Jelenlegi hely
.
Élő kövületek úszkálnak az óceánokban
2000 decemberében a dél-afrikai Sodwana-öböl mélységeinek feltérképezése közben Pieter Venter búvár olyasvalamivel került szembe, amit korábban még soha nem látott. 100 méterrel a víz felszíne alatt ő és a kollégája egy rendkívül ritka fajta hallal találkozott, amely már a donoszauroszok megjelenése előtt is létezett. Legkorábbi foszíliáit 400 millió éévesre datáljáák.
A csapat három halat regisztrált ezen merülés során a helyszínen és egy későbbi expedíció alatt megerősítették, hogy ezeknek az úgynevezett "élő fosszíliáknak" egy kolóniája él az öbölben lévő mélyvízi völgyekben. A mintegy harminc halból álló kolónia többé-kevésbé érintetlenül élt itt az elmúlt évtizedekben, de a környéken tervezett olaj- és gázfúrások a fenyegetik ezt a veszélyeztetett fajt.
A paleontológusok évtizedeken keresztül csupán fosszíliák révén ismerték az ember méretű bojtosúszós maradványhalat. Azt hitték, hogy a nagy hal 65 millió évvel ezelőtt kihalt ugyanazon esemény során, amely véget vetett a dinoszauruszok létezésének. 1938-ban azonban egy dél-afrikai partok mentén dolgozó halászhajó jelezte a helyi múzeumnak, hogy találtak valami furcsa halat a hálókban. Kiderült, hogy egy élő bojtosúszós halat fedeztek fel. A teremtmény szenzáció volt, bizonyíték arra, hogy az élet rugalmasabb, mint gondolnánk, és emlékeztette a tudósokat arra, hogy milyen keveset tudnak az óceánokról.
<iframe width="727" height="408" src="https://www.youtube.com/embed/4jl_txxYQEA" frameborder="0" allow="accelerometer; autoplay; encrypted-media; gyroscope; picture-in-picture" allowfullscreen></iframe>
John Platt a Scientific American szerzője arról számolt be, hogy a halászat is veszélyt jelent a bojtosúszós halakra. A Nyugat-Indiai-óceánban élő populáció, amely magában foglalja az afrikai partokat és a Comore-szigetek partjait is, a becslések szerint 230 és 650 halból áll. Az utóbbi pár évtizedben a part menti mélytengeri halászhajók számos bojtosúszós halat fogtak ki, melynek révén újabb populációk létezésére derült fény, de ezzel a számukat is csökkentették.
A bojtosúszós halak megőrzése azonban rendkívül fontos. Ezek a furcsa és kevéssé értett lények egy közel fél milliárd éves evolúciós történelemhez kötődnek, és sokat taníthatnak nekünk a primitív halakról. Furcsa húsos uszonyuk van, amit úgy mozgatnak, mintha sétálnának, egy részleges csökevényes tüdő van a mellkasukban és egy egyedülálló, csuklós állkapoccsal rendelkeznek, amely lehetővé teszi számukra, hogy nagyon szélesre tárják a szájukat. Akár a 100 éves kort is elérhetik. Továbbá van egy speciális szerv az orrukban, amellyel képesek érzékelni az elektromos áramot. És teszik mindezt egy rendkívül apró aggyal, amely a fejüknek kevesebb, mint 2 százalékát foglalja el.
Mindezen tulajdonságoknak sikerült ebben a halban egyesülniük, aminek következménye, hogy eddig szinte mindent túlélt. Ha azonban a tengerek mélyén sikerült túlélnie 400 millió év üstököseit, vulkánkitöréseit és minden mást a Föld történelme során, de könnyen lehet, hogy nem lesz képes átvészelni pár száz év emberi tevékenységet.. (1)
Forrás