.

Múmiák Spanyolországban



Megszólalásig hasonlít van Goghra a Spanyolországban talált múmia

 

Több mumufikálódott test között egy Vincent van Goghra emlékeztető múmiára bukkantak a Zaragoza közelében lévő Quintóban található Miasszonyunk Mennybemenetele templomban. A kutatók egyelőre nem tudták beazonosítani a múmiát, amely egyike annak a harmincnégy emberi maradványnak, amelyeket restaurációs munkálatok közben a templom padozatában találtak.


A templom, ahol a múmiákat találták

A sírokat 2011-ben fedezték fel,  amikor az új fűtőberendezés telepítése érdekében felszedték a – „Piquete” néven is ismert – templompadló egy részét. A részben nyitott koporsókból a munkások nagy meglepetésére több mint harminc múmia került elő, amelyek közül számos nagyon jó állapotban őrződött meg. A mumifikálódott holttesteket – 11 férfi és 24 nő tetemét – a templom egyik kápolnájában találták meg. 2014-ben felállítottak egy labort a templom közelében, és megkezdődött a maradványok vizsgálata.


CT -vel is szkennelik a múmiát

„A projekt még folyamatban van. Öt múmiával kezdtünk, két felnőttel és három gyerekkel” – mondta Mercedes González, az Instituto de Estudios Científicos en Momias nevű tudományos szervezet igazgatója. A nagyon száraz talajnak köszönhetően természetes úton mumifikálódott holttestekről ruházatuk alapján megállapították, hogy a késő 18. század és a 19. század közepe között haltak meg. A férfiak közül sokan szerzetesi ruhát viseltek. „Spanyolországban nagyon gyakorinak számított, hogy az embereket egy szerzetesrend szokásai szerint temették el. A múmiák közül néhányat annak ellenére temettek el a ferencesek szokásai szerint, hogy nem voltak szerzetesek” – magyarázta González. Az igazi szerzeteseket mezítláb temették el. A quintói múmiák egy espadrille néven ismert aragóniai cipőt viseltek. „Szalmából és pamutból készültek, és a parasztok hordták őket” – tette hozzá González.
 


Nagyon jó állapotban maradtak meg a több mint száz éves halottak

 

A múmiák többségének a haja és a szakálla is tökéletes állapotban konzerválódott. „A haj általában nagyon jól megmarad száraz környezetben, főként abban az esetben, ha nincsenek a porvafélékhez hasonló rovarok” – magyarázta a kutató. A „van Gogh-múmiát”, aki feltehetően a negyvenes éveiben halt meg, szintén ferences ruházatba öltöztették, de ezenkívül keveset tudunk róla, a betegségeiről, valamint halálának okairól. „A szövettani vizsgálat eredményeire várunk, amelyeket számos nemzetközi – olaszországi, koreai, nebraskai és brazíliai – intézetben folytattak le” – mondta González. Megjegyezte, hogy az aragóniai régión számos járvány söpört végig a 18-19. században. A 18. században himlő- és sárgalázjárvány pusztított, míg a 19. században kolera szedte számos alkalommal az áldozatait.
 

A gyermekmúmiák nagy száma arra utal, hogy a legtöbben járványok következtében haltak meg. Az eddig megvizsgált gyermekekről kiderült, hogy 6-9 hónapos és 7 éves koruk között hunytak el. González a kutatás előzetes eredményeit az augusztusban, Limában megrendezendő Múmiatanulmányok Világkongresszusán fogja ismertetni. „Akkorra már reméljük, hogy a »van Gogh-múmia« nevét is sikerül kiderítenünk, és az életéről is többet fogunk tudni” – magyarázta a kutató. 

múltkor

 

Címkék: 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol

 


 

 
 

 

Bet�lt�s