A legendák országa, Shambala

 

Egy ősi királyság dicsőségéről mesélnek azok a különleges rajzok és falfestmények, melyeket pár évvel ezelőtt egy barlangszerű palota falain találtak a Himalája hegyei között.

A Tibet nyugati részén élők ezt a vidéket a „Hold Palotájaként” is emlegetik, sőt, úgy gondolják, egykor ez a kopár vidék adott otthont Shambala titokzatos birodalmának.

A régi tibeti és mongol bölcsek, lámák mind úgy tartják, létezik egy hely a világon, ahol az ég és a Föld találkoznak. Ezt a helyet pedig Shambalának nevezik. Az egykori birodalmat ma már kár keresni a rendelkezésünkre álló térképeken, arról kizárólag ősrégi leletek és indiai dokumentumok mesélnek. A „Földi Paradicsom” mindettől függetlenül időről-időre egyaránt megmozgatja a benne hívők és a hitetlenek fantáziáját.

A Földi Paradicsom

Hogy Shambala létezett-e valaha, vagy sem? Nos, a kérdésre nem lehetne egyértelmű igennel vagy nemmel válaszolni. Tény, hogy számtalan tibeti kézirat szinte meglepő részletességgel számol be egy olyan, ma már ismeretlen és zárt ország létezéséről, ahol az emberek nemcsak a hosszú és boldog élet titkát ismerték, hanem fejlett technikával is rendelkeztek: repülőgéppel vagy éppen vonattal közlekedtek, és olyan eszközök sem voltak előttük ismeretlenek, melyekkel a csillagokat és a bolygókat tanulmányozhatták, üzenhettek távolban élő ismerőseiknek, rokonaiknak.

Az „Északi Nyugalomról”, a „Földi Paradicsomról” azonban nem csupán a tibeti legendákban olvashatunk. A Himalájától északra állítólag a mai napig létezik egy hely, ahol „tökéletes” emberek élnek. Kalapában ma sem ismeretlen az, hogyan lehet gyorsan és könnyedén leküzdeni a nyugati civilizáció és társadalom számára legyőzhetetlennek hitt betegségeket. És természetesen az sem, hogyan lehet megőrizni a belső harmóniát, hogyan lehet megteremteni a lelki békét.

A különleges becsben tartott térképek különös módon egy nyolcszirmú lótuszvirágként ábrázolják Shambalát, melynek központjában egykor a Kalapa-palota helyezkedett el. A legtöbb tudós abban egyetért, hogyha létezett is a világnak egy olyan tökéletes helye, amit esetleg földrajzilag is be lehet határolni, a térkép akkor is inkább egy spirituális helyszínt próbál ábrázolni,ahová nem minden halandó juthat el. Ennek oka, hogy Shambalát egy olyan erős spirituális határ veszi körül, melyen kizárólag az léphet át, akit erre kiválasztottak, aki erre rendeltetett, és ami még ennél is fontosabb: akit meghívtak oda. A tibeti lámák kivétel nélkül célul tűzték ki, hogy elérjék Shambala kapuját. Úgy tartották, hogy csak azzal tudják valójában bizonyítani, hogy felkészültek a vallási életre, az előttük álló útra, ha átlépik a kaput.

A legendát őrző leletek, lapok azonban nemcsak egy különös királyságról, hanem az ott élőkről is mesélnek. Azt már tudjuk, hogy Shambala lakosai fejlett technikával rendelkeztek, de ennek oka is volt: az ország lakosai szinte napról-napra egyre felvilágosultabbak és okosabbak lettek, képességeik egyre csak gyarapodtak. Nem volt előttük ismeretlen a telepátia, melynek segítségével hatalmas távolságokat tudtak megtenni, persze hatalmas sebességgel. Birtokában voltak az öngyógyítás képességének, így nem volt ritka, hogy több mint száz évig is eléltek, olvastak egymás gondolataiban, és gyakran fürkészték a jövőt. A fennmaradt kéziratok harminckét királyról tesznek említést, akik nem fukarkodtak azzal, hogy tudásukat átadják az arra érdemes embereknek. Joggal merül fel az olvasóban a kérdés: ha minden ennyire tökéletes volt Shambala királyságában, akkor miért nem maradt fenn?

A választ állítólag a külső, vagyis a királyságon kívül eső világban kell keresni. Abban a világban, amit az állandó változás, és már-már a negatív és gonosz erők működése tart „életben”. Az emberek által ismert és lakott Földön nincs fontosabb az anyagi javak és a pénz hajszolásán, a lélek pedig nem több, mint egy megfoghatatlan valami, egy fogalom, amivel tulajdonképpen nem is kell törődni. Az uralkodók éppen ezért úgy döntöttek, hogy Shambalát elköltöztetik, és így tulajdonképpen ma is létezik: ott lebeg valahol a Himalája fölött.

Buddha és az Idő Kereke

Nem véletlen, hogy Shambala legendájához éppen a tibetiek és a lámák ragaszkodnak a leginkább. Hitük szerint ugyanis Gautama Sziddhártha Buddhát a magasabb szellemi vezetők, akikkel egyedül ő kommunikálhatott, éppen ezen a szent helyen avatták be a Kálacsakra, vagyis az Idő Kereke tanaiba, és szintén ezeken a tanokon nevelkedett őszentsége, a XIV. Dalai láma is.

Tulajdonképpen Buddha volt az, aki tantrikus tanításait átadta Shambala első királyának, Dava Szangpónak. Az, hogy Shambala tanai megszülettek, így tulajdonképpen a buddhizmusra vezethető vissza. A shambalai, vagyis Sákjamuni Buddha tanai váltak ismertté a Kálacsakra néven. Miután az uralkodó átvette a tanokat, a nép követte őt a buddhista meditációs ösvényen, és együtt léptek a megvilágosodás útjára. A király és az alattvalók számára a szeretet, a kedvesség, az egymásra való odafigyelés nem pusztán üresen csengő szavak voltak. Ezeknek köszönhetően igen magas szellemi szinten éltek.

Shambala több királyán keresztül huszonöt tanítóig jutott el a tantra. Az első tanító Rigdal Jampal drakpa volt, aki tulajdonképpen tiszta kinyilatkoztatást kapott. Aki a tanítást elhozta Shambalából Indiába, az a huszadik tanító volt, és Pandit volt az, aki ott elsőként értelmezte a tanokat. A lefordított, kidolgozott meditációs gyakorlatok végül a XIII. századba jutottak el Tibetbe, és a dalai lámák már ezt gyakorolták és sajátították el. Mindebből egyértelműen következik, hogy a XIV. Dalai lámához egyenes ágon jutott el Shambala tanítása, vagyis a Kálacsakra, az Időkerék tantra. A külső Kálacsakra az asztrológiával, ezotériával, jövendöléssel, míg a belső Kálacsakra tantra az emberrel, a harmóniára való törekvéssel foglalkozik.

A leszámolás napja

Shambala legendája tulajdonképpen nem másról, mint az emberben meglévő jó és rossz harcáról szól. A kéziratokból nem csak az derül ki, hogy igenis létezik a „Földi Paradicsom”, hanem az is, hogy „négy évszázad múlva eljön a leszámolás ideje.” A végső ütközet teljességgel elkerülhetetlen, mivel a világ és a benne lakó emberek ekkorra már olyan gonosszá válnak, hogy valakinek meg kell állítani majd őket. A mindent eldöntő csatára a magát Mindenhatónak nevező személy és Rudra Cakrin között kerül sor. Előbbinek minden vágya az lesz majd, hogy uralma alá hajtsa Shambalát, de Rudrában egy olyan ellenfélre talál, aki hatalmas hadseregének segítségével, ami természetesen a bűntelenekből és a megvilágosodottakból áll, elhozza a tökéletesség korát.

A változás kora, amikor megtisztulunk majd bűneinktől, és ez által egy magasabb dimenzióba kerülünk, a legtöbb vallásban szerepel, visszaköszön valamilyen formában. A Bibliában ugyanígy olvashatunk a jó és a rossz végső harcáról, és annak eredményéről, amikor az arra érdemesek beléphetnek az Új Világ kapuján.

Ezoterikus, sőt, mélyen vallásos körökben is egyre többen érzik úgy, a változásra már nem kell sokat várni. A pénz soha nem töltött még be ennyire fontos szerepet az ember életében, mint mostanában, és a természeti katasztrófák megszaporodása sem más, mint intő jel. A „Leszámolás Napja” mindettől függetlenül csak 2425-re várható, legalábbis egyes próféciák szerint.

Hogy létezett-e, vagy létezik-e valahol Shambala, nem tudhatjuk pontosan. Az viszont biztos, hogy egyre több emberben él a vágy és az igény arra vonatkozóan, hogy megtalálja a bajok forrását, és ezzel egyidejűleg a megoldást is a bajokra. És ez bizony vallástól, kultúrától, világnézettől függetlenül igaz…

Hol keressük Shambalát?

Buddha egy rejtett kis ösvényen, egy hágón, a hófödte csúcsokon keresztül jutott el Shambalába úgy, hogy útját állítólag egy hatalmas tó is keresztezte. A tibetiek ebben a mai napig szentül hisznek. Időről-időre vannak, akik elindulnak, hogy megkeressék az ösvényt, és azzal sem foglalkoznak, hogy a legenda szerint csakis az láthatja meg Shambala kapuit, aki oda meghívást kap. Tibet számtalan buddhista szöveget őriz, amely tartalmazza és részletezi a pontos útvonalat, de ezeket minden valószínűség szerint átvitt értelemben kell értelmezni.

Néhány tudós arra vállalkozott, hogy megpróbálja beazonosítani Shambala királyságát a rendelkezésére álló bizonyítékok, dokumentumok és térképtöredékek alapján. A legtöbben azt tartják elképzelhetőnek, hogy Shambala eredetileg a Zhang-zhung birodalom lehetett, de az ott lakók korántsem rendelkeztek azzal a fejlett technikával, melyekről a tekercsekben olvashatunk.

A legérdekesebb azonban mégis a ma élő buddhista tanítók véleménye, akik Shambalát nem egy kézzel fogható helyként emlegetik, hanem a minden emberben ott rejtőző „szigetként”, a józanság és a szeretet színtereként. Mindegy, hogy egykor létezett-e vagy sem, rejtették-e Tibet hegyei, avagy sem, a lényeg, hogy megtaláljuk önmagunkban és emlékezzünk arra a megvilágosodott társadalomra, amit a mai napig jelképez…


Forrás: http://hu.ezo.tv/spiritualitas/shambala-kiralysag.html