.

Napi 4 millió dollár veszteség az egyiptomi idegenforgalomban



Naponta mintegy 4 millió dollárra rúgnak Egyiptom veszteségei az orosz és brit turisták elutazása miatt az A321-es orosz utasszállító repülőgép katasztrófája nyomán - idézte az al-Dzsazíra pánarab hírtelevízió a kairói idegenforgalmi minisztérium adatait vasárnap.


Ezek szerint csupán az orosz és brit üdülővendégek kiesése összességében 70 százalékkal csökkenti az Egyiptomba érkező turisták számát.
Az észak-afrikai ország idegenforgalmában az orosz állampolgárok állnak az első helyen. Őket követik a britek, míg a harmadik hely a németeké. A sarm-es-sejki üdülőparadicsomban az idegenforgalmi ágazat 50 százaléka orosz turistákra épül. 2014-ben az Egyiptomba érkező külföldi vendégek egyharmadát oroszok tették ki, akik csaknem 1,9 milliárd dollárt költöttek el. Ez az összeg tavaly az ország külföldi valutában kapott összes bevételének egynegyede volt. Az egyiptomi idegenforgalmi minisztérium számításai szerint minden egyes orosz vendég naponta 57 dollárt költ el.

Jelenleg az egyiptomi gazdaság az orosz turisták kiesése miatt átlagosan 2,5 millió dollárt veszít naponta. A brit turisták elutazása miatt, akik fejenként 70 dollárt költenek naponta, az ország veszteségei elérik a napi 1,4 millió dollárt.

Az idegenforgalmi bevételek adják az egyiptomi bruttó hazai termék (GDP) 11,5 százalékát, illetve külföldi valutabevételek 14,5 százalékát. Az egyiptomi kormány azt tervezte, hogy éves idegenforgalmi bevételét a jelenlegi 9 milliárdról 2020-ra 26 milliárd dollárra növeli.

MTI.

 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol