Ki volt a legendás Arthur király és egyáltalán létezett e

Arthur és Merlin – valóság vagy mese?

Tudósok vitatkoznak azon, hogy élt-e a nagy király és a legendás varázsló. A történészek máig képtelenek eldönteni, hogy vajon ki is lehetett Arthur király.

A történészek idegeit tovább borzolta Heribert Illig, aki  egész egyszerűen azt állította, hogy III. Ottó német-római császár, Bíborbanszületett Konstantin bizánci császár és II. Szilveszter pápa meghamísította az időszámítást, és közel 300 évet utólag utólag írt a történelembe Ennek az időnek eseményei és személyei nem valósak, csak a három koronás fő uralkodásának jogosságát bizonyítandó kitalált történetek

Ebbe a vitatott időbe esik Arthur és Merlin legendája

Arthurral és Merlinnel kapcsolatban az jelenti a legnagyobb problémát, hogy nem állnak rendelkezésünkre hiteles történelmi dokumentumok. Azok a versek, elbeszélések pedig melyekben mégis megemlítik a nevüket, sokkal később születtek, mint amikor élhettek.

Mindössze egyetlen dolog látszik alátámasztani létezésüket, mégpedig az, hogy a legendák szerint az angolszász uralomnak, akkor lett vége, amikor feltűnt egy hatalmas király, az oldalán bölcs tanácsadójával és varázslójával, Merlinnel.

Mese és valóság keveredik?

A National Geographic kutatásaiból az derül ki, hogy vannak, akik úgy gondolják, hogy a mese akár igaz is lehet. Ezt elsősorban arra alapozzák, hogy részben a fennmaradt írásos emlékekben, részben pedig Anglia történelmében van egy űr, amelyet szépen ki lehetne tölteni, ha Arthurt tehetnénk oda.

Az Arthur-legendák mögött tehát egy valóságos történelmi személynek kell rejtőznie. Ettől függetlenül nem lehet figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy valóság és képzelet ütközik egymással, amikor megvizsgáljuk Arthur király létezésének legfontosabb bizonyítékait.

Az 5. század vége valójában a „sötét középkor” kezdete volt. A britonok szigetén, egyre nőtt a káosz, a civilizáció pedig közel állt a teljes összeomláshoz. Ennek oka, hogy a szigeten élők a Római birodalom polgáraiként évszázadokon keresztül élvezték a Pax Romana nyújtotta békét és gazdasági virágzást. Ekkor azonban a birodalom darabjaira esett szét, a rómaiak pedig kivonultak a Brit-szigetekről.

Az országot barbárok dúlták fel, zűrzavaros idők következtek. Ebben a sötét korszakban az emberek egy hős után kiáltottak, akik újra békét hozhat számukra. A legenda szerint kaptak is egyet: Arthurt, a britonok királyát.

Arthur remek király volt, alattvalói dicsőítették, ellenségei féltek tőle. Senki nem mert szembe szállni vele, mivel jól tudták, hogy hatalmát és erejét részben barátjának, tanácsadójának köszönheti, a nagyhatalmú varázslónak, Merlinnek, akivel együtt irányította az országot Camelot várából. Oldalán állt szerető felesége, Guinevra, egy gyönyörű szőke nő, és mellette voltak az ország legjobb lovagjai: Sir Gawain, a bátor, Sir Gallahad, a szűzi, és a jóképű Sir Lancelot.

Arthur Merlin tanácsára egységbe kovácsolta őket és megszületett a Kerek Asztal legendája is, melyre maga a varázsló rajzolta a pentagramma jelét. Mindenki erejére szükség volt ahhoz, hogy legyőzzék ellenségeiket, és megvédjék országukat a fondorlatos varázslónőtől, Morganától. Aztán Isten és a dicsőség keresésére indultak; a Szent Grált akarták felkutatni. Az országban helyreállt a rend, és Britania megmenekült.

Bizonyítékokat kutatva

1500 évvel később a történészek még mindig azt próbálják eldönteni, hogy a legendás király és hű varázslója vajon valóban létezett-e. A legnagyobb problémát az jelenti, hogy nem egyértelmű, hol végződik a történelem és hol kezdődik az irodalom.

Név szerint Arthur királyt először csak mintegy háromszáz évvel a halála után említik egy könyvben, amelyet feltehetőleg egy Nennius nevű szerzetes írt. Ebből kiderül, hogy hadvezérként Arthur legalább tizenkét véres összecsapásban vezette a britonokat. Ennek az ütközetsorozatnak a lezárása volt a győzelemmel végződött, Badon-hegyi csata néven ismert vérfürdő. Állítólag ennek a győzelemnek köszönhető, hogy a szászok negyven évre visszavonultak. A legenda, ahogy ma ismerjük, először a XV. században bukkan fel Sir Thomas Mallory ‘Le Morte d’Arthur’-jában.

Ebben a történetben Arthur rettenthetetlen hadvezérként jelenik meg. A csodás Excalibur lesújtott Arthur halálos ellenségeire, míg Merlin a mágikus ellenfelekkel csatázott. Arthurt elárulta gyönyörű hitvese, Guinevra, aki Lancelotba, férje legmegbízhatóbb lovagjába szeretett bele. A magánéleti válság nemcsak a Kerek Asztal megbonthatatlan egységének vetett véget, hanem Arthur ellenfelei is gyorsan cselekedtek. Mindezeknek köszönhetően a hatalmas király legnagyobb ellensége, a varázsló Morgana fia megszerezte a trónt. A csatában Arthur halálos sebet kapott. Elment Avalonba és többé senki sem látta.

Sajnos az összes, Arthurról rendelkezésünkre álló anyag sokkal inkább irodalmi alkotás, mint történelmi feljegyzés. De ezzel nem mindenki ért egyet. Lehet, hogy nincs sziklaszilárd bizonyíték Arthur létezésére, de sokan hiszik, hogy ha apró utalásokat keresve gondosan átvizsgáljuk a rendelkezésünkre álló anyagot, akkor összeáll a kép arról, ki is volt ő valójában.

A baj csupán az, hogy a válaszokért egészen az V. századig kell visszautazni az időben. Már említettük, hogy ekkor Britannia a Római Birodalom fennhatósága alatt állt, és bizony ebből csak előnyei voltak, hiszen élvezték a hódoltsággal járó előnyöket. Virágzott a kereskedelem és biztonságban voltak a birodalom határain túl garázdálkodó vad törzsektől. De a Rómában dúló viszály hatására a birodalom hazahívta fiait, így több száz évnyi védettség után a britonok magukra maradtak.

Az emberek számára a legtöbb problémát az jelentette, hogy a terület többi lakosaihoz képest nagyon gazdagok voltak, és náluk szegényebb, de igen mohó szomszédokkal voltak körülvéve. A helyzetet csak nehezítette, hogy a rómaiak kivonulását követően törzsi villongások robbantak ki a helyi vezetők közt. A hadurak átvették a hatalmat az ország egy-egy része fölött. Ráadásul a határ mellett élő barbár hordák is egymás után támadtak rájuk, élükön a szászokkal. Nem kellett hozzá sok idő, és az emberek azt tapasztalták, hogy a britonok háborúban állnak az angolszászokkal. Az V. század vége felé azonban a szász hódítás megtorpant.

A feljegyzések különböznek, de vannak, akik azt állítják, hogy egyetlen férfi volt felelős a folyamat megfordulásáért. A történészek három férfiról gondolják azt, hogy betölthette a „Jó Király” szerepét: egy hátramaradt római, egy világlátott hadvezér és az utolsó briton erőd ura, a nagy, rossz Medve az, aki valami miatt szóba jöhet.

Melyikük volt Arthur?

1. Artorius Castus – latinul Arthur – római tiszt volt, aki Britanniában állomásozott. Mivel négyszáz évvel korábban élt, mint a hatalmas király, ezért nem igazán harcolhatott a szászok ellen. Ennek ellenére mégis az Arthur-legendákhoz nagyon hasonlító történetek fűződnek a nevéhez. Az ok roppant egyszerű: a férfi kapcsolatban állt a szarmatákként ismert lovas katonákból álló csapattal. A szarmaták pikkelypáncélt viseltek, hosszú kardjuk volt és lóhátról harcoltak. Amikor csatába indultak, walesi fejedelmi lobogót, egy sárkányfejes zászlót hordoztak a csapataik élén. Ezért megtévesztésig hasonlítottak a középkori lovagokra. A szarmaták egy kardot imádtak, amelyet bizonyos vallási rítusok alatt a földbe szúrtak. Legendáikban élt egy félelmetes harcos, aki egy legyőzhetetlen kardot hordozott egy vízhez kötődő mágikus rítus kapcsán, ami akár az Excalibur is lehetett.

2. Riothamus. A kettes számú jelölt egy kora középkori uralkodó, Riothamus. Ő a nagy király, aki az egyik utolsó római császárnak segített visszaverni egy barbár sereget, a gótokat. Riothamus hadjárata azonban egy árulás miatt vereséggel végződött. Vagyis éppen az történt vele, mint Arthurral. A legenda szerint egy Mordred nevű lovagot bízott meg, hogy távollétében védje Camelotot. De Mordred kettős ügynök volt: ő volt a varázslónő, Morgana fia. Az áruló Mordred volt az, aki magához ragadta a hatalmat, és tőle kapta Arthur a halálos sebet is. E sérülés miatt indult el Arthur a legendás Avalonba. És itt ismét van egy pont, ahol Arthur és Riothamus útjai keresztezik egymást. Nem sokkal azután, hogy elárulták, Riothamus eltűnt. Utoljára pedig Avalon városában látták.

3. Owain Fanddguin. A feljegyzések szerint a legjobb esélye egy V. századi királynak van arra, hogy ő volt Arthur király. Owain Fanddguin, a Medve az egyik utolsó britonok irányította városban, Viroconiumban uralkodhatott akkoriban. S hogy mi köze lehet neki a legendás királyhoz?

A modern walesi nyelv a britonok ősi nyelvéből ered, és ennek gyors elemzése meglepő egybeesésre mutat. A medve walesi nyelven „arth”, latinul pedig „ursus”, az Arthursis rövidülése tehát nem más, mint Arthur, aki az „egykori és jövendő király”, ami azt jelenti, hogy egy szép nap ismét ő ül majd a trónon. Fiú leszármazottai később beházasodtak egy másik neves középkori családba. Az ő közvetlen leszármazottaik a Spencerek, így Diana hercegnő is. Diana fia, Vilmos második a brit trónörökösödési rangsorban. Ez azt jelenti, hogy ha a Medve volt az igazi Arthur király, akkor Vilmos herceg az ő leszármazottja. Tudták, hogy a herceg egyik keresztneve Arthur?

A nagy varázsló ereje

A varázsló alakja már a középkortól kezdve élénk viták tárgya volt: a legtöbben főleg arra a kérdésre próbáltak választ találni, hogy Merlin kitalált figura, mitikus hős, vagy valós, történelmi személy volt-e. Abban az időben, főként a kor népszerű történetírója, Geoffrey of Monmouth írásainak nyomán terjedt el az a hiedelem, hogy Merlin földi anyától és démon apától származik, és Arthur király és a legendás uralkodó édesapja, Uther Pendragon tanácsadója és gyóntatója is volt.

Geoffrey of Monmouth leírásában születése után Merlint megkeresztelték, így nem örökölte apja ördögi természetét, de néhány természetfölötti képessége megmaradt. Nemcsak a múltba látott, hanem a jövőbe is, és az sem okozott neki különösebb nehézséget, hogy tetszés szerinti alakban jelenjen meg szeretett királya előtt.Amikor azonban varázserejének titkaiba beavatta szerelmét, Viviane-t, a hölgy ellene fordította saját bűvös hatalmát, fejdíszének fátylával megkötözte és egy toronyba zárta őt. Ettől kezdve senki nem látogathatta a varázslót, csak ő.

A Britannia királyainak története című műve előtt Geoffrey of Monmouth írt egy rövid, latin nyelvű értekezést Merlin könyvecskéje címmel. Az olvasóközönség ebből ismerte meg a varázsló alakját. Geoffrey of Monmouth ezen kívül elsőként írta le Merlin egyik leghíresebb legendáját. Amikor Vortigen brit király Walesbe volt kénytelen visszavonulni szász üldözői elől, elhatározta, hogy egy hegyre várat építtet, de az épület sosem lett kész, mert minden alkalommal összedőlt.

Ekkor javasolták a királynak a bölcsek, hogy keressenek egy olyan férfit, akinek nincs halandó apja, és annak az embernek vérét használják fel a vár építéséhez. Merlin volt ez a férfi, aki már ekkor is tanúbizonyságot tett bölcsességéről, mert meglátta azt, amit korábban senki, hogy az épületet egy forrásra akarják felhúzni, amely alatt egy fehér és egy vörös sárkány vívja örök harcát a hegy belsejében.

Monmouth szerint Merlin nem volt varázshatalommal bíró egyén, abban az értelemben, ahogy manapság ezt a fogalmat értjük, hiába volt egy démon gyermeke. Az ő hatalma bölcsességében mutatkozott meg.

Egyes történetek szerint az a Merlin, aki valóban élt egykoron, sosem találkozott az igazi Arthur királlyal. Míg mások nagyon valószínűnek tartják, hogy élt egykoron egy Arthur király és egy bölcs öregember, aki Merlin névre hallgatott…

(forrás: Viasat History, National Geographis Channel)