.

A gyógyszeriparnak beteg emberekre van szüksége



"Orvosok lekenyerezése, hatalmas profit, méregdrágán kínált filléres hatóanyagok, gyógyszerek nem tudományos tesztelése, a hatóságok megvesztegetése, kitalált betegségek, hatalmas marketingkampányok, sötét titkok, rengeteg pénz, amivel mindent el lehet tusolni, seregnyi károsult és szenvedő ember, akinek fogalma sincs, hogy minek is esett áldozatául. Így lehetne legjobban leírni a mai gyógyszeripart néhány szóban" - állítja John Virapen, aki belülről ismeri ezeket a folyamatokat.

John Virapen, 35 évig gyógyszeripari bennfentes volt, úgy döntött, hogy a nyilvánosság elé lép és leleplező vallomásával próbálja megállítani a lavinát, amit egykori gyógyszergyári vezérigazgatóként elindított. Ő volt ugyanis az egyik legnagyobb gyógyszeripari http://olvasoterem.com/wp-content/uploads/2011/05/john_virapen_mellekhatas_halal.jpgóriás, az Eli Lilly svédországi vezérigazgatója.  Végigjárta a ranglétrát egészen az üzletkötőtől a vezérigazgatóig és teljesen átlátta a rendszert. Az ő vezetése alatt a cég évi 700 000 dollárról 15 millió dollárra növelte forgalmát.
 
Idős korára azonban, amikor megállapodott és ő is apa lett, rádöbbent, hogy a gépezet, aminek felépítésén ő is munkálkodott, ami a betegségek futószalagjára teszi az egészségeseket, annak a saját fia is bármikor áldozatául eshet.
Lelkiismerete által hajtva könyvet írt, pereskedett, felvállalta korábbi  tetteit és úgy döntött, hogy elmondja a világnak, minek volt tanúja és részese, mialatt a világ egyik legnagyobb cégének, az Eli Lilly-nek dolgozott.
Az Eli Lilly-ről annyit, hogy a Fortune 500 listája szerint (egy lista, ami bevétel alapján sorrendbe rakja Amerika 500 legnagyobb cégét) a 130. legnagyobb vállalat. Mellékesen megjegyezném, hogy 12 másik gyógyszergyár is benne van még a top 500-ban, van aki az előkelő 35. helyen. Az Eli Lilly 20 éve Magyarországon is jelen van.
 
A volt gyógyszergyári vezérigazgatót lelkiismerete nem hagyta nyugodni és lerántotta a leplet a gyógyszeripar működéséről.
John Virapen Mellékhatás: Halál című  könyvében leírja az egész folyamatot. Elmondja hogyan veszik rá a gyógyszergyárak az orvosokat, hogy az ő termékeiket írják fel, hogyan vesztegetik meg drága utazásokkal és ajándékokkal a véleményvezéreket, elismert kutatókat és orvosokat, hogy pozitívan nyilatkozzanak gyógyszerekről, amik súlyos mellékhatásokkal járnak és valójában inkább be kellene tiltani őket.

Arról ír, hogyan manipulálják a gyógyszerek forgalomba hozása előtti teszteket, hogy pozitív eredmények jöjjenek ki, annak ellenére, hogy a tesztelések alatt gyakran halálos áldozatok is vannak. Hogyan hamisítják és manipulálják a jelentéseket és a statisztikákat, hogy a mellékhatásokat és a haláleseteket eltusolják. Hogyan pénzelnek a gyógyszergyárak kutató orvosokat, egész intézményeket, hogy a saját oldalukra állítsák őket. Sőt a gyógyszeripar, ha fogy a piac, azaz fogy a beteg emberek száma, masszív marketing kampányokkal új betegségeket ültet el a köztudatba, hogy ezzel növelje a gyógyszerek forgalmát és már nem riadnak el attól sem, hogy a gyerekeket tekintsék értékesítési célpiacnak. Arról is beszámol, ha netán perbe keverednének a gyógyszerek okozta halálesetek miatt, egy armadányi ügyvédet küldenek rá az ügyre, akik szétszedik az esetet. Aztán peren kívüli egyezségeket kötnek az áldozatok családtagjaival, hogy néhány millió dollárért cserébe örökre hallgassanak, s így szépen eltusolják az ügyet a nyilvánosság elől.
 
„Munkakörömhöz tartozott, hogy e veszélyes és széles körben használt gyógyszerek marketingkampányát kidolgozzam és lebonyolítsam. A marketing az orvosoknak szánt drága ajándékoktól a véleményvezérek utaztatásán, a tudományos folyóiratokba szánt fizetett cikkek megjelenésén, valamint tudományos konferenciák előkészítésén és megtartásán át a különösen fontos személyek bordélyház-látogatásáig mindenre kiterjedt.
Írja Jonh Virapen a “Mellékhatás: Halál” című könyvében, ahonnan a többi idézet is származik.
„A hatóságok nem képesek megvédeni az embert, így a kisfiamat sem a gyógyszeripari bűnözéstől. A hatóságok megvesztegethetők, miként a szakértők és az orvosok is.”
A továbbiakban így folytatja:
"Gondolom mindenkinek feltűnt már, hogy irreálisan sok gyógyszerreklám van a tévében. Vajon elgondolkodtál-e már azon, hogy milyen etikátlan dolog egyáltalán, hogy a gyógyszerek reklámozhatóak? Onnantól kezdve, hogy reklám és marketing tevékenység történik a gyógyászat területén, már nem orvoslásról beszélünk többé, hanem üzletről, azaz egy iparágról. De ki ennek az iparágnak a célpiaca? Kinek lehet gyógyszert eladni? A válasz egyértelmű: a BETEG embereknek. De kérdem én, ha a gyógyászat egy iparág, és a célközönség a beteg, akkor hogyan állhat ez összhangban a gyógyászat valós céljával, azzal, hogy az emberek egészségesek legyenek? Mert ha ez egy üzlet, akkor logikus, hogy több vásárló kell, azaz több beteg, a több profit érdekében. Ha több beteg kell, akkor a gyógyszeriparnak már nem az az érdeke, hogy gyógyítson, hanem az, hogy betegeket, betegségtudatot gyártson, hiszen így tud növekedni. Mindenki tudja, aki valamennyire is jártas a marketingben: ha növekedni akarsz, akkor növelned kell az igényt a portékádra."
„Szeretném újfent hangsúlyozni, hogy általánosságban nem az orvostudomány ellen vagyok. …Azt sem mondom, hogy a gyógyszeripari cégek a hibásak, ha egy emberek ezreit sikeresen gyógyító gyógyszernek mellékhatásai vannak. Felelőtlenség azonban olyan gyógyszert forgalmazni, amely nem gyógyít, csak a tüneteket enyhíti, ám a betegek felénél súlyos mellékhatásokat okoz. Ha viszont a betegtájékoztatóban nem szerepel a mellékhatásokra utaló figyelmeztetés, akkor már bűncselekményről van szó.”
Végül javasolja, hogyan tekintsünk a gyógyszeriparra.
„Minthogy én is részvevője voltam ennek a rendszernek, elhatároztam, hogy cselekedni fogok. Ez a könyv az első lépés. Egyedül azonban lehetetlen szembeszállni a gyógyszeriparral. Csak összefogva lehet valamin változtatni. Kérdéseket — köztük akár kínosakat — kell feltenni az orvosi rendelőkben, a gyógyszertárakban, az újságokban, szakítani kell azzal a hiedelemmel, hogy az orvosok félistenek, akik feltétel nélkül megérdemlik a bizalmat, és nem kell bedőlni az újonnan »felfedezett« betegségeknek, amelyeket a gyógyszeripar be akar beszélni az embereknek.”
 
Gyógyszerszedés terhesség és szoptatás alattMindenütt virágzik a gyógyszeripar, a tévéből dől a fájdalomcsillapítók és egyéb tüneteket kezelő gyógyszerek reklámja. A nyugdíjasoknak marékszámra írják fel a különböző gyógyszereket,  nem ritkán 10-20 fajta különböző tablettát egyidejűleg. Az egyik gyógyszer mellékhatásának tüneteit ugyanis gyakran egy másik gyógyszer felírásával kezelik. Ezt megszüntetni csak megfelelő felvilágosítással és a gyógyszer szedés radikális csökkentésével lehet.



Forrás: fényörvény.hu
 
 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol