Hogyan került Ukrajnához az orosz lakosságú Krím félsziget

A Krím félsziget Oroszországhoz történő visszacsatolását mindenki ismeri, de azt, hogy hogyan került Oroszországtól  Ukrajna fennhatósága alá, az már kevésbé ismert.

Szovjetunióban Sztálin halála után megindult a belső harc a párt és ezáltal az egész Szovjetunió vezetéséért. Ebből a párton belüli vetélkedésből Nyikita Hruscsov került ki győztesen. (1953-tól 1964-ig volt a szovjet kommunista párt első titkára.) Hatalmát féltve, az oszd meg és uralkodj elv alapján 1954-ben váratlanul – egyébként alkotmányellenesen – az Ukrán tagköztársasághoz csatolta a Krímet, ezzel átrendezve a belső határokat. A Krím félszigetet az ukrajnai közigazgatás alá helyezte, amivel a pártban maga mellé állította az akkori ukrajnai vezetést. 
Abban az időben ez nem okozott problémát, hiszen a lakosság mindennapi életében nem jelentkezett változás,  Hruscsov és pártvezetés többi tagja pedig úgy gondolta  a Szovjetunió örökké fennmarad.


Hát nem ez történt.

1991-ben megtörtént a lehetetlen és a Szovjetunió darabjaira hullott.  Bár a Krím Ukrajna része maradt és az Orosz Föderáció a „Budapesti Memorandum” (1994) keretében kénytelen-kelletlen elismerte az ukrán állam szuverenitását, nyilvánvalóvá vált, hogy az orosz lakosságú  térség egy lőporos hordó. 
Szevasztopol mint a Fekete-tengeri Flotta bázisa továbbra is „orosz” város maradt; ezen felül a kikötőt 2017-ig (2010-ben 2042-ig meghosszabbítva) bérbe vette az Orosz Haditengerészet.
 A 2014-es, máig nem tisztázott ukrán események, során az ukrajnai vezetés nyugati befolyás alá került. Ez azt jelentette, hogy Fekete-tengeri orosz hadi kikötő esetleg nyugati, (NATO) fennhatóság alá kerülhet. Ez elfogadhatatlan volt  Oroszország számára. 

A Krímben 2014 tavaszán orosz sugallatra népszavazást rendeztek a félsziget hovatartozásáról. Az eredmény nem volt kétséges, a 90%-ban  orosz identitású lakosság Oroszországot választotta.

Ezt meg Ukrajna nem bírja lenyelni. Azóta beszélnek orosz agresszióról.
 

Hogyan kezdődött Oroszország és a Krím félsziget összefonódása

A Krím birtoklására  történelme során már sok hatalom vágyakozott.  A föníciaiak, görögök, rómaiak, bizánciak, törökök, a középkorban Velence, majd a tatárok igyekeztek megszerezni a Fekete-tenger stratégiai pontját.  Az ekkor ott élő harcias tatárok, az 1700-as években  túl lőttek a célon.  Állandó rabló hadjáratokat indítottak északra, ahol a Moszkvai Fejedelemség és az akkor nagy hatalmú Lengyel-Litván Unió területein raboltak, pusztítottak.

Tatár katona harc közben (részlet Wojciech Kossak egyik festményéből)

A további rabló hadjáratok megfékezésére 1736-ban orosz csapatok hatoltak be a Krím félszigetre és elűzték a tatárokat. 

Az orosz hadsereg a törökkel vívott 1768-1774-es háborút követően kikényszerítette a névlegesen a török birodalomhoz tartozó Krím „önállóságát”, amit 1783-ban Grigorij Patyemkin – a cárné kegyeltje – a cári birodalomhoz csatolt.

Ezzel kezdetét vette az orosz Krím időszaka. Az 1800-as évek elején  immár Szevasztopol a Fekete-tengeri orosz Flotta bázisául és 1854 és 1855 között a krími háború egyik legfontosabb helyszínéül szolgált. A brit-francia haderő csak egy évnyi idegölő és rendkívül véres ostrommal tudta bevenni az oroszok által elszántan védett várost.   Szevasztopol ettől kezdve az orosz nép összetartásának és erejének lett a jelképe. 
Ezt az érzést erősítette 2. világháború idején a német Wehrmacht elleni küzdelem , amikor a város újra a harcok középpontjába került. (Az ostrom 1941. október 30-án kezdődött, és 1942. július 4-én ért véget). Bár a németek bevették a várost, az ostrom újfent az orosz nép egységes helytállását bizonyította.

Az orosz történelemben a Krím az orosz nép egységének és összetartozásának szimbóluma.