.

Kanibalizmus nyomai az őskorban a Neandervölgyieknél, Barcelona mellett

Most olyan maradványok kerültek elő, amelyek egyértelműen bizonyítják az 52 ezer évvel ezelőtt ezen a vidéken élt neandervölgyi emberek (Homo neanderthalensis) kannibalizmusát. 

A neandervölgyiek is szerették a halat

Az eddig véltnél régebb óta eszik tengeri táplálékot az ember. Már a neandervölgyiek is rendszeresen fogyasztottak kagylókat, halakat és más tengeri állatokat.

Neandervölgyi lábnyomokat találtak Franciaországban

Az északnyugat-franciaországi Le Rozel községben lévő régészeti lelőhelyen feltárt 257 lábnyom információkkal szolgál a terület prehisztorikus lakóiról

Már a neandervölgyi emberek között is voltak vegetáriánusok

Egy nemzetközi kutatócsapat megállapításai szerint területenként nagyon eltérő módon táplálkozott a Neander-völgyi ember: hol húsevőként, hol vegetáriánusként élt, ráadásul fájdalomcsillapítót és antibiotikumokat is fogyasztott.

A neandervölgyiek sokkal több zöldséget ettek, mint ahogy eddig gondolták

Eddig úgy gondolták a neandervölgyi emberek kihalását a mértéktelen húsfogyasztás is segítette. A spanyolországi El Salt barlang leletei azonban megcáfolják ezt a feltételezést

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol