.

Csíkok az égen



 

Amiről hivatalos szervek nem beszélnek, de a látvány mégis kiböki az emberek szemét, ott megindulnak a találgatások. Mi ez, miért csinálják, mi van a háttérben? Ilyen találgatásokra adnak okot azok a jól látható csíkok az égen.


Csíkok Barcelona felett

A sugárhajtású repülőgépek elterjedése megszokott látvánnyá tette az utánuk megjelenő kondenz csíkot (contrail) ami természetes jelenség. A Wikipedia leírása szerint hajtóművekből kiáramló égéstermékek a légkörben lévő vízpára számára kondenzációs magvakként szolgálnak, és a gépek után kialakul egy felhőszerű fagyott vízpára.
Ez a látvány a 60-as 70-es években vált megszokottá. Az is a megszokott látványhoz tartozott, hogy a kondenzcsík ötször-hatszor hosszabb mint maga a repülőgép és ebben a hosszban követi a gépet, majd eltűnik.    (a megfagyott vízpára felolvad)
Igen ám, de a 90-es évek vége, 2000-es évek eleje körül érdekes változásokat lehetett észrevenni. Egyes repülőgépek után ezek a csíkok nem akartak megszűnni, hanem szétterültek az égen, és hosszú ideig láthatóak maradtak. Ami még feltűnhetett az érdeklődőknek, hogy ezek a csíkok nem a hajtóműből, hanem a gépek lülönböző helyeiről erednek. Mára már oda fajult ez a jelenség, hogy a kék eget sok helyen már csak ezen fátyol szerűen szétterülő valamin keresztül lehet látni.
Lassancskán az emberek többségének is feltűnt, valami nincs rendben. Az elmúlt évtized közepén, végén, már komoly alternatív kutatások folytak ennek kiderítésére.
A megfigyelések, film felvételek egyértelművé tették, itt valamit permeteznek. De mit és miért? Ezek milyen gépek és ki állja a költségeket? Mind megannyi izgató kérdés, de a kormányzatok hallgatnak róla, mint a magyar újságok az ötvenes években a budapesti metró építéséről.
Nem kaptak választ a "Mi a fenét permeteznek ezek" című film készítői sem. Nem hogy nem kaptak, hanem illetékes helyeken egyenesen tagadták a permetezés tényét.
Pedig a levegőbe oda nem illő anyagok kerülnek. A permetből vett mintákból megállapították, hogy bárium, magnézium, alumínium, stroncium, nanó szálak, és még más mérgezõ anyagok is vannak benne. Ezek az anyagok szétterülnek a levegõben és csak 8-10 nap múlva érik el a földet. Ez a tevékenység mára olyan méreteket öltött, hogy lassan a húsz éve elkezdett permetezés következtében a földben felhalmazódott káros anyagok a termesztett növényekbe is felszívódnak.
A képen jól látszanak a repülők nyomai. Van amelyik mögött gyorsan eltűnő hagyományos kondenzcsík, a másik mögött egy teljesen más fajta, hosszan megmaradó fátyol marad, ami az erős szélben szétterül a kék ég előtt.

Ezek a "fátyolozó" jártok igen szorgalmasak, egyes napokon addig nem nyugszanak, amíg egy kis kékség is marad. Akkor már csak a hiányzó részeken huzogatják csíkjaikat.
Mióta az emberek felfedezték a permetezés tényét, azóta ezeket a csíkokat a contrail mintájára elnevezték chemtrailnek. A találgatások áradata természetesen megindult, mert a chemtrailről csak cáfolatokat lehet olvasni, de azt sem hivatalosan, csak a hatalomhoz közeli web lapokon.

Hát kell ennél több az összeesküvés hívőknek?

Összefoglalva a legjobban elterjedt változatok.  (Ezekre azért érdemes odafigyelni, mert a történelem során már többször kiderült, hogy néha a legvadabb elméletek hibáznak rá a valóságra.)

1. Az első kategótiába azok tartoznak, akik nem látnak semmiféle lülönbséget a chemtrail és a contrail közt. Szerintük régen is voltak kondenz csíkok, meg most is vannak. Hogy most hosszabbak, meg szétterülnek, az csak az újfajta hajtóművek miatt van. Nincs itt semmiféle rendellenesség.

2. Másik szóbeszéd szerint a Geoengineering program keretén belül a a föld felmelegedését kívánják a légkörbe kiszórt anyagokkal megakadályozni. Az elmélet azt feltételezi, hogy az alumínium részecskék és az adalékanyagok visszaverik a nap sugárzását így kevesebb hő jut a földre. A mérgező anyagok kiszórását a terv megalkotói vállalható kockázatnak tartják.

3. A másik népszerű elmélet szerint az egész permetezés hátterében a Föld népességének szabályozása áll. A népesség létszámának szabályozásáról a legfelsőbb pénzügyi körökben már nyíltan beszélnek.

Csak néhány idézet a nagy befolyással rendelkező emberek nyilatkozataiból:

- Ted Turner, a CNN alapítója szerint  „250-300 millió lakos a földön ideális lenne, ami olyan 95%-os csökkenés a jelenlegi szintről.”
- Bill Gates, a Microsoft és a Planed Parenthood alapítója is hasonló véleményen van: „A világon ma 6,8 milliárd ember él. Ez hamarosan 9 milliárd lesz. Ha jó munkát végzünk az új vakcinákkal és az egészségügyben, ezt 10-15%-kal is csökkenthetjük.”
- John P. Holdren, Obama elnök tanácsadója tudományos kérdésekben úgy gondolja, hogy az abortusz kötelezővé tétele is lehetséges „megoldást” nyújthat. „Úgy gondoljuk, hogy a jelenlegi alkotmány szerint is lehetséges lenne bevezetni a kötelező népességszabályozási törvényeket, beleértve a kötelező abortuszra vonatkozó törvényt is, ha a népességnövekedés ezt szükségessé teszi.”
Az ENSZ október 31.-ét (a halál ünnepének napját) tette a hét milliárdra növekvő emberiség emléknapjává. Ezen elmélet hívei szerint az országok felett átívelő chemtrail szórás a létszácsökkentés jegyében zajlik. A gyengébb immunredszerrel rendelkező emberek gyorsabban, a ez erősebbel rendelkezőek később, de mindenki idő előtt távozik az élők sorából. Természetesen a csúcson lévők tudják ennek ellenszerét, így nekik nem árthat.

4. Ezoterikus-sprituális vonal szerint jelenleg hatalmas átalakulás zajlik a földön. A 2012. december 21-i galaxisbeli együttállások olyan energiákat indítottak el, amelyek magasabb rezgésszintük révén tudatosabbá teszik az emberiséget. Ennek révén az egyének egyre jobban rájönnek kizsákmányolt, rabszolga helyzetükre, és egységesen lépnek fel a világ urai ellen.  Ez nem érdeke a globális elitnek, ezért ezen energiák távoltartása létérdekük. Ennek része a chemtrail szórás. A kiszórt anyagok gátolják a magas rezgésű energiák tudatosító hatását. Az elit uralma csak egy lebutított, félelemmel teli emberiség felett tartható, ezért mindent megtesznek a változások elkerüléséért.

Hol az igazság?

Lehet, egészen máshol. Viszont addig, amíg hitelt érdemlően nem tárják fel az egész chemtrail jelenséget, addig a találgatások száma csak növekedni fog.
Címkék: 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol