Jelenlegi hely
.
Parapszihológia a rendőrség segítségére
A távolbalátó nyomozó
Előre kell bocsátani, hogy nem igazi rendőrnyomozóról van szó, bár amit művel, az mégis csak nyomozás. A "távolbalátó" szó is csak azért került elé jelzőként, mert a magyar nyelvben nem alakult ki erre jobb kifejezés.
A lengyel rendőrség saját jelentése szerint 1994 és 1999 között 440 esetben kért fel különleges képességű embereket arra, hogy segítsék kinyomozni eltűnt személyek tartózkodási helyét. Bár a felsőbb hivatalos szervek azt állították, hogy csak elenyésző sikerrel járt a parapszihológia felhasználása, furcsa, hogy a jelentést nem tették közzé. Csupán pár mondatos, negatív eredményt sugalló rövidített változatát ismertették a médiumokban.
Úgy fest, mintha ezt is az úgynevezett kétkedők, avagy "tényeket tisztelők" (az idézőjel indokolt) szervezték volna. Lengyelországban e körökben találkoztak már hasonló módszerekkel. Azonnal be is indult az ellenkapmpány. Az egyik "távolbalátó nyomozó", parapszichológiai adottságokkal rendelkező személy, Krzysztof Jackowski (jobbra) maga mutatott a médiának húsznál több olyan köszönőlevelet amit különféle lengyel rendőri szervektől kapott az említett időszakban. Mind arról szólt, hogy Jackowski sikeresen találta meg az eltűnteket akár élve, akár holtan. Ezenfelül konkrétan elkövetett bűnesetekre is felhívta a rendőrség figyelmét, amelyek tőle olykor több száz kilométeres távolságban történtek, és ő azokról majdnem az eseménnyel egy időben szerzett tudomást. Jackowski térképpel és ingával dolgozik úgy képes behatárolni a helyszíneket Ily módon tehát távolbalátó ő is.
Az ügy pikantériája, hogy nem Jackowski az egyetlen lengyel parapszichológus, aki rendszeresen dolgozik a rendőrségnek. Vannak többen is, férfiak és nők, úgy Varsóban mint vidéki városokban és kis falvakban is akadnak, és mindegyik bizonyítani tud legalább néhány olyan esetet, amikor az ő útmutatása alapján találtak meg eltűnteket vagy bujkáló tetteseket, esetleg holttesteket-
A rendőrség efféle statisztikála tehát - állapította meg felháborodottan a lengyel média - minden bizonnyal valamiféle előre elkészített kocepciót akart igazolni. Szerencsére ezt a koncepciót a felzúdulás hatására már nem hozták nyilvánosságra Igaz, az említett negatív kicsengésű, a távolbalátó nyomozókat elmarasztaló jelentést sem. Azt biztosan igencsak szégyellnék a lengyel rendőrök.
Nemere István írása