A második világháború nem ért véget Németország 1945. májusi kapitulációjával, a Csendes-óceáni hadszíntéren Japán még tartotta magát. Július végén az Egyesült Államok feltétel nélküli megadásra szólította fel Tokiót, ellenkező esetben gyors és teljes pusztulással fenyegetve a szigetországot. Ekkor még csupán egy maroknyi ember tudhatta, hogy mindez nem csak üres fenyegetés

Csodafegyver, amit ki kell próbálni

A Manhattan-tervnek köszönhetően készen állt, és már a teszteken is túl volt az amerikaiak atombombája, a speciális feladatra felkészített B-29-es bombázók a bevetési parancsra vártak. Japán nem reagált a felszólításra, Harry S. Truman elnök pedig kiadta a parancsot.

Már '44 végén kiválasztották a Tinian-szigetet a Japán elleni atomtámadás kiindulópontjaként - a helyi infrastruktúra miatt -, a következő év februárjában pedig lázas munka kezdődött a támaszpont végső felkészítése érdekében. Áprilisban megérkeztek a bomba célbajuttatására felkészített 509-es repülőcsoport gépei, májusban pedig az atomfegyver összeszerelését végző szakemberek.

Még áprilisban kijelöltek négy célpontot: Hirosimát, Kukorát, Niigatát és Kyotót. Utóbbi helyett végül Nagaszakit tették a listára. Az amerikai légierőt utasították, ne bombázza ezen városokat, hogy az atombomba hatását majd pontosabban fel lehessen mérni.

Soha nem látott pusztítás

A három B29-es bombázó 1945. augusztus hatodikán reggel fél nyolckor tűnt fel Hirosima felett, majd az Enola Gay nevű gép kissé alacsonabbra ereszkedve 8 óra 15 perckor és 17 másodperckor kioldotta terhét. A városban ekkor a menekültekkel együtt körülbelül 400 ezer ember tartózkodott. A Little Boynak elnevezett bomba Hirosima felett 600 méterrel robbant fel: vakító, kékesfehér fény öntött el mindent, majd egy mennydörgésszerű robaj után megjelent a ma már jól ismert gombafelhő.

<iframe width="560" height="315" src="https://www.youtube.com/embed/t19kvUiHvAE" frameborder="0" allowfullscreen></iframe>

A robbanás középpontjától számított két kilométer sugarú körben minden eltűnt a föld színéről. A szabadban tartózkodó minden tíz emberből nyolc meghalt, a zárt térben tartózkodók közül tízből öten. Pillanatok alatt életét vesztette 60-80 ezer ember, majd az áldozatok száma a többszörösére növekedett a robbanást követő tűzvész és omlások miatt. A legfrissebb adatok szerint Hirosimában ez az egyetlen bomba 292 325 embert ölt meg, az augusztus kilencedikén Nagaszakira dobott Fat Man pedig további 165 409 lakossal végzett.

Az amerikaiak azzal magyarázták a támadást, hogy ezzel siettették Japán kapitulációját, így szövetséges katonák életének tízezreit kímélték meg. A történészek többsége szerint viszont hadászatilag semmi nem indokolta a pusztító fegyver bevetését. Sőt, sokan állítják, hogy a civil lakosság ellen indított támadás háborús, emberiség elleni bűntett volt. Nem vitás, ha a háborúban vesztes országok bármelyike művelte volna ugyanezt szövetséges területen, a felelősök annak rendje és módja szerint lógtak volna a háborús bűnösök mellett.

A Little Boy (balra) és a Fat Man (jobbra) gombafelhője Hirosima és Nagaszaki felett (Charles Levy/Wikipedia)

Amerika az erejét demonstrálta

Mégis mi vezette az Egyesült Államok vezetőit ilyen méretű kegyetlenségre? Több okot is találunk. Egyik fő céljuk a világ - elsősorban a Szovjetunió - elrettentése, hogy Amerika az erő pozíciójából kezdhesse meg a hidegháborúnak nevezett korszakot. A másik indíték az új csodafegyver gyakorlati kipróbálása lehetett. Az sem volt mellékes, hogy a korábbi egyezményeknek megfelelően - a német fegyverletétel után - a Vörös Hadsereg is bekapcsolódott a keleti harcokba. Japán mielőbbi térdre kényszerítésével a nyugatiak megakadályozták, hogy Sztálinnak beleszólása legyen a csendes-óceáni térség háború utáni rendezésébe.

Csaknem félmillió ártatlan civil meggyilkolása tehát már a hidegháború egyértelmű jele volt, a Szovjetuniónak küldött figyelmeztetés. Hozzá kell tenni azonban azt is, hogy a hirosimai és nagaszaki tapasztalatok nélkül a következő évtizedekben a nagyhatalmak vezetői talán nem ódzkodtak volna annyira annak a bizonyos gombnak a megnyomásától. Nem tudjuk, és nem is fogjuk megtudni. Tény azonban, hogy a XX. század második felében többször alakult ki olyan helyzet, amikor csak a kulcsemberek józansága előzte meg az atomháborút.

hir24