Három búvár akadályozta meg, hogy Európa radioaktív sivataggá változzon

1986. április 26-án, éjjel egy óra 23 perckor felrobbant a csernobili atomerőmű: két robbanás következett be, az első szétzúzta a reaktor hűtőrendszereit, a második pedig felrobbantotta a magot, így radioaktív anyag jutott a környezetbe.

Az így keletkező tűz három napig tartott, rengeteg szennyezést juttatott az atmoszférába. Ezt a történetet többé-kevésbé már mindenki tudja.

Van viszont egy kevésbé ismert története a katasztrófának. Tíz nappal az első robbanás után egy másik, az előzőnél is komolyabb fenyegetés is megjelent a csernobili atomerőműnél: egy vészhelyzetekben használt medence a robbanás szélén állt, ezt használták a lángok ellen a tűzoltók. A nukleáris reakció moderátora ebben a típusban még grafit volt, nem pedig víz, mint a mai reaktorokban; ezért tudott égni, ezért kellett oltani.

A reaktorra agyagot, homok és bórt szórtak: ezeket helikopterekkel juttatták oda, így próbálták megfékezni a tüzet. Az eredmény lávaszerű anyag volt, ami felgyűlt a reaktormag körül,  lassan átégette magát mindenen és majdnem elérte az alatta található vizet. Ha odáig eljutott volna ez az izzó anyag és bekerült volna a medence vízébe, a keletkező gőz tömeges robbanásokat indukál, az abból keletkező radioaktív csapadék pedig Európa nagy részét radioaktív sivataggá változtatta volna.

Az egyetlen mód, hogy megszabaduljanak ettől a víztől, az volt, ha kinyitják a kapukat, leeresztik a medencét. Ezt viszont csak úgy lehetett megoldani, hogy valaki alámerül az erősen radioaktív és szennyezett vízben. A vállalkozókat a biztos halál várta.

Ennek ellenére három férfi jelentkezett: Valerij Bezpalov és Valerij Bezpalov az atomerőmű mérnökei voltak, Borisz Baranov pedig szintén csernobili munkás. Pontosan tudták a veszélyeket, mégis lemerültek egy alap búvárfelszereléssel és egy lámpával, hogy megtalálják a szelepeket. Bár Baranov lámpája elsüllyedt, miközben merültek, sikerült megtalálni a megfelelő szelepet, kinyitották a kapukat, és visszatértek.

20 ezer tonna víz folyt ki. A merülés nélkül a későbbi jelentések szerint egyértelműen termonukleáris robbanás következett volna be. Valerij és Alekszej két héttel később haltak meg egy moszkvai kórházban, nem sokkal később pedig Borisz is. Alekszej halála előtt még interjút is adott a tévének.

Testük magas radioaktivitása miatt lehegesztett koporsóban temették el őket.