.

Mi lehet a valódi ok, amiért 2024-ben sem fognak embert küldeni a Holdra



A fősodratú médián kívűl igen széles körben tartja magát az a nézet, hogy a Hold már foglalt.


Ennek az elképzelésnek alátámasztására az egyk legjelentősebb érv az, hogy 1972 óta emberi részvétellel. nem indult kutatás a Hold felfedezésére. Közel fél évszázaddal korábbi technikával az Apollo program keretében sikerült embert küldeni a Holdra. Azóta 48 év telt el, ami minden téren hihetetlen technikai fejlődést hozott, de Hold expedíciót ennyi idő alatt még csak nem is terveztek, pedig a Holdkozel van és tele van megválaszolatlan kérdésekkel. 
 

Csak néhány érdekesség, amire a tudomány eddig nem tudott egyértelmű választ adni
Miért nem csapódik a Hold a be Földbe? Méretéből adódó tömege és a fizka törvénye alapján a Föld garvitációja miatt ennek már régen be kellett volna következnie.
Hogyan keletkezett? Az eddigi elméletek nem tudják megmagyarázni keletkezését, csak feltevések vannak.
Az Apolló program asztronautái hogyan hozhattak magukkal felszínéről a Naprendszernél idősebb kőzet mintákat.
Mik azok a NASA fotókon felfedezhető különös alakzatok a Hold felszínén?

Mik azok az időnként felvillanó fányjelenségek, amikre már 1540-ben is felfigyeltek?

 
<iframe width="620" height="379" src="https://www.youtube.com/embed/Nthbjr012dU" frameborder="0" allow="accelerometer; autoplay; clipboard-write; encrypted-media; gyroscope; picture-in-picture" allowfullscreen></iframe>

Ezek a megválaszolatlan kérdések csupán töredékei a megfigyelt anomáliáknak. Rengeteg ismeret hiányzik, amire az elmúlt 100 évben nem találtak választ.
Az 1960-as években az Apollo program keretén belül nagy lendülettel indult a holdraszállás előkészítése és megvalósítása. Ennek célja ember eljuttatása a Holdra.  Ez sikerrel meg is történt, de a program utolsó két előkészített expedíciója 1972-ben pénzhiányra hivatkozva elmaradt.  Különös hasonlóság, hogy a 2024-re beharangozott  Artemis program, aminek keretében újra asztronautákat küldenének a Holdra, pénzhiány miatt bizonytalan ideig elhalasztva. Érdemes megjegyezni, hogy a sokkal távolabbi Mars kutatásának költségvetése változatlan maradt.

A hivatalos indoklás szerint a Hold utazás halasztásának oka a koronavírus miatt kialakult pénzhihány, de hogy mi az igazi ok, azt csak a legfelsőbb döntéshozók tudják.


 
Címkék: 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol