Milyen étel hiányzik a Németországban élő magyaroknak

A németországi magyarok facebook oldalán megkérdezték az ott élő magyarokat, milyen étel hiányzik legjobban  új környezetükben.

Amikor az emberben megérik az elhatározás, hogy életét egy másik országba fogja folytatni, sok minden változással kell számolnia. Más tradicíók, más mentalitás, más szokások, és más ételek. Sok mindent tudomásul kell venni, alkalmazkodni kell az új környezethez. Viszont a vágyak megmaradnak a több évtizedig megszokott magyar konya ízei után.  Felsorolni is nehéz, mennyi hagyományos magyar étel létezeik, amik szép emlékeket ébreszthetnek bennünk, még akkor is, ha tudjuk egyikük - másikuk bizony jelentősen gyarapítja súlyunkat. Egy finom tejfölös paprikás csirkére,  egy Balaton parti lángosra, a hamisítatlan gulyás pörköltre, vagy egy szegedi halászlé hallatára bizony sok ember szájában összefut a nyál.

1945-ben, a háború vége felé az orosz csapatok Zala megyén is átvonultak. Mint ismeretes az orosz katonák előszeretettel keresték a fiatal és a még nem is olyan fiatal nőket, hogy a katonaélet nőhiányát rajtuk pótolják be.
Így volt ez Botfán, egy pár száz lelket számláló zalai faluban is. A hírek megelőzték az orosz csapatok érkezését, a lakosok félve várták a katonákat.
Azért az élet nem állhatott meg, enni ekkor is kellett. Amikor a falu elfoglalására küldött néhány katona megérkezett, a bíró házának kertjében lévő kemencében sült az illatos falusi kenyér. Az illat utcahosszan terjengett és megcsapta az érkező katonák orrát is. A katonák felhagytak a falusiak zaklatásávak, és inkáb elindultak megkeresni a kenyérillat forrását.
Úgy tűnt, az evés iránti ösztön felülírta a fajfenntartó ösztönt, mert körbeállták a kemencét, és még azon frissiben felfalták az omlós meleg kenyeret.
Ennyi idő éppen elég volt a falu lányainak, asszonnyainak, hogy az előre kialakított mezei rejtekhelyre bújjanak és erényeik csorbulása nélkül várják meg a katonák távozását.

Így vigyázott a magyar kenyér a botfai asszonyok erényeire.

Minden országban kicsit más a kenyér. A mediterrán vidéken szívesen tesznek olajbogyót is a tésztába, miáltal kissé pikáns íze lesz a kenyérnek. A történet idején oroszországban a keletlen fekete kenyér volt az általénos, ami néha olyan keményre sikerült, hogy ágyugolyónak is megtette volna.
A német nyelvterületen sem az omlós fehér kenyér a divat. Az "echte" németek jobban kedvelik a barna, esetleg magokkal dúsított fajtát.

A kenyér világszerte alap élelmiszernek számít. Németországban, Ulm városában kenyérmúzeum is van, ahol a kenyérrel kapcsolatos emlékeket őrzik. A múzeumot két vállalkozó alapította 1955-ben, akik maguk is pékségeket üzemeltettek. A maga nemében a múzeum sokáig egyedülálló volt a világon, eddig több mint 1 millió látogatót fogadott. A 18 ezer kiállítási tárgy mindegyike a kenyérkészítés történetéhez kapcsolódik, bemutatja, hogy a világ különböző pontjain milyen helyet foglalt el a legrégebbi pékáru az emberek mindennapjaiban. Megnézhetjük, az elmúlt 6000 évben hogyan fejlődött a gabona őrlés és a kenyérkészítés technikája, hogyan befolyásolták azt a társadalmi és kulturális változások. A múzeum szakkönyvátárban 6000 könyv található, köztük számos archív dokumentum. A kiállítás a kőkortól kezdve a napjainkig öleli fel a kenyérkészítés történetét, illusztrálva azt tárgyakkal és filmekkel, bemutatva a középkori céhek címereit és kitérve a különböző vallásokra is.