Jelenlegi hely
.
55' nyara
![](http://costadelsolmagazin.com/sites/default/files/Rovatok/irodalom/vegyes/55 nyara/reformatus_templom_alsoors_.png)
Ebben az idõben voltam gyerek. Szerencsére ezeket a gondokat nem éreztem. A felnõttek dolgaiba nem avattak be, így nem is tudtam róluk. Egyébként is, nekem egész nap sokkal fontosabb dolgaim voltak. Azokra nagyon oda kellett ám figyelni. Meg kellett figyelnem, mekkorát ugrik a kis szöcske, és mekkorát a nagy. Hogyan tud a szomszéd tyúkja kiszökni a tyúkudvarból, mikor Székely bácsi minden nap újra drótozza a kerítést. Miért van az, ha ugróiskolát rajzolok a porba, olyan hamar eltûnik. Fel sem tudom sorolni, mennyi fontos dolgom volt. Nem is jutott mindenre idõ. Így aztán nem csoda, ha a legnagyobb problémám ezeken a nyarakon nem a beszolgáltatás, hanem a korai sötétedés volt. Folyton félbe kellett hagyni a játékot.
![](http://costadelsolmagazin.com/sites/default/files/Rovatok/irodalom/vegyes/55 nyara/009%20k%C3%BAt.jpg)
Mi Lalival nem mozdultunk, szinte megmerevedtünk. Csak álltunk ott vágyakozva. A szekér elindult. Az egyik pici sárgadinnye megsajnált minket, mert a zötykölõdéstõl lendületet kapva, gurulni kezdett felénk. Lali a tettek embere volt, lekapta a szekérrõl a lekívánkozó dinnyét és.... usgyi. Futott vele, ahogyan bírt. Egészen hazáig. Egyenesen a házuk melletti baromfiudvarba. Kicsit tétovázott, majd a tyúkól mögötti bokorban szalmával gondosan letakarva elrejtette a zsákmányt. "Majd késõbb megesszük" tervezgetett, "Csak menjen az árus jó messzire" Emlékszem, még kezdetleges erkölcsi aggályok is felmerültek bennem ezzel a "dinnyevásárlással" kapcsolatban, de a vágy az édes szagos dinnye iránt félresöpört minden aggodalmat.
Amikor már nem hallottuk a kiabálását, elindultunk a "zsákmányért". Lali beletúrt a szalmakupacba,.......de nem talált semmit. Széttúrta a szalmakupacot, ........ én sem láttam semmit. Jobban megnézve, azért találtunk valamit. Szétrágott dinnyehéj maradékot a szalma közt. Valaki ott helyben ehette meg. Körbenéztünk, de nem láttunk senkit. Viszont Laliék malaca, elégedetten röfögött a nyitva hagyott ólajtó elõtt. Otthon pityeregve meséltem nagymamának a történteket. Õ csak ennyit mondott: "Ebül szerzett jószág, ebül vész el."