Jelenlegi hely
.
A magyarok fogorvosa: Szabolcs
Az évek gyorsan elrepülnek, de a születésnapok dátumai minden évben visszatérnek.
Így volt ez közös ismerősünk születésnapjával is ami, az idén megint bekövetkezett. Újból össztalálkoztunk, de az idén valahogy többet tudtunk beszélgetni, és még egy közös kirándulást is sikerült összehozni.
A beszélgetések alatt a közösen eltöltött időben kiderült, hogyan lett a debreceni orvostanhallgatóból Fuengirolán fogorvos.
Fogtechnikusként kezdtem a Debreceni Orvostudományi Egyetem alagsorában. A felsőbb szinten tanultak a fogorvosok, ahova munkánk miatt rendszeresen feljártunk. Bennem közben megerősödött az érzés, ezt a fogorvoslást én is meg tudom tanulni
Így is lett. Szabolcs 2003-ban befejezte egyetemi tanulmányait, majd a veszprémi Csolnoky korház fogászati osztályán gyakornokoskodott. Veszprém tündéri város, de valahogy mégsem elégítette ki belső, mélyről előtörő vágyakozását. Vágyát a tenger, a hegyek, a mediterrán éghajlat után.
Némi keresgélés és mérlegelés után végső célként Spanyolország déli részét, Costa del Sol-t jelölte ki magának.
Tudtam, ott sincs kolbászból a kerítés. Ha ott szeretnék letelepedni, ahhoz sok pénz kell. Első lépésként lehetőségem adódott egy angliai klinikán dolgozni. Munkámmal meg voltak elégedve ami anyagi elismeréssel is járt. A keresetemmel meg én voltam megelégedve, de az élet egyéb körülményeivel kevésbé, ezért Costa del Sol mint cél, állandóan ott lebegett a szemem előtt.
Mikor összejött a tervezett agyagi háttér, feleségével nekivágtak az új életnek. Malagához közeli Fuengirolán telepedtek le. Az első időszak igan csak nehézkesen indult.
Egy új országban, megfelelő ismertség nélkül nehéz munkát, klientúrát találni. Erre számítottam és tudtam kell egy kis idő az egzisztenciám kialakításához. Két év kellett mig elértem mai megbecsült helyzetem. Most a fuengirolai NH klinikán van a rendelőm, egyre bővülő klientúrám, és egyre nagyobb ismertségem az itt élő magyarok közt. A sok spanyol paciens mellett fokozatosan gyarapszik a magyar paciensek köre. Azért szeretnek ide jönni, mert magyarul sokkal árnyaltabban tudják elmondani problémáikat, így a leghatásosabb kezelést tudom számukra bíztosítani. Nincs annál jobb érzés, mint amikor egy visszatérő paciens elégedett az előző kezelés eredményével.
Saját tapasztalatomból megerősíthetem, hogy a nyelvi nehézségek bizony komoly gátjai lehetnek a hatásos kezelésnek. Sokat számít, ha az ember az orvosával félreértések nélkül, anyanyelvén tudja megértetni magát.
- Mik a terveid? Hogyan érzed megad itt Spanyolországban?
- Előbb, utóbb szeretnék önállósodni, feleségemmel, aki szintén orvos, egy kis egészség centrumot létrehozni. Addig még nagyon sokat kell dolgoznom, de bízom benne, munkám önmagát dícséri. Persze a jó bornak is kell a cégér, tehát a hírdetések is fontosak.
- Jól érzem magam ebben a környezetben. Az emberek barátságosak, a táj gyönyörű, és számomra belső kielégültséget okoz, hogy minden nap látom a tengert. Szeretném ezt az érzést embertársaimnak is átadni.
Munkádhoz sok sikert, elégedettséget, környezetetbe pedig sok boldog embert kívánok.