Bermuda háromszög



Szerző: Tiboru
A rejtélyes háromszög

Valljuk be, hogy a földrajzot – mint tantárgyat – nem mindenki szerette az iskolában. Az a rengeteg elnevezés ugye: minden rohadt legelőnek, szemétdombnak és pocsolyának külön neve van (a gombamód burjánzó országokról és ezek városairól nem is beszélve), ráadásul ezek kiterjedése és egyéb, sajnálatos módon számszerűsíthető (és bemagolandó) paramétere is csupa-csupa olyan adat, amit az átlagos ember (pláne tizenéves) nem szívesen sajátít el.
Van azonban egy olyan földrajzi fogalom, amelyről mindannyian hallottunk, függetlenül geográfiai előképzettségünkről: Ez a Bermuda-háromszög


Tekintsük akkor át a Bermuda-háromszög eseményeinek rövid történetét.

1.) Történelmi összefoglaló

A szakirodalom a szóbanforgó régiónak több változatát ismeri; a különböző térképeken váltakozó egyenesek kötnek össze más-más koordinátájú pontokat, de nagyjából ugyanarra a területre vonatkoznak. Mai posztunkban a

legelterjedtebb (legnépszerűbb) vélemény szerinti Bermuda-háromszöget vesszük alapul, melynek csúcsai Puerto Ricót, a Bermuda-szigetcsoportot és a floridai Miamit érintik; na nem mintha az elméletek szempontjából ennek különösebb jelentősége lenne.

Mindaddig, amíg Kolumbusz Kristóf nem tette meg azt a szívességet a spanyol koronának (majd később valamennyiünknek), hogy áthajózik az Atlantin és úgymond felfedezi az Újvilágot, erről a vízfelszínről nem rendelkezünk semmiféle információval. Amerika őslakói nem voltak valami nagy tengerhajózós népség, ezért fogalmunk sincs, hogy a XVI. század előtt történtek-e furcsa jelenségek a körzetben. Kolumbusz azonban már 1492 őszén (amikor először hajózott át a háromszöget is érintő Sargasso-tengeren) beszámolt furcsa jelenségekről, amelyekről hajónaplója 400 év után is tanúskodik: furcsa fények a levegőben, megbolondulni látszó iránytűk, az égből érkező és a vízbe csapódó lángnyelvek, stb.

Az elkövetkezendő évszázadokban ez a (forrástól és a szerző grafikai hajlandóságától függően összesen 7-12 magyarországnyi), 80 százalékban nemzetközi vizekhez tartozó terület számos olyan titokzatos esemény helyszíne volt, amelyekben egyetlen dolog közös: az eltűnések.

Mert tűnt el itt nyom nélkül vitorlás, gőzös, repülőgép (néha egész harci kötelék), de olyan is volt, hogy egy-egy jármű utóbb sértetlenül felbukkant, csak a legénység hiányzott, de az viszont teljesen.

A teljesség halvány látszatát is kerülve (mintegy ízelítőül) álljon itt pár eset az elmúlt 160 évből:

1.1.) A USS Grampus

Az amerikai haditengerészet szkúnere talán a modern idők első dokumentált BH-áldozata. 1843 márciusában tűnt el

nyom nélkül 150 fős legénységével együtt úgy, hogy az időjárás optimális volt a hajózáshoz, az élénk (de nem viharos) széltől eltekintve – de hát egy szkúner végül is vitorláshajó, könyörgöm, mozgási alapfeltétele a szél.

1.2.) A USS Cyclops

A huszadik század elején eredetileg katonai szénszállításra épített 20 ezer tonna vízkiszorítású gőzös már nyolc éve járja a tengereket (főleg a karibi térséget), amikor 1918 márciusában belép a BH-be, majd 240 főnyi legénységgel és 60

utassal a fedélzetén nyoma vész. Ez az eset azért is érdekes, mert (állítólag) ez volt az első, rádióadóval felszerelt jármű eltűnése a körzetben. Mondanom sem kell, hogy egy olajfoltot vagy tépett zsebkendőt sem találtak a haladéktalanul mozgásba lendülő mentőalakulatok.

1.3.) A USS Proteus és a USS Nereus

Az előző alpontban említett Cyclops két testvérhajója (ez a kettő is szénszállító volt) 1941 novemberében tűnik el (úgyszintén nyom nélkül) a BH-ben 160, illetve 180 fős legénységgel a fedélzetén.

1.4.) A 19. repülőraj

Talán a leghíresebb, légijárműveket érintő BH-eset, amely még a Harmadik típusú találkozások című opusz végén is fel-, illetve előbukkan a semmiből/múltból.

1945 decemberének elején a floridai Fort Lauderdale-i katonai támaszpontról öt TBM Avenger típusú torpedóbombázó száll fel, repülési gyakorlat végrehajtása céljából. Az öt géppel két óra elteltével szakad meg a kapcsolat; az utolsó információ róluk az volt, hogy a gépek iránytűje elromlott, s tájékozódási problémáik adódtak. A kötelékparancsnok, Taylor főhadnagy még egy – meglehetősen furcsa – üzenetet lead, majd kikapcsol: „Itt minden olyan furcsa; még az óceán is szokatlan színű…”. Ezt követően az adás megszakadt, s azóta sem lehet tudni, hogy pontosan mi is történt. Sem emberi, sem műszaki maradványok nem kerültek elő.

Csak egy helyen olvastam, de szerintem érdekes: közvetlenül eltűnés előtt a raj parancsnoki gépe harminc másodpercen keresztül az „FT” betűkombinációnak megfelelő morze-jeleket sugározta, majd kikapcsolt. Sokan próbálták már értelmezni, de nem sok sikerrel.

A kapcsolat megszakadását követően – mentési célzattal – azonnal útnak indítanak egy Martin Mariner típusú hidroplánt, amely 24 perccel a felszállás után ugyancsak eltűnik a radarok képernyőjéről, s később nyomát ennek sem lelték.

1.5.) A Star Tiger és a Star Ariel

A két, Avro Tudor típusú személyszállító repülőgép 1948 januárjában, illetve 1949 januárjában tűnik el 31, illetve 20

emberrel a fedélzetén. Roncsokat vagy emberi maradványokat nem találtak.


Nem folytatom, elvégre a neten legalább ezer helyen (egymással nem feltétlenül egyező) tételes listákat találunk. Azzal azonban a szerzők jelentős része egyetért, hogy a BH-ben eltűnt úszó, illetve légi járművek száma meghaladja a százat, a rejtélyesnek minősíthető esetek is több tucatra rúgnak. Mivel írásaim irányultsága (nagyképűen azt is mondhatnánk: szakterülete) az összeesküvéselméletek felvázolása és nem az események felelevenítése, folytassuk akkor a konteókkal.

Azzal a teóriával most nem foglalkozunk, amely szerint semmiféle titokzatos dolog nem történt a BH-ben, s a túlburjánzó emberi fantázia (továbbá a nyereségvágyból elkövetett lódítások) rovására írják az esetek mindegyikét.

Az elméletek, amik a rejtélyes esetekkel kapcsolatban felmerültek


2.) Természettudományos magyarázatok

Ezek külön-külön, továbbá együtt, egymás hatását kiegészítve és erősítve okozhatják a statisztikainál nagyobb számú légi és vízi balesetet.

2.1.) Az extrém időjárás

A BH területe egyike bolygónk azon részeinek, amelyek elsősorban a trópusi viharjaikról nevezetesek. A hurrikánszezonban (az északi féltekén ez általában július és október között szokott bekövetkezni) az itteni légmozgások

sebessége meghaladhatja a 200-220 km/órát, ami értelemszerűen roppant erős (esetenként 15-18 méter magas) hullámverést is eredményez, márpedig ezek komolyan megterhelik a hajókat és a repülőgépeket. Mindez összevetve azzal, hogy a világ legforgalmasabb hajózási útvonalai közül több is érinti a BH-t, már elegendő magyarázattal szolgálnak a megnövekedett katasztrófaszámnak.

2.2.) A Golf-áramlat

Ez a tengerföldrajzi jelenség (amely a BH nyugati részét érintve átszeli az Atlanti-óceánt, gyakorlatilag egy 70-75 kilométer széles és ezer méter mély „folyó” a tengerben, melynek környezetében a víz és a levegő hőmérséklete több fokkal melegebb, mint az őt körülvevő területeken. A Golf-áramlat által folyamatosan mozgásban tartott víztömeg

nagyságát érzékeltetendő megemlítjük, hogy másodpercenként átlagosan 50-70 millió köbméter vizet szállít, ami a világ legbővízűbb folyamának számító Amazonas torkolati hozamának körülbelül a háromszázszorosa. Ez a 8-10 km/órás sebességű sodrás (egy átlagos városi családapa kocogási tempója) bármilyen roncsot órák alatt messze visz az esemény színhelyétől.

A hőmérsékletkülönbség ráadásul légnyomásváltozást, ez pedig viharokat idéz elő.

2.3.) A mély víz

A roncsok hiányát az is okozhatja, hogy a BH-ben van a világtengerek egyik legmélyebb része; a tengerfenék mélysége errefelé gyakran meghaladja a 3,5 – 4 kilométert, de akad olyan szakasz, ahol ez meghaladja a hétezer métert. Láthatjuk, hogy nem az a kifejezett Kék Lagúna; ha itt bármi elsüllyed, még a jelenlegi legkorszerűbb eszközökkel is nehéz a nyomára bukkanni.

2.4.) A metánfelhő

Az utóbbi időben széles körben terjesztett feltételezés, mely szerint a BH kontinentális talapzatában elképesztő

mennyiségű szénhidrogén-zárvány van (főleg metánról beszélnek a szakemberek). Namármost: ha bármilyen okból (akár csak apróbb, víz alatti földrengés vagy más tektonikus mozgás folyományaként) innen gázkitörések történnek, ezek az óriási, több köbkilométernyi össztérfogatot elfoglaló buborékok elsüllyeszthetik a kisebb hajókat és/vagy megölhetik a legénységet, amely (végső kétségbeesésében) esetleg a tengerbe is veti magát. Lévén, hogy a metán a levegővel keveredve sújtólégrobbanáshoz is vezethet (ehhez a légköri elektromosság egy apró szikrája is elegendő, lásd még lidércfény); tán még az alacsonyabban szálló repülőgépekre és azok utasaira is veszélyes lehet.

2.5.) Az infrahang

Az infrahangok (vagyis a 16 hertz alatti frekvenciájú rezgések) harcászati felhasználásával egy orosz születésű, később franciává átlényegült tudós (Vlagyimir Gavrovszkij) már az ötvenes években foglalkozott. Rá, illetve kutatásaira

csatlakozott a kilencvenes években egy másik (ugyancsak orosz) kutató, Vlagyimir Azsazsa, aki egy viszonylag új elméletet fejtett ki a BH-ben történtek magyarázatául.

Azsazsa szerint (aki óceánográfus) a szóbanforgó földrajzi terület gyakori viharainak egyik természetes következménye az infrahangok keletkezése, amelyek terjedési sugara elérheti a többezer kilométert is. Az emberekre (és más élőlényekre) gyakorolt, lehetséges élettani hatásokon túl (szívmegállás, keringési rendszer összeomlása, erek maradandó károsodása, eszméletvesztés, depresszió, öngyilkossági rohamok, stb.) műszaki következményei is lehetnek: technikai szerkezetek meghibásodása, alkatrészek károsodása, extrém rezonancia, egyes illesztések széthullása érzékelhető ok nélkül, stb.

2.6.) Az a fránya elektromágnesesség

A BH-n keresztül húzódik az egyik olyan (agonikusnak nevezett) vonal, amelynek mentén a mágneses észak, illetve a földrajzi észak pontosan egybeesnek. Ez a mágneses iránytűk viselkedésére van hatással, tudniillik itt nem kell kompenzálni a más tájakon megszokott deklinációs szögek segítségével. A rengeteg eltévedés és rossz útirány-választás ennek a jelenségnek tudható be.

3.) Az emberi tényező

A leggyengébb láncszem itt is az ember. Vannak általános (mondhatni földhözragadt) speciális magyarázatok, amelyek biztosítási csalásról, kicsinyes bosszúról, háborús veszteségekről vagy szabotázsról szólnak; mivel ezek főleg csak egyedi esetekre vonatkoznak (és nem is annyira izgalmasak), nem foglalkozunk velük részletesen.

3.1.) A kalózok

Gyermekkorunk olvasmány- és filmélményei óta tudjuk, hogy a karibi térség évszázadokon át a tengeri rablók egyik kedvenc területe volt (ki hallott akkoriban  ilyen összefüggésben még Szomáliáról meg Afrika szarváról..?): Henry Morgantól a Vörös Kalózon át Sir Francis Drake-ig számos kollégájuk munkaköri leírásában szerepelt a kereskedelmi hajók megtámadása, a rakomány átpakolása, a legénység torkának átvágása, majd a tetemek vízbe hajigálása. Nem volt ez másként az újkorban, sőt, a huszadik században sem. Ez az alteória tehát kifejezetten a kalózokra veri a balhék többségét – értelemszerűen mindezek csak a hajókra vonatkoznak, az eltűnt repülőgépekre nem.

3.2.) Az USA

Az amerikai kormány a BH-ügyet sem ússza meg. Lelkes konteósok esküsznek rá, hogy Washington évtizedek óta titkos föld- (akarom mondani: víz-) alatti kutató- és kísérleti bázist üzemeltet arrafelé, ahol (többek között) olyan experimentális fegyverek tesztelése folyt (és talán folyik a mai napig is), amelyek távolról képesek befolyásolni a hajók és repülőgépek műszaki berendezéseit, valamint ezek személyzetének pszichikai állapotát (lásd még korábbi posztjainkat a HAARP-berendezésről, vagy a tökéletes katona – projektet, stb.).

A jóindulatúbb összeesküvéselméletesek nem is feltételezik, hogy a jenkik szándékosan levadásznák a hajók és repülők x százalékát (elvégre a veszteséglistán az USA az első), hanem „csak” azt mondják, hogy azoknak a járműveknek (és személyzetüknek) kell eltűnniük, amelyek előtt (valamilyen okból) a titkos katonai tevékenység dekonspirálódott.   

Az elmúlt ötven évben a „gyanúsítottat” még jobban beazonosították: mindenről a kanadai-amerikai kettős irányítású NORAD (North American Aerospace Defense Command, vagyis az Észak-amerikai Űrvédelmi Parancsnokság) tehet, amely esetleg infrahang-fegyverrel (lásd 2.5. alpont) is kísérletezik.

És persze nem véletlenül települtek oda, hiszen tudják, hogy arrafelé a különleges jelenségeknek több évszázados múltjuk van, nem lesz nagyon feltűnő, ha egyiket-másikat ők fogják előidézni.

4.) A természetfölötti

Na ezek az igazán izgalmas, vérpezsdítő lehetőségek, amelyeknél holmi természettudományos korlátok nem szabnak határt a szárnyaló kreativitásnak.

4.1.) Az ufók

Szinte kézenfekvő magyarázat, amely részünkről sem is igényel túlzott szájbarágást: évszázadok (ha nem évezredek)

óta földönkívüli bázis lapul a biztonságos, több kilométeres mélységben (lásd 2.3. alpont), ahonnan a kis zöld (mások szerint a nagy szürke, esetleg a közepes kék, jómellű) emberkék felügyelik az emberi civilizációt és műszaki haladást. Olyan hajóknak (és repülőknek) kell nyom nélkül eltűnniük, amelyek legénysége vagy észlelt valamit, vagy pedig valamilyen okból simán felkeltették az idegenek érdeklődését. Esetleg véletlenül belekerültek egy olyan örvénybe, amely kapuként szolgált a bázishoz; márpedig ez földi járművek számára csak egyirányú közlekedést tesz lehetővé.

Puerto Rico amúgy is közkedvelt célzónája lehet a földönkívülieknek, hiszen számos ufó-észlelést jelentenek a környékről.

4.2.) Atlantisz

Nem földönkívüliek, hanem a saját őseink vagy rokonaink maradványai és teljes civilizációja lapulnak a víz alatt. Az egykoron elsüllyedt földrész olyan ősi technológiát használt, amely gyökeresen eltér az általunk

megszokottól: gyakorlatilag kimeríthetetlen energiaforrásaik például elképesztő méretű (és mindeddig azonosítatlan szerkezetű és összetételű) kristályok voltak, amelyek a mai napig, több tízezer év múltán is sugároznak – sajnos teljesen véletlenszerű időpontokban és irányba. Ez a sugárzás (ami végül is nem sugárzás, legalábbis nem a mi mostani fogalmaink szerint, de nincs rá jobb földi szó) megbolondítja a műszaki berendezéseket és az emberi agyat is – és innen már lásd 2.5. alpont, az infrahangok hatásáról.

Persze az sem zárható ki, hogy az atlantisziak leszármazottai a mai napig ott élnek a víz alatt, s a sugárzás rendszere nem is annyira sztochasztikus, hanem ők irányítják, mert – lásd az ufós forgatókönyv a 4.1.-nél.

4.3.) A szörny

Genetikai deformáció miatt óriásira nőtt szörny, esetleg ezek egész hordája (tintahal, ámbráscet, cápa vagy mindezek valamiféle torz keveréke) garázdálkodik a mélyben, egyfajta rosszindulatú Nessie-ként. Ha úri kedve úgy hozza, hajókat támad meg és pusztít el, majd visszatér a tenger mélyén található barlangjába.

4.4.) Időörvény

A BH legérdekesebb tulajdonsága, hogy (bizonyos természeti feltételek megléte esetén) időkapu nyílik, amely (egy általunk nem ismert logika szerint) hol a múltba, hol a jövőbe, hol egy párhuzamos jelenbe repíti az abba bekerülő hajót, repülőgépet, esetleg csak ezek személyzetét. Vagy sima féregjárat, amely rövidebb utat biztosít az Univerzum két, egymástól nagyon távoli pontja között.

Ide illik Carolyn Helen Cascio esete, amelyet (mintegy bizonyításul ehhez az elmélethez) röviden ismertetek.

Carolyn egy bevállalós déli leányzó volt (ahogyan azt a Deep South rajongói tudják, Mississippiben soha nem születtek puhányok), aki 1964 júniusában beült a saját tulajdonú, 172-es Cessnájába, s a több, mint 100 repült órát igazoló pilótaigazolványával a zsebében (továbbá egy utassal a fedélzeten) elhatározta, hogy a Bahama-szigetekről átrepül a körülbelül 700 kilométernyi távolságra fekvő Turks- és Caicos-szigetekre. Ragyogó, szélcsendes, tiszta idő volt végig, az egész térség fölött.

A célállomáson a reptér több alkalmazottja is tisztán látta, amint az előírt időpontban a Cessna megjelenik az égen, majd – ahelyett, hogy leszállna a teljesen üres kifutóra – körözni kezd úgy 400 méter magasságban. Megkísérelték felvenni vele a rádiókapcsolatot, sikertelenül, noha a háttérzajból arra következtettek, hogy a mikrofonja bekapcsolt állapotban van. Pár perc elteltével a következő beszélgetés fültanúi lehettek:

Carolyn: Na ezt végképp nem értem. Lehet, hogy eltévedtem volna? Ez a Grand Turk sziget kéne legyen, de itt lent semmi sincs: se reptér, se házak, se semmi…

Utas: Hm, tényleg…

Carolyn: Pedig a térkép szerint jó helyen vagyunk, és a sziget körvonalai is pont így néznek ki, mint ez itt alattunk… de ez a sziget itt lent… ez teljességgel lakatlan… Odanézz: se épületek, se utak, pedig ez pontosan olyan, mint a Grand Turk sziget… Semmit sem értek…

Az irányítótorony (ahonnan tökéletesen látták a lassan köröző, nyolc méter hosszú és tíz méter fesztávolságú gépet) folyamatosan próbált rádiózni, meg még jelzőpisztollyal is lőttek vagy négyet, hogy felhívják a gép figyelmét magukra, minden eredmény nélkül.

Úgy tíz perc elteltével még annyit hallottak, hogy Carolyn (kétségbeesetten) ezt kérdezi (feltehetően az utasától, vagy inkább saját magától): „Hát ebből tényleg nincs kiút..?”, majd megfordul és a tenger felé veszi az irányt.

Utólag kiderült, hogy a kiindulási reptérrel még kommunikált: elmondta, hogy elérkezett arra a helyre, ahol a Grand Turks-i reptérnek kellett volna lennie, de odalent csak buja növényzetet látott, emberi létnek még a nyomát sem, ezért visszaindult Nassauba. Tájékoztatása szerint üzemanyaga elég lett volna a visszaútra is,

de ennek ellenére további negyed óra múlva megszakadt vele a kapcsolat (az időjárás továbbra is ideális repülési feltételeket biztosított) és soha senki nem látta többé; sem őt, sem utasát, sem a gépet.

A Grand Turks körülbelül háromszáz éve lakott; a reptér és környékének infrastruktúrája (többek között az 1800 méteres, aszfaltozott kifutópályák) pedig több ezer méter magasból is világosan látható, arról nem beszélve, hogy a létesítmény alig két kilométerre van az ötszáz hektáron elterülő Cockburn Towntól, a szigetek fővárosától.


Kapcsolódó cikk:  Alternatív Bermuda háromszög

Forrás: blogepublik Tiboru


 

 

 




Nyaraljon Costa del Solon!
 



Vár a Costa del Sol

 


Álmaid útján: Czibere Csilla blogja