.

A lencse nem csak a szerencsét hozza, hanem az egészséget is



A lencse gyógyít, ne csak újévkor fogyassza!

A lencsét régebben a szegények eledelének gondolták, de manapság inkább úgy tartják az emberek, hogy aki újév első napján lencséből készült ételt fogyaszt, akkor abban az évben mellé szegődik a szerencse. Indiában az egyik főbb táplálék a lencse, talán nem véletlenül, hiszen rengeteg értékes tápanyag megtalálható benne. A lencse tartalmaz B1-, B2- és C-vitamint, illetve káliumot, kalciumot, magnéziumot, foszfort, cinket, vasat, mangánt és szelént. A C- és E-vitaminok olyan antioxidánsok, amelyek eredményesen képesek kivédeni a szabad gyökök károsító hatásait. Ezáltal az immunrendszer megerősítésében is kiemelkedő szerepet játszanak.

Nem is gondolnánk, hogy ezeknek az aprócska magvaknak milyen kiemelkedő élettani hatásaik vannak. A lencse csak kevés kalóriát tartalmaz és csak keveset is elég belőle fogyasztanunk, hiszen nagyon jól laktat. Köszvényben szenvedő betegek csak módjával fogyasszák, mivel a lencsében purin található.

A lencsében rengeteg fehérje van, amely energiával, életerővel tölti fel az emberi szervezetet. Nem csupán a fizikai, hanem a szellemi teljesítőképességünket is képes megnövelni és emellett a fáradtságot is képes elűzni.

A lencsében lévő B-vitaminok serkentik az idegrendszer működését és az idegek működésére is kedvező hatással van.

A lencse csökkenti a szív- és érrendszeri megbetegedések kialakulásának kockázatát. Szabályozza a vérnyomást és kordában tartja a vércukorszintet.

A lencse elősegíti a sejtek oxigénellátását, és a benne lévő vas a vérképzésben játszik kiemelkedő szerepet.

A lencse javítja a májfunkciót, felpörgeti az anyagcserét és még székrekedésre is rendkívül hatásos. Viszont puffasztó hatása van. Ha valaki mégsem bír ellenállni a lencsének, akkor érdemes minden étkezés után valamilyen gyógynövényt bevetni, amely csökkenti vagy megszünteti a kellemetlen tüneteket. Ilyen lehet például a fekete retekből készült csepp.

A lencse fogyasztása ajánlatos lenne minden kismamának, hiszen a benne lévő folsav megakadályozza a magzati fejlődési rendellenesség kialakulását.

Férfiaknak és nőknek is ajánlatos lenne minél gyakrabban lencsét fogyasztani, mivel nőknél a változókori tüneteket képes lecsökkenteni, enyhíteni, míg férfiaknál a nemzőképességre van kiemelkedő hatással.

Cukorbetegek is bátran fogyaszthatják, hiszen alacsony a glikémiás indexe és a vércukorszintet csak lassan emeli meg.

A lencsefogyasztás a szépségünknek is jót tesz, hiszen a benne lévő antioxidánsoknak köszönhetően lassítja a bőr öregedését, de a sebgyógyulást is elősegíti és a hajnövekedést is támogatja.


Forrás: Gyógyszer nélkül
Címkék: 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol

 


 

 
 

 

cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china