.

Ukrajnával rángatják bele a világot a harmadik világháborúba?




A világpolitika két szinten dolgozik. Egyik ami nyílvános,  amit a média továbbit és a másik szint, amiről hallgat ami a felszín alatt van.


Erre a piszkos módszerekkel dolgozó alsó szintre  néha ráláthatunk, de ez csak annyira elég, hogy észrevegyük mennyire be vagyunk palizva, milyen távoli a valóság a politikusok szavai és a valóság közt.

Most Ukrajnában áll a bál.

Nyugat- és Kelet-Ukrajna

Az Ukrán válság belpolitikai előzményei is messzire nyúlnak, de most onnan kezdjük, hogy Viktor Janukovics nem vette figyelembe az Európához csatlakozásért tüntetők kívánságát és 2013. november 21-én nemet mondott az európai társulásra. Ezek után kezdődtek a halálos áldozatokat is követelő tüntetések. Végül a végletekig feszített hangulatban 2014. február 21-én Janukovics Oroszországba menekült.

Mint kiderült a háttérben az áll, hogy a washingtoni héjják szemet vetettek Ukrajnára.

Oroszország közvetlen szomszédja gazdag kiaknázatlan szénhidrogénekben, termőföldjeire még Hitler is úgy tekintett, mint a Harmadik Birodalom éléstárára. Amennyiben az Európai Unio felvenné tagjai közé, a NATO egészen az orosz határig tudna terjeszkedni. Ez megér egy kis felfordulást, gondolták a politikai eseményeket manipuláló gazdasági-pénzügyi erők, amelyek a NATO vezetését is pórázon tartják.  
Röpke ötmilliárd dollárból megoldották az ukrajnai kormányváltást. Hogy hogyan?

"Békés" atlantista tüntetők csoportja követeli Janukovics lemondását. Megdolgoztak a 200-1000 dollárig terjedő napidíjukért.   

Ez közvetlenül a mostani minszki találkozó előtt világosodott meg Merkelnek. Németországban, közel egymilliárd kiváló minőségű hamis dollár birtoklása miatt letartóztatták Victoria Nuland (az Egyesült Államok európai és eurázsiai ügyekért felelős külügyi államtitkára) asszisztensét. Mint kiderült, ebből a pénzből finanszírozták a tüntetők hangadó csoportjait, a donyecki harcokban résztvevő szabadcsapatok zsoldosait, és azokat a mesterlövészeket, akik Janukovics lemondását követelő tüntetéseken a rendőröket és civileket is egyaránt lőtték.

A német Tv riportja a tüntetőkre és a rendőrökre is lövő mesterlövészekről
 


A nyugat és a hivatalos Ukrán vezetés annak az Ukrajnának az egységéért harcol amiben Donyeck Terület státuszáról  2014. május 11-én, 75%-os részvétellel megtartott a népszavazáson a népesség 89%-a Ukrajnától való elszakadásra szavazott.
Ugyanezen a napon Luhanszk Területen tartott a népszavazáson, szintén 75%-os részvételell, a szavazók 96,2%-a szavazott Ukrajnától való elszakadásra.
A Krímben egy hónappal korábban, március 16-án tartott népszavazáson 80%-os részvétel mellett 100 emberból 97 kívánt Oroszországhoz csatlakozni

Tehát Ukrajna egyben tartása nem a nép, hanem az ukrajnai hatalomváltást kierőszakoló háttér erők kívánsága.

A washingtoni héjják mág akkor sem engedik karmaik küzül Ukrajnát, ha ez előrevetíti egy világháború árnyékát.   Világhatalmi terveik, az oly sokszor hangoztatott új világrend megvalósításához erre van szükség?

Címkék: 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol