Két nap Barcelonában

BARCELONA

Elõször  néhány száraz adat:  Barcelona az Európai Únió tizedik legnagyobb városa. A város közigazgatási határain belül élõ lakosság száma: 1,6 millió fõ. Ha hozzávesszük az aglomerációjában lévõ, egymástól néhány km távolságban elhelyezkedõ 36 települést is máris 3,2 millós létszámról beszélhetünk.

Története ad magyarázatot, miként jutott ez a város a mai formájához valamint lakosainak, a "büszke Katalánok"-nak, függetlenség iránti töretlen vágyához.

Történelmérõl feleljegyzések idõszámításunk elõtti pár száz évtõl találhatók.

Karthagoiak alapították i.e. 218 -ban. Tizenhét  év viszonylagos nyugalom után a rómaik a második római pun háború (i.e. 218-201) lezárásával átvették a meggyengült pun állam hispániai birtokait.

Innen kezdve a római birodalom bukásáig, a jó kikötési lehetõséget biztosító település Róma hispániai provinciájának része volt.  A  Hispániát elfoglaló gótok 414-tõl 716-ig birtokolták.  531-ben a nyugati gótok még fõvárosukká is megtették.

A 711-ben elkezdõdött arab hódítás néhány év alatt szinte az egész Ibériai félszigetre kiterjedt. Barcelona elõdjére 716-ban került sor.  801-ben  a mórokat már a Frank királyság el is ûzte. A mór uralom 85 éve a történelem távlatából nézve  rövid idõ, de ha jobban belegondolunk, az akkori átlagéletkort is figyelembe véve , legalább két emberöltõ.

Az Ibériai félszigeten a következõ évszázadokban a  reconquista, a mórok kiûzése került elõtérbe az akkor még több grófságot, királyságot tartalmazó keresztény uralom alatti területeken. Ennek jegyében egyesült Katalónia és Aragónia.

Katalónia, ezen belül különösen Barcelóna  erõsödött meg az új helyzetben. Felvirágzott a Födközi tengeri kereskedelme, még arra is futotta erejébõl, hogy rövid idõre sziciliát hatalma alá hajtsa.

Ez a virágzás  egészen a XV. századig tartott  A XVI. században viszont megrendült Barcelona jelentõsége, gazdasági ereje.  Ebben az dõben alakultak át a fõ kereskedelmi útvonalak. Amerika felfedzése és föld körülhajózása után a Földözi tenger veszített jelentõségébõl. Barcelona gazdaságát különösen érzékenyen érintette,  hogy nem vehetett részt az újvilággal folytatott kereskedelemben, ezáltal nem részesült Amerika kifosztásából származó haszonból.

A spanyol örökösödési háborúban Barcelona a Habsurgokat támogatta, ezért 1714-ben, a francia eredetû Bourbon házból származó V. Fülöp, lerohanta Barcelonát és a fél várost elpusztította.

A fellendülést 1788-ban III. Károly rendelete hozta, melyben megengedte Barcelonának a tengeren túli kereskedelmet. Ezáltal a Barcelona a XIX. században visszanyerte jelentõségét a Földközi tengeren.

A századfordulón hatalmas fejlõdés indúlt meg a városban. Teret engedtek az új elképzeléseknek és a városrendezés kapcsán sugárutak, új negyedek alakultak ki. Az 1929-ben itt rendezett világkiállítás kapcsán sok városfejlesztési tervet valósítottak meg.

A katalánok mindig dolgos, büszke nép volt, mely bízott munkájában és tehetségében. Ennek eredménye a mai Barcelona

Két napunk volt arra, hogy megtekintsük a több hétre való látnivalót. Ilyen esetben legcélszerûbb megoldás felülni valamelyi városnézõ buszra, aztán visszamenni a legérdekesebb helyekre.
 

A busz tetejérõl jó a kilátás, viszont az állandó rázkódás miatt nem a legideálísabb a fényképezés. Elhaladtunk a kikötõ elõtt, ahol hatalmas crusero várt utasaira.

Megláttuk a tengerészeti hivatalt

Majd beértünk a belvárosba, ahol az eddig levegõben lógó esõ nem bírta tovább és mind a nyakunkba zuhant.

Erre nem készültünk. Gyorsan le az elsõ metró állomásra, ahonnan a kifüggesztette térkép alapján hamar eljutottunk szállásunkra.

Barcelona igen jól kiépített metróhálózattal rendelkezik.  1863-ban elkezdték el építeni. Az elsõ szakaszt  már 1864-ben átadták a forgalomnak (Itt óhatatlanul eszembe a  budapesti metró évtizedekre nyúló építése) Jelenleg 123 kilométeren 11 vonal és 164 állomás található.

Másnap, a felhõk közül elõbukkant a nap. Abban bizakodva, hogy az idõjárás kegyeibe fogad minket, újból nekiveselkedtünk a buszos városnézésnek.

Elhaladtunk a híres Casa Mila elõtt,a melyrõl csak késõbb tudtam meg, hogy híres.  A busz tetejérõl fényképeztem le az érdekesnek tûnõ hullámos homlokzatú házat a különleges erkély korlátokkal. Aztán este az utikönyvbõl kiderült, ez Gaudi utolsóként tervezett lakóháza. 1906-1910 közt ápült.  Nincsenek benne egyenes falak, és az egész épület eltért az akkor szokásos polgári épületektõl.  Kortársaitól sok kritikát is kapott, de az idõ õt igazolta. Ma Barcelóna egyik büszkesége.

Hamarosan a Placa de Espana körforgalmába értünk.  A két oszlop közt indul a "könnyen" megjegyezhetõ nevû Aviguda de la Reina Maria Cristina út. Ez felvezet Montjuic 213 méter magas dombjára, ahol a Palau Nacional, a város talán legnagyobb múzeuma tartja szemmel a várost.

A hozzá vezetõ lépcsõ kedvelt pihenõhely.

A domb másik oldalán találjuk a spanyol falut. Bejárata két bástya, amely Spanyolország erejét hívatott jelképezni. Ebben a negyedben Spanyolország különbözõ tájegységeinek megfelelõ épületek állanak.

A bejárat másik oldalán ódonnak tûnõ, de különbözõ stílusban, alig 70 éve épült házak fogadnak.
 

Kicsit tovább sétálva egy üvegfúvó mûlyelyt találtunk

Belépéskor mellbe vágott a meleg. Ez nem is meleg inkább hõség volt.  A kinti hõmérsékletnél legalább 10 fokkal több.  Mégsem fordultam vissza, mert az érdekes látvány megragadott. Néztem, ahogy munkások kiveszik az égetõen forró kemencébõl a folyékony üveget. Fújják, formázzák, és a végén levágják a rúdról a kész vázát.  Csodáltam, ahogy az olvadt üvegbõl kialakul a forma. Csodáltam, a munka szépségét és  arra gondoltam: De jó, hogy nem itt dolgozom!  Valószínüleg  már az elsó fél órában hõgutát kapnék.

 

A bejárat feletti kilátó terasz

Gaudit jellemzõ hullámos vonalvezetés

és a kilátás. Jobbra a Sagrada Familia

A város a kert másik pontjáról nézve:  A La Rambla zöld fasorja mutatja a kikötõhöz vezetõ utat.

Ez a sugárút a régi városfal mellett húzódó kiszáradt folyómeder feltöltése nyomán alakult ki.

A La Rambla a város fõ ütõere. Itt éjjel nappal nyüzsög az élet.

Az egyik mellékutca az 1850-ben kialakított Placa Recial -ra vezet. Kedvelt pihenõhely. Az árkádok alatti vendéglõk minden idõben telve vannak. A tér lámpaoszlopait Gaudi tervezte.

Sétálók, turisták, vendégváró asztalok sokasága a Ramblán

A Rambla végén a kikötõ elõtt, stílusosan a Tengerészeti hivatal mellett áll a Kolombusz emlékmû. Érdekes, hogy keze nem nyugatra, Amerika felé, hanem keletre Genova felé mutat, ahol 1451-ben megszületett. (Erre mondják minden szentnek maga felé hajlik a keze?)

A tértõl nem messze állt ez a XVI. századi vitorlás hajó replikája. Talán Kolombusz is hasonló hajóval vágott neki az ismeretlennek.  A középkorban, ezekkel a hajókkal folytatott kereskedeklem tette naggyá a katalán fõvárost.

Barcelonában töltött két nap kevés volt a látványosságok megtekintésére, múzeumok látogatására, az ajánlott gasztronómiai különlegességek kipróbálására.  Ez az a hely, ahová úgy érzem érdemes visszamennem.

P.R.