.

Hétvégeken özönlenek a nagyobb városok lakói a környező településekre

A pandémia, a lezárások, a különböző korlátozó intézkedések az utóbbi két évben Spanyolországban is behatárolták az utazások lehetőségét.  A spanyolok alkalmazkodtak a megváltozott helyzethez, kialakult a hétvégi falusi turizmus.

Radikálisan csökkent a turizmus Spanyolországban

Spanyolországba 2,5 millió külföldi turista látogatott el idén júliusban, 75 százalékkal kevesebb, mint tavaly ugyanebben az időszakban

2019-ben is nőtt a turisták száma Spanyolországban

A spanyol statisztikai hivatal szerint a dél-európai országba 83,7 millió külföldi turista látogatott el tavaly, 1,1 százalékkal több, mint egy évvel korábban.

A Nagy-korallzátonynál készült el az első víz alatti szálloda

A szállodát az észak-queenslandi Airlie Beachtől 40 tengeri mérföldre horgonyozták le a Nagy-korallzátonynál.
 

Limitálják a strandolókat Szardínia legnépszerűbb strandján

A túl sok turista miatt belépődíjat fognak szedni Szardínia legszebb tengerpartján. A bevételt a partszakasz rendbetételére fordítják.

81,8 millió turistát fogadott Spanyolország 2017-ben

2017-ben 8,6 százalékkal többen keresték fel Spanyolországot, mint egy évvel korábban - közölte a spanyol statisztikai hivatal

Nem jut elég szállás a brit vendégeknek Spanyolországban

A dél-európai ország vált a britek első számú desztinációjává. A folyamatosan növekvő keresletnek azonban egyre nehezebben tudnak eleget tenni az utazási irodák.

A terrortámadás sem tette tönkre a barceloniai turizmust

A terrortámadás ellenére Barcelona továbbra is vonzza a turistákat, növekszik a repülőjegy-foglalások száma. Katalónia változatlanul a legnépszerűbb spanyol úti cél.

Szigorították a turisztikai célú lakáskiadást a Baleár-szigeteken

A Baleár-szigeteken (Mallorca, Ibiza, Menorca, Formentera) akár 40 ezer eurós, azaz 12 millió forintos büntetést is kaphat az az ingatlantulajdonos, aki társasházi lakását turisztikai céllal adja ki.

Spanyolországba dönti a pénzt az idegenforgalom

Rekordösszeget, több mint 37 milliárd eurót költöttek a Spanyolországba látogató külföldi turisták az idei első fél évben

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol

 


 

 
 

 

cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china