.

Hétvégeken özönlenek a nagyobb városok lakói a környező településekre



A pandémia, a lezárások, a különböző korlátozó intézkedések az utóbbi két évben Spanyolországban is behatárolták az utazások lehetőségét.  A spanyolok alkalmazkodtak a megváltozott helyzethez, kialakult a hétvégi falusi turizmus.


Ez egyrészt örvendetes, hiszen ennek a forgalomnak a haszna a spanyol gazdaságban marad, másrészt problémás, mert eddig nem tapasztalt nehézségek jöttek elő. 
Ez a fajta falusi turizmus a kisebb települések tucatjai számára jelentent problémát, mivel túlterhelik a helyi lakosság számra kialakított infrastruktúrát.

 Pampaneirában, a granadai Sierra Nevada hegység déli oldalán lévő településen, az egyik 1985-ben nyitott családi étteremben, a múlt heti telefonos asztalfoglaláskor jelezték, 5 perc késés után már nem tudják tartani az asztalt.  Mint egész  Pampaneirát, ezt a helyet is elárasztja a hétvégeken a faluba látogató sokaság. 

            
Casa Julio család vendéglő Pampaneirán

Turisztikai cunamit élünk ", véli Mauricio Riera helyi üzletember, akinek minden évben eddig is nőtt a forgalma. Most viszont édességboltja teljesítőképességének határához ért.  Mostanra körülbelül 5000 ember megy át a csokoládéboltján minden vasárnap, amíg Pampaneira lakossága csupán 321 fő.

Ami Pampaneirában történik, az már általánossá vált a nagyobb városok körüli településeken.
 A szakértők egyetértenek abban, hogy a jelenségnek két kiváltó oka van.  Az első, a szabad levegő és a természet iránti vágy, a másik, a bizonytalanság a külföldi utazás során.

"Könnyebb autóval elmenni egy kiruccanásra a közeli városkába, mint megszervezni egy külföldi utazást” – mondja Olivia Fontela, az EscpadaRural marketing igazgatója.  Adataik szerint az ország falusi szálláshelyeinek kihasználtsága 85%-os volt az utolsó hosszú hétvégén, szemben a 2019-es 72%-kal. 

„A vidéki turizmus már a látogatók 30%-át fogadja” – tájékoztat Francisco Mestre, a 104 falvat felsoroló Legszebb Városok Spanyolországban egyesület elnöke. Azonban nem kell szerepelniük ezen a listán ahhoz, hogy a turisták elárasszák a falvakat és a kisvárosokat. Las Peñas de Riglosban (Huesca, 248 lakos), többször kényszerültek lezárni  a bevezető utat, Lecinában – egy a  szomszédos faluban – még soha nem láttak ennyi embert.   Sierra de Aracenában a turisták leszedik a gesztenyetermést a környező gesztenyésekben. Anentóban (Zaragoza, 106 lakos) polgármestere, Enrique Cartiel, már segítséget kért Aragónia kormányától a tömegek kezeléséhez. „Meghalunk a sikertől” – figyelmeztetett.

 
Márciusban készült kép a 8840 lakosú Manzanares el Reaban, Sierra de Guadarrama (Madrid) településen, a hétvégi zsúfoltságról.
 

"Ez a nagy kockázat" - mondja Enrique Navarro, a Malagai Egyetem Turisztikai Kutató- és Innovációs Egyetemi Intézetének igazgatója. A szakember úgy véli, a túlzsúfoltság csalódást generál a látogatóban―A rossz élmény megélése―  párosulva a lakók ellenérzésével,visszaveti fejlődő falusi turizmust. 
Ennek a turizmusnak a kezeléséhez fel kell készülni. Néhány ötlet a polgármestereknek: Több parkolóhely, vendéglátóhelyek maximális befogadó képességének megállapítása, a szálláshelyet is igénybe vevő turisták előnyben részesítése. Ezek az intézkedések  "Középtávon negatívnak tűnnek, de hosszú távon minden fél értékelni fogja" - mondja Navarro
 

Forrás: El Pais


 

Címkék: 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol