Karthágó és a só

Karthagó besózásának valós története

Az ókori Karthagó rekonstruált képe
 

Ha az ember már túl van a történelem érettségin, és nem az ókori Róma a hobbija, általában két dologra emlékszik abból, amit a pun háborúkról tanult:

1. Hannibál iszonyú menő módon, harci elefántokkal kelt át az Alpokon, hogy váratlan irányból támadja meg Rómát, de így sem járt sikerrel
2. Az egész háborúskodás vége az lett, hogy a rómaiak lerombolták Karthágót, aztán a helyét beszántották, és behintették sóval, hogy terméktelenné tegyék a földet, és soha többé ne lehessen újjáépíteni a várost

Na, ebből a második pont egyáltalán nem történt meg, legalábbis egyetlen korabeli forrás sem említi. Több mint egy évezreddel később később bukkan csak fel először: 1299-ben VIII. Bonifác pápa adott parancsot a lerombolt Palestrina városának felszántására és sóval behintésére, "Karthágó ősi példáját követve". A példa valójában ennél sokkal régebbi, az asszíroknál volt szokás, de náluk is csak jelképes rituálé formájában. Valószínűleg innen került át a felszántás-besózás a Bibliába, Mózes könyvébe, mint azoknak a büntetése, akik elfordultak az Úrtól - innen pedig a középkori krónikások, akik szívesen színezték a történeteiket bibliai jelenetekhez hasonlóra, szépen összemosták a valódi történelemmel.

Karthagó romjai

 

Hogy itt szimbolikus akcióról van szó, és az összes ilyen történetnek legfeljebb annyi a valóságalapja, hogy húztak egy barázdát az ekével, aztán beleszórtak pár maréknyi sót, könnyen belátható szimpla logikai úton is. A só nagy koncentrációban valóban mérgező a haszonnövények nagy része számára, de ehhez borzasztóan sok sóra lenne szükség a gyakorlatban. A harmadik pun háború idején Karthágó 200 ezer lakosú nagyváros volt, vagyis beláthatatlanul sok termőföldet kellett volna így tönkretenni.

Ez nem csak logisztikailag lett volna kivitelezhetetlen, de pénzügyileg is: a só ugyanis az ókorban létfontosságú nyersanyag volt az ételek tartósítása miatt, és ennek megfelelően igen drága is. Ezt értsük úgy, hogy olykor az arannyal mérték egy árban. Egy elmélet szerint az angol salary, vagyis fizetés kifejezés is a só latin nevéből, a salariumból származik, és arra utal, hogy a római katonák a zsoldjuk egy részét sóadag formájában kapták (mondjuk ezt a teóriát nyelvészek erősen vitatják). Akárhogy is, sózással tönkretenni a termőföldet nagyjából annyira lett volna jó ötlet, mint arannyal kiönteni az összes kutat és forrást, hogy elvágják az ivóvíz utánpótlását.

A legjobb bizonyíték a város besózós végső pusztítása ellen pedig az, hogy a megnyert háború után maguk a rómaiak építették újjá Karthágót, és az hamarosan a birodalom egyik legnagyobb, virágzó városa lett. Karthágó végzete 698-ban jött végül el, az arab hódítás során esett el. Hasan ibn an-Nu`uman al-Ghasani leromboltatta Karthágót, majd tőle pár kilométerre a tengerparton új várost alapított; ezt ismerjük ma úgy, hogy Tunisz.

Karhágó ostroma i.e. 146-ban

Forrás:    Index