A katolikus királyok Spanyolország gazdasági motorjától váltak meg a zsidók kiűzésével

Ferdinand és Izabella

Zsidó származásúak már a római kor óta éltek a félszigeten. A muszlim hódítás idején közösségeik a toleráns mór valláspolitika következtében virágzásnak indultak. Igyekeztek kihasználni a hódítók jelenléte adta új lehetőségeket, és igen magas pozíciókat szereztek meg. A reconquista végeztével – amikor 1492-ben az utolsó muzulmán erődítés, Granada is elesett az Ibériai-félszigeten – a spanyolországi zsidóság élete hatalmas fordulópontot vett.

A helyi zsidóság aranykora tulajdonképpen már 1391-ben véget ért, amikor a Ferdinand Martinez katolikus pap által feltüzelt csőcselék több ezer zsidót gyilkolt le Spanyolország keresztény kézen lévő területein.. Martinez korábban pedig azt hirdette igen nagy elánnal, hogy az izraelitákat elszeparált területekre (gettókba) kellene költöztetni, valamint azt propagálta, hogy erőszakkal kényszerítsék őket a keresztény hit felvételére.

A második csapás majdnem pontosan egy évszázaddal később, 1492-ben érkezett, amikor az Ibériai-félsziget egésze keresztény uralom alá került. A várható erőszak és a további elnyomás elkerülése érdekében számos zsidó család keresztelkedett meg. A marranos néven említett áttértek azonban továbbra is elutasítások sorába ütköztek, mikor megpróbáltak bekerülni a társadalom magasabb köreibe, ugyanakkor a hagyományos “spanyol” társadalom részeivé sem tudtak igazán válni. Gyakran vádolták őket azzal, hogy titokban továbbra is “űzik a judaista praktikákat”, amit a zsidó tömegek erkölcstelen és bomlasztó hatásának tulajdonítottak, és egyben a keresztény hit megtagadásaként értelmeztek.

A homogén társadalom megteremtése és a zsidó vagyon megszerzése érdekében a spanyol uralkodópár 1492-ben kihirdette rendeletét a zsidók kiűzéséről Spanyolországból. A dekrétum következtében több tízezer izraelita (a becslések 40 és 100 ezer közé teszik a számukat) lett elkergetve.

Zsidók kiűzése

E lépés – a leginkább elfogadott tézis szerint – gazdasági és kulturális katasztrófát eredményezett Spanyolország számára, ugyanis a királyság pont azon tagjait száműzték, akik jelentős szerepet töltöttek be az ipar és kereskedelem területén. Ráadásul ez éppen abban az időszakban történt, amikor Európa vezető hatalmai agrárállamokból lassan iparállamokká kezdtek válni. - írja a múlt-kor
Az országban maradt  katolikus hitű feudális nemesség nem törődött a belső gazdaság fejlődésével, hiszen az újvilágból beáramló kincsek nem kényszerítették őket erre. Az 1500-as években Spanyolország nem saját belső gazdasági fejlődése miatt, hanem az újonan felfedezett Amerika kincseinek elrablásából gazdagodott meg.

Az elrabolt kincseket hajóflották szállították Spanyolországba
 

A mór korszak prosperáló gazdasági életét biztosító zsidók elűzése súlyos következményekkel járt. Szerepüket nem vette át semelyik társadalmi réteg. A következő évszázadban az államkincstár helyzetét az elrabolt értékek mennyisége és nem a belső termelésből származó bevétel határozta meg. A beáramló kincsek csökkenése elindította az országot a hanyatlás útján. Hosszú távon ennek következtében vált Spanyolország a 19. századra Európa legszegényebb államává