.

Helyi pénz bevezetését tervezi Barcelona



Helyi pénz bevezetését tervezi Barcelona, és a város három kerületében Ada Colau polgármester támogatásával kísérleti programot indít 2017-ben.


A politikus még 2015-ös választási programjában ígérte meg a helyi fizetőeszköz megteremtését, amely előnyös lenne a város gazdaságának.
A tervezett kísérleti programban a kis- és középvállalkozásként működő kereskedelmi cégek és sportszervezetek vennének részt, amelyek a különböző önkormányzati támogatásokat helyi pénzben kapnák, ahogy a közigazgatásban dolgozó tisztviselők is fizetésük 30 százalékát.
   
Egyelőre nem tudni, hogy a barcelonai helyi pénzt miként fogják hívni, ahogy azt sem, hogy virtuális vagy valóságos készpénz lesz-e. A kísérleti programot két évre tervezik, sikere esetén 2019-től általánosan is bevezetnék a városban.


Barcelona
   
A spanyol nemzeti bank (Banco de Espana) egy korábbi nyilatkozatában a helyi pénzek bevezetése ellen érvelt, és azokat "nemkívánatosnak" minősítette egyebek mellett a szabályozás és a megfelelő felügyelet hiányára hivatkozva.
   
Barcelona polgármestere a helyi fizetőeszköz bevezetésétől a helyi gazdaság fejlődését reméli, mivel ez a pénz helyben marad, hiszen csak a városban költhető el.


Forrás:  világgazdaság

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol