.

Miért kellett Kennedynek meghalnia



Kennedy elkövette azt a hibát, hogy 1963 júniusában beletenyerelt a FED mögött álló pénzügyi csport érdekeibe. Az év végén már nem élt.

 

1963 november 22-én John Fitzgerald Kennedy, az Amerikai Egyesült Államok 35. és mindmáig legfiatalabb elnöke merénylet áldozata lett. Utóda, Lyndon B. Johnson által felkért Warren-bizottság 1964-ben lezárt vizsgálata arra a következtetésre jutott, hogy az elnökkel magányos merénylő végzett. A megállapítást azóta is sokan megkérdőjelezik.  A gyilkosság háttérben álló tényezőket és az esetleges felbujtóikat a hivatalos szervek azóta sem találták meg, így megmaradt a "magányos gyilkos" teória.

Azonban vannak akik az eseményeket más összefüggásben vizsgálták és egy elnöki rendeletet neveztek meg a merénylet kiváltó okaként.

Az 1963 június 4-én megjelent és okként megjelölt 11,110-es Végrehajtási Rendelet gyakorlatilag megfossztotta a nagyrészt Rothschildok tulajdonában álló, az amerikai központi bank szerepét betöltő FED-et attól a lehetőségétől, hogy továbbra is kamatra kölcsönözzön pénzt az Egyesült Államok Szövetségi Kormányának.

Kennedy elnök rendeletének szisztematikus végrehajtása azzal a következménnyel járt volna, hogy a magántulajdonban lévő Rothschild Federal Reserve Bank hamar búcsút mondhat busás nyereséget biztosító üzleti tevékenységének.

Amikor John Fitzgerald Kennedy aláírta ezt az rendeletet, az Egyesült Államok szövetségi kormánya, konkrétan a Pénzügyminisztérium, visszaszerezte a magántulajdonban lévő FED-től a pénz létrehozásának és kibocsátásának alkotmányos jogát.

A Keresztény Törvény Szövetség kimerítően kutatta ennek a rendeletnek a sorsát és jogi környezetét a Szövetségi Nyilvántartásban és a Kongresszusi Könyvtárban. Kutakodásuk megállapítása: "Most már nyugodtan kijelenthejük, hogy ez a végrehajtási rendelet soha nem lett visszavonva, módosítva vagy hatálytalanítva, egyszerűen fogalmazva, továbbra is érvényes."


A Federal Reserve

Az amerikaiak jelentős hányada még ma is azt hiszi, hogy a "Federal Reserve" az állam bankja. Sokként hat majd rájuk amikor rájönnek, hogy a FED nem az Amerikai Egyesült Államok hivatala.

A "Federal Reserve Bank (Szövetségi Tartalék Bank)" elnevezés célja az volt, hogy az egyszerű polgárok szemében úgy tűnjön, hogy a bank az állam tulajdona, mközben ez nem is szövetségi bank, hanem magántulajdonban van. Maga fizeti a postaköltségeit, mint a többi vállalat. Alkalmazottai nem állnak közszolgálatban. Fizikai tulajdonai magán szerződési okiratok alá esnek, és a helyi adózásnak van alávetve.
 

Ez egy gépezet, amely elképzelhetetlen magánvagyont teremtett, és talán pénzügyileg a legbonyolultabb. Lehetővé tette a birodalmi elitnek, hogy saját érdekeiknek megfelelően befolyásolják a gazdaságot, és ehhez igénybe vették magát a kormányt is, mint végrehajtót. Ezek a hátsó sugallatra létrejött törvények, rendeletek szabályozzák az üzletet, befolyásolják életünket, és gyakorlatilag mindent, amiben érdekeltek vagyunk.


A 11,110-es Végrehajtási Rendelet

Kennedy elnök 11,110-es Végrehajtási Rendelete engedélyt adott a Pénzügyminisztériumnak: "ezüst tanúsítványok kiadására veretlen ezüst, ezüst, vagy szabvány ezüst dollár ellenében a Kincstárban."

Ez azt jelenti, hogy minden uncia ezüstért, ami az USA tulajdonában van a kincstár páncéltermében, a kormány az ott tartott veretlen ezüstön alapuló új pénzt hozhatott forgalomba. Ennek eredményeként több mint 4 milliárd dollárnyi amerikai bankjegy került forgalomba 2 és 5 dolláros címletekben.

A 10 és 20 dolláros, kormány által kibocsájtott bankjegyek ugyan sohasem kerültek forgalomba, pedig a Pénzügyminisztérium már előkészítette és kinyomtatta, amikor Kennedy merénylet áldozata lett.

Az "Egyesült Államok Bankjegyeit" kamatmentes és adósságmentes pénznemként adták ki, az amerikai kincstár ezüst tartalékainak fedezetével.
Összehasonlítva a "Federal Reserve Bankjegyeit", melyeket a központi magánbank adott ki, és az "Egyesült Államok Bankjegyét", melyet az amerikai kincstár adott ki Kennedy elnök Végrehajtási Rendeletére, csupán apró különbségek láthatók.

Az egyikre az van írva legfelül, hogy "Federal Reserve Bankjegy", míg a másikra az, hogy az "Egyesült Államok Bankjegye". Továbbá a Federal Reserve Bankjegyen egy zöld pecsét és sorozatszám található, míg az  Egyesült Államok Bankjegyen piros pecsét és sorozatszám.


A FED által kibocsájtott 5 dolláros bankjegy

Kennedy elnök 1963 november 22-én merénylet áldozata lett, és az Egyesült Államok Bankjegyeket rövid időn belül kivonták a forgalomból. A Federal Reserve Bankjegyeit viszont azóta is törvényes fizetőeszközként használják.

Kennedy tudta, hogyha az ezüst fedezetű Egyesült Államok Bankjegyek széles körben elterjednek, akkor kiküszöbölhető a Federal Reserve Bankjegyek iránti igény. Ez egy nagyon egyszerű dolg a közgazdaságtanban. Az Egyesült Államok Bankjegye ezüst fedezetű volt, a Federal Reserve Bankjegyei viszont semmilyen valódi értékkel nem rendelkeztek.

A 11,110-es Végrehajtási Rendeletnek kellett volna megakadályozni, hogy az államadósság elérje a jelenlegi szintet (gyakorlatilag az összes közel 15 trillió dollárnyi szövetségi adósság 1963 óta jött létre)

Ez a hosszabb távon nem érvényesülő rendelet szinte azonnal megadta volna az amerikai kormánynak azt a képességet, hogy visszafizesse az adósságát anélkül, hogy hatalmi szóval korlátozzák a Federal Reserve magánbank működését.  A 11,110-es Végrehajtási Rendelet visszadta  amerikának a jogot, hogy ezüst fedezettel rendelkező, értékálló saját pénzt hozzon létre.

Kutatások szerint, alig öt hónappal azután, hogy Kennedy merénylet áldozata lett, nem adtak ki több 1958 sorozatú "Ezüst Tanúsítványt", és a későbbiekben kivonták őket a forgalomból. Lehet, hogy a Kennedy elleni merénylet egy figyelmeztetés volt, hogy a jövőben egyik elnök se merje zavarni a  Rothschild Federal Reserve magánbank pénz előállítási és ellenőrzési hatalmát.

Sokan vannak akik a 11,110-es Végrehajtási Rendelet és az 1963 november 22-én John Fitzgerald Kennedyt ért halálos lövés közt összefüggést látnak. Pedig tudjuk, hogy sem régen, sem napjainkban, sem külföldön, sem Magyarországon a legfelsőbb üzleti körök és a bűnözők között nem lehet kapcsolat, hiszen ezt a törvények tiltják. Azt is tudjuk, hogy az üzletemberek törvénytisztelő emberek. Az üzleti érdekek sérelmét, és egyes gyilkosságok elkövetését csak a rosszindulatú feltételezések kapcsolják össze. Bizonyára így gondolta a Kennedy gyilkosságot kivizsgáló Warren-bizottság is mely szerint Lee Harvey Oswald, a gyilkos, „magányos tettes” volt, azaz nem állt mögötte semmiféle politikai vagy egyéb más csoportosulás.
Viszont azt is tudjuk, hogy tévedni emberi dolog.


 
Címkék: 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol