.

Hatalmas hullámokat vet a WHO tanulmánya, mely a feldolgozott hústermékek rákkeltő hatásáról szól.



Megdöbbentette a világot az Egészségügyi Világszervezet, a WHO állásfoglalása, amely szerint bizonyított a kapcsolat a feldolgozott húsfélék (felvágottak, szalámik, kolbászok, füstölt és pácolt húsok) fogyasztása és a vastagbélrák kialakulása között. A húságazat szándékos sokkolásról beszél, s azzal vág vissza, hogy ha az állítások igazak lennének, akkor nem lenne élet a földön.
 
A Nemzetközi Rákkutató Ügynökség (IARC) – a feldolgozott hústermékek rákkeltő hatásáról szóló – vizsgálati eredményei alapján nyilvánosságra hozott WHO-jelentés ismert tudományos eredményekre épül. Ezek szerint a tartósítószerek, aromák és ízfokozók jelentős része kapcsolatba hozható a daganatos megbetegedésekkel. A mostani jelentés a rákkeltő hatás szempontjából egyenesen az 1-es, a bizonyítottan daganatkeltő kategóriába sorolta a feldolgozott hústermékeket. Oda, ahová olyan ismert „közellenségek” tartoznak, mint például az alkohol, a cigaretta vagy az azbeszt.


Hogyan kerülnek a rékkeltő anyagok a húsokba

Az állattartó telepeken rendszeresen hús- és csontliszttel, feldolgozott állati fehérjével táplált valamint növekedési hormonokkal, antibiotikumokkal kezelt jószágok szervezetében rengeteg  vegyszermaradék koncentrálódhat. Számos vegyi anyag nem ürül ki a szervezetből az állatok élete során, felhalmozódik az állatok szöveteiben. Mindez bizonyos mértékben a baromfifélékre is igaz, ám azokat kisebb mértékben használják feldolgozott húskészítmények alapanyagául.

A súlyosabb probléma nem magával a vörös hússal, hanem az abból készült „feldolgozott” élelmiszerekkel van. Ezeknek az elkészítéséhez ma már annyiféle vegyi anyagot használnak, hogy természetes összetevők alig férnek a receptbe.A párizsifélékben például csak 6 százalék a hús, 5 százalék az engedélyezett sómennyiség, a valódi fűszerek helyett pedig szinte kizárólag mesterséges fűszeraromákat használnak.
Az utóbbiak előállításához felhasznált aromás szénhidrogének között sok a nagy mennyiségben rákkeltőnek számító anyag

Még a minőségi szalámikban is jelen van az E-250-es kóddal jelzett, főként tartósításra használt nátrium-nitrit, amelyből sütés vagy grillezés során erősen rákkeltő nitróz-amin vegyület képződik. Vagyis a jelentés fő következtetéseként megállapítható, hogy az emberek óriási tömege igen egészségtelen élelmiszereket fogyaszt nap mint nap.

Hogy milyen hatása lesz a WHO megállapításának, arról megoszlanak a vélemények; a húsipar máris a vészharangokat kongatja, ugyanakkor tanulságos, hogy mi történt közel egy évtizeddel ezelőtt, amikor a szoláriumok kerültek a feldolgozott vörös húsokéval azonos (bizonyítottan rákkeltő) kategóriába. A gyártók reformokra kényszerültek, és az egészséget kímélő berendezéseket fejlesztettek ki. -írja a nol.hu
Címkék: 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol