.

Már a neandervölgyi emberek között is voltak vegetáriánusok



Egy nemzetközi kutatócsapat megállapításai szerint területenként nagyon eltérő módon táplálkozott a Neander-völgyi ember: hol húsevőként, hol vegetáriánusként élt, ráadásul fájdalomcsillapítót és antibiotikumokat is fogyasztott.


Laura Weyrich, az ausztrál Adelaide-i Egyetem kutatója és munkatársai öt egyed fogait vizsgálták meg, melyeket a belgiumi Spy-barlangban, a spanyolországi El Sidronban és az olaszországi Breuil-barlangban találtak. Lekapartak róluk némi fogkövet és DNS-vizsgálatnak vetették alá őket.


“A fogkő nemcsak a szájban élő mikroorganizmusok, a légutakban és az emésztőcsatornában lévő kórokozók nyomait őrizte meg, hanem az akkoriban fogyasztott élelem maradványait is” – közölte Weyrich.

A mai Belgium területén 42 ezer éve élő Neander-völgyi fogkövében a gyapjas orrszarvú és muflon, valamint ehető tintagombák DNS-ét találták meg. Az ilyen ételek jellemzőek a füves puszta vadászaira.

Az Ibériai-félszigeten ezzel szemben húsban szegény táplálékuk volt, az innen származó fogak arról árulkodnak, hogy a Neander-völgyiek a Physcomitrella patens moszatot, fenyőmagvakat és gombákat fogyasztottak. A spanyol Neander-völgyiek tehát az erdőkben gyűjtögetett, vegetáriánus táplálékon éltek.


Az olaszországi barlangból származó fog már nem tartalmazott elemezhető állapotú örökítőanyagot. A spanyolországi El Sidron lakói nemcsak hiányos táplálkozástól, hanem más egészségi problémáktól is szenvedtek, betegséget okozó gombákat is találtak náluk, amit a szakértők feltételezése szerint penészes növények fogyasztása okozott.

Az egyik egyedet emellett a nyomok szerint fogtályog és krónikus gyomor- és bélgyulladás kínozta, melyeket valószínűleg fájdalomcsillapítóval és antibiotikummal próbált kúrálni. Fogkövében ugyanis nyárfa és penicillingomba DNS-ét fedezték fel.

A nyárfa hajtásában, levelében és kérgében szalicilsav van, a mai aszpirintabletták hatóanyaga. A Neander-völgyi valószínűleg ezeket rágta, hogy csillapítsa fogfájását. A penicillingombák szintén természetes antibiotikumok, melyek segíthettek a bélrendszer krónikus gyulladásán.

“Természetesen nem tudunk részleteket arról, hogyan szerezték meg a tudást a gyógynövények hatásáról, de az biztos, hogy alkalmazták” – emelték ki a szakemberek, akik kutatásaik eredményéről a Nature tudományos lapban számoltak be.


MTI

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol