Hogyan lett a független Katalónia a spanyol királyság egyik tartománya

1714 szeptember 14-án ért véget a katalán függetlenség

A barcelonai grófságot még Nagy Károly frank császár hozta létre a 9. században, afféle ütközőállamként az ibériai mór államok és a frank területek között. A grófság, amely a 10. századtól már lényegében önállóságot élvezett, a 12. században dinasztikus módon egyesült Aragóniával.
A Katalóniával egyesült Aragóniai Királyság a következő évszázadban nagyhatalommá vált, bekebelezte Valenciát, a Baleár szigeteket, és egy időben uralta Nápolyt, Korzikát és még Szardíniát is. Mindeközben a mórokat is igyekezek kiszorítani az Ibériai-félszgertől, amiből a másik hatalmi tényező, a Kasztíliai királyság is kivette részét.

Barcelona, mint foldkozi-tengeri hatalom

1469-ben II. Ferdinánd aragóniai király és Izabella kasztíliai királynő házasságával megszületett az egységes spanyol állam, amelyben azonban mindkét korábbi királyság alkotó államai, így Katalónia is megőrizte politikai intézményrendszerét, parlamentjét és törvényeit.
A mórok kiűzése, és  Amerika felfedezése után (1492) után a spanyol ambíciók a mesés gazdagságú Újvilágot vették célba, így a Földközi-tenger partján fekvő Katalónia vesztett jelentőségéből.
A madridi udvarnak nem tetszett Katalónia viszonylagos függetlensége és központosítási törekvések 1640-ben felkelést váltottak ki, és a francia támogatást is élvező katalán rendeknek az 1652-es békében sikerült jogaikat újfent elismertetniük. A konfliktus azonban nem oldódott meg véglegesen, a spanyol örökösödési háború kitörése után pedig már kenyértörésre került sor.

Az utolsó spanyol Habsburg, II. Károly 1700-ban gyermek nélkül halt meg. A spanyol trónra igényt tartottak az osztrák Habsburgok és a francia Bourbonok is. 1701-ben Madridban XIV. Lajos francia király unokáját, V. Fülöpöt koronázták meg, mire válaszul az osztrák-angol-holland "Nagy Szövetség" hadat üzent a Napkirálynak. A harcok egész Európára kiterjedtek, spanyol földön pedig polgárháború dúlt, amelybe külföldi erők is beavatkoztak. A katalánok kezdetben Fülöpöt támogatták, de miután a Nagy Szövetség által támogatott Károly Habsburg főherceg (I. Lipót osztrák uralkodó fia) csapatai 1705-ben bevették Barcelonát, őt ismerték el királyuknak.

Barcelona bevétele

1711-ben Károly megörökölte a bécsi trónt, és így egy kézbe került volna a spanyol és az osztrák királyság, ami Ausztria szövetségesei számára elfogadhatatlan volt. Az angolok és a hollandok 1713-ban békét kötöttek a franciákkal, elismerve V. Fülöpöt Spanyolország királyának, amibe a következő évben Ausztria is beleegyezett. A francia születésű új uralkodó kemény kézzel látott neki a centralizált királyi hatalom kiépítésének, az "áruló" tartományok megbüntetésének, ami Katalónia számára katasztrófával ért fel.

Miután 1713 nyarán a brit és császári seregek a béke előírásainak megfelelően távoztak Barcelonából, V. Fülöp megkezdte a város ostromát. A várost mintegy negyvenezer katona vette körül, a védősereg alig pár ezer, katonai képzettséggel alig rendelkező emberből állt. Az ostrom megfelelő ágyúk híján mégis több mint egy évig elhúzódott, a nyomasztó túlerőben lévő királyi katonaság csak 1714. szeptember 11-én tudta bevenni a katalán fővárost. A bevonulás után V. Fülöp azonnal életbe léptette a már korábban kiadott rendeleteit, amelyek megszüntették a katalán autonómiát, eltörölték a több évszázados múltra visszatekintő katalán intézményeket, és még a katalán nyelv használatát is megtiltották.

A katalán nemzeti reneszánsz (renaixenca) a 19. század végén kezdődött, napjainkban is tart, sőt egyre erősödik. A saját nyelvvel, kultúrával, polgári jogrendszerrel, kollektív identitástudattal bíró katalánok ma állam nélküli nemzetnek érzik magukat. Minden év szeptember 11-én megemlékezést tartanak az 1713-14-es harcokban elesett védők temetője fölött létesült barcelonai téren.