.

2014, labdarugó világbajnokság



A sportrajongók szemében a foci kiemelt helyet foglal el, és ez Spanyolországban különösen igaz. A most kezdődő világbajnokságnak a spanyolok számára nagy a tétje: meg szeretnék őrízni a négy éve elnyert világbajnoki címet.

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség 2007. október 30-án jelentette be, hogy a 2014-es világbajnokságot (június 12 -július 12) Brazília rendezheti. A mérkőzések rendezésére 17 város jelentkezett, de csak12 kapta meg ennek jogát.
Brazília, mint rendező ország, automatikus résztvevője lesz a világbajnokságnak, ellenben a világbajnoki címvédő 2002 óta nem jogosult selejtező nélkül a világbajnokságon való részvételre. Ezért Spanyolországnak is selejtezőt kellett játszania.

A világbajnokság csoportjainak sorsolását 2013. december 6-án tartották.  A sorsolás során két csapat azonos földrészről nem kerülhetett egy csoportba, európai csapatotokat kivéve.

A világbajnokság 32 résztvevője között mindösszesen 576 millió dollárt osztanak szét, a győztes 17%-kal kap többet, mint 2010-ben. Minden résztvevő 1,5 millió dollárt kap felkészülési költségként. A világbajnokság csoportköre után kiesők egyenként 8 millió dollárt kapnak.

Berlini és göttingeni kutatók gazdaságkutatók kiszámolták a csapatok értékét. Ennek megállapításához először kiszámolták, hogy a játékosok átigazolási ára alapján mekkora a válogatott összértéke, majd megvizsgálták, hogy a csapatokon belül milyen eltérések mutatkoznak a labdarúgók értéke között. Az eddigi világbajnokságokon elért eredmények jól tükrözték a csapatok értékét.
Az idei világbajnokságra összeállított listájuk szerint a spanyol válogatott 622 millió euróval a legértékesebb. Vicente del Bosque csapatát a német válogatott követi 526 millió euróval, a harmadik pedig Brazília 468 millióval. Utánuk Argentína következik 392 millió, Franciaország 379 millió, majd Belgium 349 millió euróval.
Ezen értékek alapján a spanyol válogatottat várják 2014 világbajnokának.

A 12 helyszín stadionjainak adatai

 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol