.

Bejelentést tett egy repülőgép szerelő, rögtön ki is rugták.




Megszólalt a repülőgépszerelő lelkiismerete.


2014. május 12-én Drezdában az utca nyílvánosságához fordult az a repülőgépszerelő, aki hiába tájékoztatta az illetékeseket a feladatául kapott repülőgép átalakítási munkákról, bejelentései a szemétkosárban kötöttek ki.
Elmondta, részt vett repülügépek átalakításában. Ki kellett szerelniük az üléseket, tartályokat építettek be, amiket csővezetékkel összekötöttek. A csővezetékek végét a szárnyakba általuk beépített szórófelyekhez vezették. A munkát a hadsereg szakembere ellenőrizte, aki úgy tájékoztatta a munkásokat, hogy az átalakításokra a German Aeronautics and Space Administration kisérletei miatt van szükség. E szerint a permetező gépet követi egy mérőműszerekkel felszerelt másik gép ami méri és elemzi a kísérlet adatait.
A magyarázatot meghallgatták, és mindenki csinálta tovább a dolgát. Viszont azt már a dolgozók sem értették, az átszerelés elkészültével miárt hoznak nekik védőruhát és légzőfelszerelést a tartályok feltöltéséhez.
Mint kiderült, a tartályokba töltött szerek, erősen mérgező alumínium szulfidok, bárium-oxidok, valamint nano részecske méretű polimerek voltak, amik belélegezve súlyosan károsítják az egészséget.

Emberünknél ekkor borult a bili, és beadványt irt az illetékeseknek. Ennek meg is lett a hatása: kirugták munkahelyéről.

Ismét beigazolódott a mondás: "Ne szólj szám, nem fáj fejem".

Német nyelvű videó angol fordítással


Források:
http://beforeitsnews.com/alternative/2014/06/aerospace-worker-fired-after-admitting-i-installed-chemtrail-devices-new-world-order-plans-to-destroy-and-take-over-video-2976916.html

http://deusnexus.wordpress.com/2014/06/12/aerospace-worker-chemtrails/

http://www.geoengineeringwatch.org/chemtrails-a-planetary-catastrophe-created-by-geo-engineering/




 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol