.

Madridban 56-os emlékmű felállításáról döntöttek



A spanyol fővárosban szobrot állítanak az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc emlékére - döntött egyhangúlag Madrid önkormányzatának közgyűlése szerdai ülésén.



A madridi önkormányzat épülete


„Tény, hogy a magyarok áldozatát, akik 1956-ban a szabadságért harcoltak a szovjet tankokkal szemben Nagy Imre miniszterelnök vezetése alatt, mindig úgy tekintették, hogy magja volt azoknak az eseményeknek, amelyek elvezettek később a berlini fal leomlásához, a szovjet blokk felbomlásához, és a hidegháború végéhez”- fogalmazott előterjesztésében Pedro Corral konzervatív néppárti (PP) képviselő.

Érvelésében hangsúlyozta, hogy a spanyol főváros már korábban is helyet biztosított a kelet-európai szabadságért folytatott harc kulcsfontosságú történelmi eseményei emlékének. Példaként említette a madridi Berlin-parkban álló emlékművet, amely tartalmazza az egykori Kelet- és Nyugat-Berlint elválasztó fal egy darabját is.nEmellett felsorolt több nagyvárost Európából és a világból, ahol köztéri szobrot szenteltek a forradalom hősei és áldozatai emlékének. A javaslat kitért arra is, hogy ebben az évben lesz a forradalom 60. évfordulója, így az emlékmű felállításával lenne egy hely a magyar közösség számára, ahol idén – és azután minden évben – méltóképpen megemlékezhet. Az előterjesztést követően a közgyűlés minden frakciója néhány szóban megemlékezett az 1956-os hősökről és áldozatokról. Külön köszöntötték az ülésen Tóth-Zele József Madridban élő, volt '56-os forradalmárt, aki emigrálását követően az Atlético Madrid focistájaként lett ismert Spanyolországban.

Az emlékműről szóló kezdeményezéssel Győri Enikő madridi magyar nagykövet kereste meg a fővárosi önkormányzatot, és csatolták a beadványhoz azt a csaknem ezer aláírást tartalmazó kérvényt is, amelyet a Madách Egyesület Madrid nevű hagyományőrző és kulturális non-profit szervezet gyűjtött országszerte, elsősorban a helyi magyar közösségtől. Az első elképzelések szerint a magyar emlékmű a Berlin-parkban lenne a legjobb helyen, de a végleges helyszínről még nem állapodtak meg. A szobor elkészítésére pedig pályázatot terveznek kiírni.

MTI.

 
 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol

 


 

 
 

 

cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china