnak a “szeretet” és a “megbocsátás” zászlóit lobogtatva. Az anyagba süllyedt próféták.
Hirdetik az igét, napra nap.
És nem tudják, mit tesznek ezzel (tönkre).

Tapasztalataimat sorolom tovább: a lila ködben bolyongók, a lázas igehirdetők sistergését elllenpontozók a jégnél hidegebb fej emberei, a magukból mindnyájunkra kivetített végső igazságaikkal.
Na, ebből van a legtöbb. Nem tudom a napját, mikor hallottam, olvastam utoljára valakitől: “Nem tudok ehhez és ehhez hozzászólni, még gondolkodnom kell…” Vagy valami ilyesmit.

Keményedik a szívünk. És észre se vesszük…

A mindennapi kenyerünk fohásza helyett a mindennapi hazugságok, “csodabogyók” és füvescigik segítenek elviselni az elviselhetetlen hiányt, – az önbecsapás poklában.

“Embert, embert adjatok nekem, akiben a szívem gyönyörködik és megnyugodhatik!” (A.P.Cs.)

Hát igen. Írók, költők, filozófusok gondolatait gyakran osztottam meg veletek ezeken az oldalakon. A többségük megnyerte tetszésteket. De ezzel még nem tettünk semmit.
Semmit a manipulációk, a gyerekeinket bekebelező látszatigazságok ellen. Sőt, önként dobjuk oda magunkat és őket: itt vagyunk, tessék nekünk megmondani, most éppen mit kell hinnünk, kire kell haragudnunk, kit kell leköpni stb.
Persze, ez mindenkire igaz, de ránk aztán nem.
Pedig de.
Lassan mindnyájan akarat nélküli bábok leszünk. Az észt osztva, szakértő hozzászólóként ez nyilván nem hihető. De éppen ez a cél. Hogy észre se vedd, hogy élsz. Hogy élsz?

Még mindig a legjobb tükörnek tartom a magunk számára Szepes Mária A Vörös Oroszlán című regényét. Kik voltunk, s mivé leszünk (még, ha így folyatjuk…)?

Tapasztalni és gondolkodni, aztán megint tapasztalni és újra csak gondolkodni. Ez lenne a mi munkánk, és nem is kevés…

Hiszem, hogy egy fecske is csinálhat nyarat. Tapasztaltam a melegét. Csak ne tévesszük össze a kis villásfarkút holmi keselyűkkel.

Remélem, gondolataim eljutnak sokakhoz, olyanokhoz is, akik most sem értenek egyet… és ez nem baj.
Nem ez a baj. Hanem tudjátok, mi? Hogy kultúra nélkül nem megy. Ehhez pedig sok munka, olvasás, tapasztalat szükséges. A kreativitás majd csak megjön hozzá…
Én csak tudom.
Ahogy azt is tudom, és ITT és MOST újra leszögezem régi kedves KK-olvasóimnak és kommentelőimnek – csak mert nekem sincs vesztenivalóm –: az én hazám nem mutyiország (vagy minden ország az – a szavak szintjén, ha éppen ezt akarják elhitetni…) Nem kevés tapasztalatom alapján pontosan felismerem a démonok jelenlétét az uszító, manipuláló szövegek mögött. És fájdalmas látni – például a KK-oldalakon –, hogy vannak olyanok, akikre ez hat, sőt: akiket éppen ez éltet.

Vajon kik vannak többen? És miért is érdekes ez?  Mert: – ha tetszik, ha nem – eljön az idő, amikor színt kell vallani, és be kell engedni szívünkbe a fényt. Ha lesz még, hova.
Addig is csak annyit kívánhatok, hogy ne hagyjátok eluralkodni magatokon a sötétség erőit. És vigyázzatok a gyermekeitekre, egymásra. Ki-ki akire, arra.

Tudjátok: egy fecske is csinálhat nyarat…

Isten áldja Magyarországot!

Fogel Frigyes
http://www.KulturalisKreativok.hu

Címkék: 
 

 

 




Nyaraljon Costa del Solon!
 



Vár a Costa del Sol

 


Álmaid útján: Czibere Csilla blogja